Nos, hát az első fejezet körülbelül egy hete kész van. Nagyjából egy milliószor átírtam, mire elnyerte végleges formáját. Egy kis ízelítő csak, hogy mire is számíthatunk Audrey karakterétől, semmi több. Remélem, tetszeni fog. :)
Jó olvasgatást:
Kat.
***
1. fejezet - Menedék
Jókedvűen szálltam ki a kocsiból. Hát, ez az új otthonom - gondoltam, ahogy a gyönyörű, hófehér kis kő házra néztem. A legbarátságosabb hely volt, amit csak el tudtam képzelni. A magas fa kerítés otthonosnak tűnt, a macskakövekkel kirakott gyalogösvény szinte kiabálta, hogy "Lépkedj végig rajtam!", és a nagy, tölgyfa ajtó hívogató volt. A nénikém, Hanna egy édes tündér mosolyával szállt ki a vezető ülésről. Igazából nem volt a nénikém, csak az anyám egyik régi modellje, aki, huszonkilenc évesen már öregnek számított, bár ugyanolyan üde és gyönyörű volt, mint húsz évesen. Hosszú, göndör, vörös haja és zöld szeme volt, mint egy cicának.
- Isten hozott, Audrey - mosolygott, és átölelte a vállam. Vállaimon átvetve nagy vászon táska lógott, kezemben utazótáska. Hanna végre észbe kapott, és behívott a házba. Megkaptam a kihasználatlan tető teret. Igazából, konkrétan rejtett üzem módban élhettem itt. A földszinten lakott Hanna a gyönyörű, tágas, világos hálójában, volt egy nappalija, fürdőszobája, konyhája és étkezője. A konyhában, a nagy beépített szekrény egyik ajtaja mögött meredek, sötét lépcső bújt meg. Hanna ideiglenes kis lámpásokkal csiholt fényt az ablaktalan részen. Fent egy viszonylag tágas előtér volt, vörös kanapéval és egy dohányzóasztallal. A szobám nagyon kicsi, és nagyon takaros volt. A falak mély, bordó színben pompáztak, a nagy franciaágyon vörös párnák voltak, feketékkel vegyítve. Ledobáltam a cuccom a padlóra.
- Hanna, ha nem haragszol, dohányzóvá teszem a helyet - néztem fel rá, mire felnevetett, és az ablakmélyedéshez lépett, mely ki volt párnázva. Láttam, hogy a külső párkányon egy gyönyörű, kristály hamutál csillog. Elmosolyodtam.
- Csak arra kérlek, nyisd ki az ablakot, ha rágyújtasz - kért, és kiment a szobából. Az ajtót nagylelkűen becsukta maga után. Nem akartam még kipakolni, csak a fontosabb dolgokat. Az utazótáskámból az ágyamra szórtam a pizsamámat képező apró, fekete sortot és lila sport melltartót. A vászon táskámból kivettem a laptopom és a töltőjét, és a kis szerkezettel az ölemben elhelyezkedtem az ablakmélyedésben, a párnák között. Rákerestem Mystic Falls-ra a Google-ben, szórakozóhelyek után kutattam. Szombat délután volt, ki kellett mozdulnom, ahogy azt Floridában, Jacksonville-ben mindig tettem, szülői felügyelet hiánya miatt. Meg is találtam a megfelelő helyet. Mystic Bar&Grill. Tökéletesnek tűnt a célra, hogy ismerkedjek, és lazítsak. Gyorsan lezuhanyoztam, utazótáskámból elővarázsoltam egy comb középig érő, feszülő rövid farmernacit, egy pont megfelelő mértékben kivágott, fehér pólót és a kedvenc, hosszú szíjú, bőr kistáskámat. Belebújtam a ruhákba, a táskámba dobtam a cigim, a pénztárcám és a telefonom. A tükör elé léptem. Hosszú, fekete, hullámos hajamon végighúztam párszor a hajkefémet, de feladtam a harcot a makacs tincsekkel. Gyorsan, lazán feltűztem, tettem fel egy kis szempilla spirált és elhúztam.
Szerettem sétálni, a nap pedig tűzött, ez így tökéletes párosítás. Hamar megtaláltam a helyet, amit kerestem. Sötét volt, és nagyon-nagyon otthonos. Ahogy beléptem, családias légkörben találtam magam. A helyiség hátuljában három nagy asztal volt összetolva, körülöttük kanapék, a kanapékon fiatalok. A bárpulthoz mentem. Egy helyes, szöszi srác és egy másik, magasabb, sötét hajú állt a hosszú pult mögött. Felültem az egyik bárszékre és mosolyogva a fiúkhoz fordultam. A szőke kíváncsian, édes arccal nézett rám.
- Hát helló. Mit adhatok? - kérdezte, szemei a testem fürkészték, már amennyi a pulttól látszott belőlem. Tekintete megállapodott a melleimen. Isten bőkezű volt velem mellek terén, ha már a magasságomból kispórolt körülbelül tíz centit. A srác gyorsan észbe kapott, és ismét a szemeimbe nézett.
- Egy Jack-et, légyszi - mosolyogtam. Imádtam a whisky-t, és egy-kettő mindig gond nélkül lecsúszott. Most egy-kettőnél többet terveztem.
- Nincs még ahhoz korán, szépségem? - fordult hozzám a sötét hajú pasi, aki eddig a poharakat törölgette. Sötét szemei és széles vállai voltak, fekete szemöldöke felszaladt a meglepetéstől.
- A whiskihez soha nincs korán, drága - kacsintottam.
- Egy ilyen apró lányt hamar megüt az alkohol, szivi - utáltam a hanglejtését, még jobban a lenéző, általánosító beceneveket. Áthajoltam a pulton, így belátást nyert a dekoltázsomba.
- A nevemet se tudod, szivi, ne becézgess - súgtam a fülébe, aztán visszaültem. Egyből kitöltötte az italomat. A szőke srác elismerően nézett rám, míg a sötét hajú kivitt egy rendelést az összetolt asztalokhoz.
- Wow, kislány. Tylert nem könnyű elhallgattatni - össze pacsiztunk. - Matt vagyok. Matt Donovan. Az udvariatlan társam pedig Tyler Lockwood, a polgármester kisfia - mondta, miközben odaadta nekem a pohár szódát, amit Tyler nagy leégésében elfelejtett.
- Audrey Campbell - kezet fogtunk. Kedves srác volt. Ergo nem az esetem. Tyler viszont...hm.
- Új vagy, ugye? Tuti megjegyeztelek volna - vigyorgott. Bólintottam.
- Hétfőtől iskola társak leszünk. Amúgy, ide van felvétel iskola utánra? Kéne valami meló - jutott hirtelen eszembe. Felcsillant a szeme.
- Persze! Egy pultos lány van csak, Hayley Cass, ő a főnök. Az én műszakomban van. Te sajnos Tylerébe kerülsz, de szerintem megbirkózol vele.
- Arra mérget is vehetsz - húztam fel a szemöldököm, aztán lehúztam a whiskim. Kortyoltam egyet a szódámból, és figyeltem, ahogy Matt szorgoskodik a pult mögött. Úgy döntöttem, rákérdezek, terveznek e valamit estére. Matt boldogan nézett rám.
- Persze! Ha Tyler visszajön, odakísérlek téged a srácokhoz, és bemutatlak! - túl lelkes volt. Megráztam a fejem.
- Ne, légyszi. Én ilyen bárpultnál-egyedül-iszogató típus vagyok. Majd ismerkedek magamtól. Inkább az estéről beszélj - mondtam, amilyen kedvesen csak tudtam.
- Hát, jó. Tartunk egy jó kis karaoke-partit. Talán te is társulhatnál, de akkor fel kell kelned a bárpulttól - mosolygott.
- Oké, menni fog szerintem - legalább hangom volt. Amit magasságban nem kaptam meg, azt hangban, mellben és tánc tudásban pótolta a teremtő. Tyler visszatért a pult mögé, és belépett egy fiatal, sötét bőrű nő a bárba. Kértem még egy Jack-et, és figyeltem, ahogy a nő besasszézik a pult mögé, és könnyű puszit ad mindkét srácnak.
- Mi a helyzet, srácaim? Jó lesz az este? - kérdezte csivitelő hangon. A legéletvidámabb teremtés volt, akit valaha láttam.
- Jó, Hayley. Hayley, szeretném bemutatni Audrey Campbell-t. Új lány, és egész véletlenül munkát keres suli utánra - mondta Matt. A nő szeme felcsillant.
- Szia, kedves. Hayley Cass vagyok. Hány éves vagy, és mennyire bánsz jól az emberekkel?
- Tizennyolc leszek két hónap múlva, és nagyon jól bánok az emberekkel. Értek a részegekhez - mosolyogtam. A nő átugrotta a bárpultot - bár olyan hosszú lábakkal nem nagy mutatvány -, és magához ölelt.
- Fel vagy véve! Holnap kezdhetsz, reggel 9-re kell jönnöd. Tyler műszakjában leszel. Tyler! Gyere ide, kis szívem! - kiáltott a fiúnak, aki épp egy kör tequilát vitt ki a nagy társaságnak.
- Repülök! - kiáltott vissza széles válla felett. Egy pillanatra elképzeltem, és majdnem nevetésben törtem ki, de visszafogtam. Még nem kell látniuk az őrült oldalamat.
- Gyorsan, tanítsd be a kislányt. Ő az új munkatársad - utasította Hayley, aztán rám nézett. - Ma éjjel ingyen iszol, drágám. Köszönöm a jelentkezésed, te vagy a megmentőm! Kilenckor találkozunk! Tyler, hozd majd el kocsival, jó? Nem akarom, hogy egyedül kószáljon - és már el is tűnt. Tyler vigyorgott.
- Na, gyere, lássuk, mennyire vagy tanulékony.
A következő fél órában jól megleptem újdonsült munkatársamat. Hamar felfogtam mindent, és már a negyedik whiskimet húztam le, és már javában folyt a karaoke parti.. Be is sötétedett már, kilenc körül járt az idő. A hátsó asztalok társasága egyre hangosabb lett, egyre sűrűbben kérték a tequilát, és a bár megtelt. Matt és Tyler keze gyorsan járt, de nehezen bírták a tempót. Amikor Tyler elindult a következő kör tequilával, elé ugrottam.
- Majd én - mondtam, és kivettem a tálcát a kezéből. Hagyta, és éreztem, hogy figyel. Az asztalnál egy Barbi-baba arcú, szőke lány felpattant.
- Nini, új lány! Hát szia! - odafutott hozzám, bár picit dülöngélt. A szemem sarkából láttam, hogy Matt aggódva nézi. A tálcát gyorsan az asztalra tettem, hogy megtartsam a lányt a lábain, amik persze vékonyak és hosszúak voltak, nem fedte őket semmi, mivel a kislány egy kék pamut ruhát viselt.
- Hé, óvatosan. Inkább csüccsenj le, rendicsek? - mondtam, és visszairányítottam a székéhez. Szófogadóan leült, és csillogó szemekkel nézett fel rám.
- Ki vagy?
- Audrey Campbell. Egészségetekre - mondtam, és visszasiettem a bárpulthoz. A helyemet egy sötét hajú, bőrkabátos fazon foglalta el, és egy pohár whisky volt előtte. Megkocogtattam a vállát.
- Már meg ne haragudj, de nem akarsz odébb ülni eggyel? - kérdeztem. Hátranézett. Úr Isten! Olyan kék szemei voltak, amilyeneket még sosem láttam, és olyan gyönyörű arca is. Hátrébb léptem eggyel. Elbűvölően mosolygott, és leugrott a bárszékről. Majdnem két fejjel magasabb volt nálam.
- Ahogy óhajtod - vigyorgott, és leült a mellettem lévő székre. Felmásztam a sajátomra, és lehúztam a whiskyjét. Felhúzta a szemöldökét.
- Figyeltelek. Ez már az ötödik. Le akarsz részegedni? - nem tudtam válaszolni a kérdésére, mivel vége lett egy újabb, borzasztó hamis éneklésnek. A nagy asztalnál ülő, barna hajú srác próbálkozott a "Because the night" című Cascada számmal, nem sok sikerrel. A szöszi lány kivette a kezéből a mikrofont, és belekiabált.
- Gratulálunk, Jeremy, sikeresen elzavartál pár vendéget! - kicsit akadozott a nyelve, de teljesen egyet értettem a szavaival. - Most megkérem az új lánykát, Audrey Campbellt, hogy jöjjön ide! - jaj, ne. Énekeljek egy csapat részegnek, akiket nem is ismerek? Szuper. Ennek az lesz a vége, hogy sikeresen leiszom magam, gondoltam. - Audrey, gyerünk!
Felkeltem, és bocsánatkérőn néztem az idegenre. Az csak vigyorgott.
- Hajrá - kacsintott, és éreztem a pillantását magamon. Kivettem a szöszi kezéből a mikrofont, mire ő a fülembe súgta a dalcímet. Cascada: Miracle. Úgy látszott, Cascada estet tartanak. Szerencsére ismertem a számot, nem nagy gond.
Minden sort fejből tudtam, és fürödtem csodálatukban. Matt elismerően nézett, Tyler hangosan fügyült, mindenki tapsolt, még a bőrkabátos idegen is. A szöszi odaszaladt hozzám, és kikapta a kezemből a mikrofont.
- Azt a mindenit! Úgy érzem, ezt már nem tudjuk lesöpörni! Őszintén, irtó jó voltál! Gratulálok! - hadarta egy szusszra. Mosolyogtam, és visszasomfordáltam a bárpulthoz. A következő negyed órában folyamatosan húztam a whiskyt és a tequilát. Tyler, Matt, a nagy asztalnál ülők, és teljesen idegen emberek is meghívtak. A végén már alig láttam. Kis híján leszédültem a bárszékről, mire egy erős kar ragadott meg.
- Okosan, kislány. Én még meg sem hívtalak - mondta a kék szemű, aki, úgy tűnik, megtartott. Alkoholmámoros állapotomban, azt sem tudtam, mit teszek. Előjött kacér, gátlástalan énem. Rámosolyogtam, és végigsimítottam izmos mellkasán.
- Akkor épp itt az ideje - mondtam. Úgy tűnt, elégedett magával, ahogy látta, hogy lehúzom az általa kikért whiskyt. Megrázkódtam, ahogy a szesz leért a torkomon. Már egyáltalán nem esett jól. - A nevedet sem tudom - próbáltam leplezni rosszullétem.
- Damon Salvatore vagyok - mondta vigyorogva. Éreztem, jól szórakozik a részegségemen. Bevillant, hogy másnap reggel kilencre itt kell lennem. Megremegtem. Ránéztem a nagy faliórára, hajnali kettőt mutatott. Tudtam, ha még most hazamegyek, talán kifekszem holnapra az alkoholt. Összeszedtem a táskámat, és lekecmeregtem a székről.
- Ideje lelépnem. További szép estét, Damon - mondtam. Ügyetlenül kibotladoztam a bárból. Fogalmam sem volt, merre indultam. Csak raktam egymás elé a lábaim, már amennyire tudtam. Többször megbotlottam. Hirtelen, a bal lábam beleakadt a járdaszegélybe. Vártam a csattanást, de ehelyett valaki elkapott.
- Ha így haladsz, az ágyamban kötsz ki, picilány - hallottam meg Damon hangját. Most is vigyorgott. - Tudtam, hogy nem tudsz egyedül hazamenni. Hol laksz?
- Öhm... a Rider Streeten - motyogtam, miközben, Damon segítségével, lábra álltam. Nagyon lassan haladtunk, mivel egyáltalán nem tudtam normálisan lépni. Segítőm türelmetlenné vált.
- Így reggelig se érünk oda - mordult, és ölbe kapott. Lehet, hogy így gyorsabban haladtunk, de majd' meghaltam a hányingertől. Szorosan összeszorítottam a számat, és beletemettem az arcom a kabátjába. Szerencsére, Damon hosszú lábai nem csak nagyon jól néztek ki, de jó szolgálatot is tettek. Nagyjából tíz perc szenvedés után megláttam Hanna otthonos kis házát.
- Be tudsz menni egyedül? - kérdezte, és már nem vigyorgott. Letett, és próbáltam párat lépni, de kísérletem csúfos kudarcba fulladt.
- Csak Hanna meg ne halljon - motyogtam, mire halkan felnevetett. Nem tudom, hogy oldotta meg, de valahogy bejutottunk a házba, méghozzá hang nélkül. Csak a kabátja zippzárját néztem, mert az nem mozgott. Egyszer csak fenn voltunk a szobámban, és Damon leültetett az ágyra.
Levette rólam a cipőmet és a pólómat, és óvatosan rámadta a topomat, amit pizsamafelső gyanánt a párnámra raktam. Lehúzta a rövidnadrágom, és pár perc múlva pizsamában feküdtem a párnáim közt, gondosan betakargatva.
- Beállítottam az ébresztőt a telefonodon nyolcra. Szép álmokat - hallottam a hangját. Akármit is mondhatott volna, engem már húzott magába a sötétség, és végül körülölelt.
***
A két Cascada szám: Because the night ; Miracle
