Közbeszúrás... :$

Ezt a számot most találtam. Beszúrnám a 15-16. fejezetekhez, mivel tökéletesen fedi Cam gondolatait. Bocsi, ezt muszáj volt megosztanom veletek :D Hallgassátok!

xOxO:
Kat.

Merry Xmas and Happy New Year!

Mindenkinek nagyon Boldog Karácsonyt és Boldog, szerencsében gazdag Új Évet Kívánok!

xOxO:

Kat.

16. fejezet

Hát, elérkeztünk ide is, nagy nehezen. Be kell valljam, szomorú vagyok, hogy a történet ezen szálát végleg le kell, hogy zárjam. Szerettem ezt írni, szerettem kibontani Camille személyiségét, s világát elvarázsolni. Az utolsó fejezet végén, megmondom az őszintét, elérzékenyültem, mikor leperegtek előttem a képek, amiket láttatni szeretnék.
Nos, nem érzelgősködök tovább, mert erre úgysem kíváncsi senki. A Part II-t nem tudom, mikor tudom majd elkezdeni. Ha minden jól megy - ami ugyebár elég ritka nálam mostanság -, akkor január végére legkésőbb meghozom az első fejezetet, melyről egyenlőre nem közölnék információkat, majd mindent a maga idejében.

Remélem tetszeni fog a fejezet, jó olvasást & szórakozást!

Egy hónap múlva találkozunk!

xOxO:

Kat.

16. fejezet - I will never been afraid again
"A tűzben az az érdekes, hogy alattomos - lopakodik, nyalakodik, aztán a válla fölött hátranéz, és kiröhög. És gyönyörű is, a rohadt életbe."

[zene1]

DARREN SZEMSZÖG

Életünk egyik leghosszabb éjszakáján voltunk túl. Csak ültem a sötét tisztáson, az előbbi hatalmas parádénak csak a villámok becsapódási helyén lévő fekete korom maradt emléke. Két hete sincs, hogy megérkeztem ide a húgommal. A szeretett kishúgommal, aki már annyi mindent túlélt, s most egy ifjú lány miatt kellett meghalnia. És a szerelem miatt. Különös paradoxon. Anastasia a szerelem érzésénél semmit nem gyűlölt jobban, mivel szerinte az tette tönkre a férfiakat. Igaza is volt. Úgy elvakított Camille iránti eszeveszett vágyakozásom, hogy nem vettem észre, milyen sokat jelent az a lány az idősebb Salvatorénak. Nem is gondoltam, hogy olyan sokat, hogy megkockáztatja a kínhalált csak azért, hogy bosszút álljon Camille könnyeiért. 

Az a vámpír, akit ellenségemnek kellett volna tekintenem, épp most foglalt helyet mellettem, a fa tövében, ahová előzőleg öccse volt béklyózva.

- Hosszú éjszakánk volt, hm? - morogta, miközben fürkésző tekintetét végigfuttatta a tisztáson. Bólintottam.

- Hazavitted Camille-t? - kérdeztem, hisz meg kellett győződnöm a - kicsit sem védtelen - lány biztonságáról.

- Kivittem az erdőből. Azt mondta, sétálni akar, és tudom, hogy hazatalál - felelte. Nyugtáztam, amit mondott, aztán tovább bámultam a sötét erdőt, melynek én minden részletét tisztán láthattam tökéletes szemeimmel. Éreztem az ifjú vámpír vívódását, s végül megszólalt. -  Mondhatnám, hogy bocsánatot kérek a húgod miatt. Való igaz, hogy túlreagáltam. De nem fogok megbánást tanúsítani, ugyanis még mindig úgy érzem, hogy a szándékom tiszta volt. Tisztább nem is lehetett volna. Talán soha, senki nem fogja megérteni, miért is tettem, de nem is baj. Én nagyon jól tudom - mondta. Buta fiú! Pontosan értettem az indokát. Mégis, mivel éreztem valamit, tudtam, rá kell kérdeznem.

- Nos, ifjú Salvatore, azért próbáld meg elmagyarázni. Kérlek - néztem rá komolyan. Felsóhajtott.

- Tudod te is, milyen egy nőt szeretni. Nos, akkor nem tudsz még semmit. Én nem egy nőt szeretek. Én egy démoni teremtményt szeretek, a pokol legsötétebb bugyrának legördögibb angyalát. Nem ereszt, és soha nem is fog. Látni az ő könnyeit... Nekem az olyan volt, mintha karót forgatnának a szívemben, de nem halnék bele. Tudtam, hogy ostobaság, és akkor épp gyűlöltem, de mégsem bírtam elviselni a tudatot, hogy szenved. Ennél az egy oknál fogva jártam el ilyen drasztikusan. És ezért nem kérek bocsánatot - mondta. Tudtam, hogy igazat mond, a színtiszta igazat. Én is éreztem. De nem így, mint ez a szegény ördög! Teljesen belegabalyodott Miss Campbell-be. Sajnáltam őt. Tudtam, hogy ez a lány úgy meg fogja őt kínozni, ahogy én sosem tehetem, ezért elégedettnek éreztem magam. Az ő büntetése maga a szerelme. Tökéletes bosszú. És ekkor végre kilépett a fák közül az, akit éreztem. Angyali arca sötét haja mögött bújt meg. Egyenesen hozzám sétált. Felálltam.

- Darren, azt akarom, hogy menj el - nézett fel rám magabiztosan. Annyira tudtam, hogy ez a kérés egyszer elhangzik! És tudtam, hogy jogosan kér. Mégis, ez ma a vallomások és kérdések éjszakája volt, így hagytam kibukni magamból kérdéseimet.

- És, drága Camille, miért menjek? - mosolyodtam el. Pici arcocskája komoly volt.

- Azért, mert ezt szeretném. Mert én szeretném. És te sem akarsz itt maradni, a húgod halálának színterén. Darren, te is tudod, hogy el kell menned! - mondta véresen komolyan. Szavainak volt igazság tartalma. Vagy csak hangja hatására gondoltam ezt...?  Ez a kislány a manipuláció mestere volt. Úgy éreztem, minden, amit mond, színtiszta igazság, pedig tudtam jól, hogy hazudozik össze-vissza. Mégis, én hittem neki. Mint mindenki. Damon Salvatore is. Külső szemlélő színtisztán látta, mennyire szereti őt a lány, és ő mégis mindig elhitte az ellenkezőjét, ha Camille mondta neki.

- Camille, felfedeztem legerősebb képességedet: a manipulációt. Azzal hiteted el igazadat, akivel csak akarod. Ezért nem tudok ellenérveket hozni a tieid cáfolására. De fel tudok hozni mást. Ha Klaus visszajön érted, ki véd meg téged? Erős vagy, persze, de ha egy sereg boszorkával rád támad, nem biztos, hogy tudsz tenni bármit is. Most is csak azért ment, mert féltetted Damont, nemde bár? Ha Klaus nem teljesen hülye, nem árt neki újra, így nem tör felszínre a haragod. Ha így történik - márpedig így fog - mégis ki fog téged megvédeni? Damon? Aligha lesz esélye - mondtam, mire ő felnevetett.

- Az, hogy mi volt a katalizátora a képességemnek, lényegtelen. Való igaz, hogy ez indította be, de ezután nincs megállás. Nézd! - kis kezeit kifeszítette teste mellett, tenyerei lefelé mutattak, cicaszemeit rám szegezte, mialatt mosolygott. Közvetlenül mellettem egy villám csapott a földbe. Elámultam.

- Nincs több kérdésem. Elmegyek - egyeztem bele, aztán puszit nyomtam a homlokára. - Vigyázz magadra, Camille. Nem szeretném egyszer azt látni, hogy Klaus mögött vonulsz béklyóban - kacsintottam, mire elnevette magát.

- Nem lesz ilyen. Viszlát, Darren - mosolygott angyalian. A Salvatoréhoz léptem.

- Vigyázz erre a lányra. El ne engedd. És viselkedj. Még meglátogatlak titeket - ráztam vele kezet, mire ő bólintott és elfordult. Engedtem erőmnek, hogy körbefonjon és keresztül folyjon testemen, és kilőttem az éjszakába, beleolvadva a sötétségbe.

CAMILLE SZEMSZÖG

Ahogy Darren eltűnt a sötétben, körbenéztem a tisztáson. Mindenképp mással akartam foglalkozni, nem Damonnel. Elkezdtem egy kupacba gyűjteni az itt maradt holttesteket. Elenáét nem, mert tudtam, hogy őt külön kell eltemetnünk. Damon szó nélkül hordott kis ágakat, én pedig tökéletes máglyát raktam a hullákból.

- Damon, hozd ide Bonnie-t - mondtam színtelen hangon, rá sem nézve.

- Minek? Van nálam öngyújtó - válaszolta.

- De ő tudja irányítani az égést, és a nyomait is könnyen eltünteti - magyaráztam, tovább foglalatoskodva Katia, az engem fogva tartó boszorkány végtagjainak pontos elrendezésével. Felsóhajtott, de éreztem, hogy megrezzent a levegő, ahogy távozott. Végre leültem, és sírtam. Sírtam, keservesen zokogtam, vérpettyes kezemmel törölgetve arcomat. Az időjárás hozzám igazodott. A csillagok és a hold eltűntek, és jeges szél kezdett fújni, mely arcomba seperte a szemerkélni kezdő esőt. Keservesen zokogtam, túl sok volt az éjszaka. Sírtam, mert Stefan elment. Sírtam, mert annyi embert megöltem. Sírtam, mert kis híján rabszolgává váltam. Sírtam, mert Katherine elárult. Sírtam, mert elküldtem Darrent, de főként azért, mert irracionálisan és egészségtelenül szerettem Damont, s ragaszkodtam hozzá. Aztán megembereltem magam. Eldöntöttem, mit fogok tenni, s végre az eső lecsillapodott, az ég kitisztult. A szél még fújt, elhatározásom mértékét jelezvén. Az utolsó végtagokat és ruhadarabkákat is eligazgattam, s ekkor érkezett meg Damon és Bonnie. A boszorkány szó nélkül mutatta, hogy álljak hátrébb. Figyeltem, ahogy csendben mormogni kezd, és a máglya egyből lángra lobbant. Óriási lánggal égett, de nem füstölt. Megbabonázva néztem a mágikus tüzet. Amely ruhadarabhoz hozzáért, az egyből hamuvá porladt. Ugyanezt tette a halott hússal és az ágakkal is. Mesés volt. Vadul emésztette fel a nyomait egy olyan éjszakának, melynek mindenképp feledésbe kellett merülnie. Caroline szőke haja egy pillanat alatt vörösbe fordult, a tűz lángjai mohón nyaldosták babaarcát, mely rövidke időn belül az univerzum parányi atomjaivá vált. Néztem, amint Stefan  fogva tartójának, Alessandrának gerincén végigfutnak a lángok, s eltüntetik azt. 

Míg Bonnie körbejárta a lángokat, s csendesen kántált, egy szép kis hasonlat alakult ki a fejemben. Az engem Damonhöz fűző szerelem is ilyen, mint a tűz. Semmivé tesz mindent, ami a való világban lényeges, s csak lelkünket hagyja meg. Romlott, tisztátalan lelkünket, melyet semmi más nem tett becsessé, mint vad és őrült szeretetünk egymás iránt. Mikor újra valós mivoltában láttam a világot, a lángok már egész aprócskák voltak, s csak egy-két csontot porlasztottak még el, aztán megszelídültek. Bonnie felnézett.

- Nem fog terjedni, és rövidesen elalszik. Én elmegyek - mondta, és szemét lehunyva elkántált valamit, aztán eltűnt. Hm. Valóban nagyon erős!

[zene2]

Leültem a tűzhöz közel, és csak néztem, míg Damon elrejtette Elena testét, olyan sebet ejtve nyakán és mellkasán, mintha egy állat támadt volna rá. Aztán éreztem, hogy a hátam mögött áll.

- Kérsz egy cigit? - kérdezte, s ez eszembe juttatta, milyen rég nem gyújtottam rá. Még szép, hogy nem, hisz egy pillantásnyi időm sem volt! Bólintottam. Dobott nekem egy szálat, én pedig a tűzhöz hajolva meggyújtottam. Hátranéztem, s láttam, hogy háttal áll nekem, a fákat kémlelve. 

- Sok minden történt... - kezdtem.

- Igen - jött a rövid válasz.

- Megviselt.

- Engem is.

- Szükségem van segítségre.

- Csak hogy elismered.

- Nem, Damon... - nagyot sóhajtottam. - Nekem rád van szükségem.

- Micsoda? - fordult végre felém. Nagy levegőt vettem, és felkeltem. Tudtam, hogy ha ezt megteszem, soha többé nem leszek egymagam. És őt mindig bántani fogom.

- Én nem akarok már hazudni. Neked nem. Szükségem van rád, jobban, mint levegőre. Szükségem van rád, mert nem akarok egyedül lenni. Szükségem van rád, mert te megértesz. Szükségem van rád, mert kell a védelmed. Szükségem van rád, mert az ösztöneid mindig jók. Szükségem van rád, mert van lelked. Szükségem van... - odasuhant hozzám, és ajkaimra rakta az ujját.

- Camille, mondd már ki. Kérlek - nézett rám komoly, csillogó szemekkel.

- Szükségem van rád, mert szeretlek. Szeretem a makacsságodat, a megérzéseidet, a vadságodat, a szemeidet, és mindent, ami veled kapcsolatos - sóhajtottam. Nem mosolyodott el. Komolyan nézett rám.

- Miért most?

- Nem tudom. Kellett ennyi szenvedés? Talán. De szerintem egyszerűen azért tudom ezt most kimondani, mert már tudom, ki vagyok, hol a helyem, és mit akarok - mondtam. 

- Ki vagy, hol a helyed, és mit akarsz? - kérdezett vissza.

- Démon vagyok. Nem tehetek már ez ellen, és most, hogy tudom, hogy lehet ezt kihasználni, végre rájöttem, mire vagyok képes, és kitisztult előttem mindent. Tudom, hogy a helyem melletted van, itt, vagy bárhol máshol, de melletted, téged védve és általad védelmezve. Tudom, hogy téged akarlak, hogy az enyém légy, és senki másé, és én a tiéd. 

- Azt hittem, már sosem...

- Sss - vágtam közbe. - Azt viszont tudnod kell, hogy nem lesz ez fenékig tejfel. Megjárod a poklot miattam. Megjárom veled én is. De úgy meg foglak kínozni, hogy azt kívánod majd, bár ne élnél. Darren félt tőlem, és biztos vagyok benne, hogy okkal tette. Damon, én maga vagyok az ördög! Bele fogsz halni - mondtam, mire ő elmosolyodott.

- Nem érdekel, Camille - simított végig kezeivel a hajamon, közéjük fogva arcomat. - Nem érdekel, mert én is szeretlek. Olyan vadul és megmásíthatatlanul szeretlek, hogy ha nem leszel velem, abba hamarabb halok bele, keservesebb kínok között, mint amilyeneket te tudsz nekem okozni. Végre én is tudom, ki vagyok, és ezt neked köszönhetem. Végre tudom, hogy nekem meg melletted van a helyem, és ezt nem szalasztom el. Tudom, hogy téged akarlak, hogy az enyém légy, és senki másé, és én a tiéd. Tudom, hogy megjárjuk majd a poklot, és alig várom az utazást. Örökké utaznék veled - lágyult el hangja, s könnyek gyűltek szemeibe. Éreztem, hogy az enyémek sem szárazak már.

- Damon Salvatore, egy örökkévalóságon át a tiéd vagyok - suttogtam.

- Akárcsak én a tiéd, Camille Campbell - súgta, mialatt ajkaink összeolvadtak. Szemei új dimenziókat fedtek fel előttem, ajkai egy másik világ kapuját nyitották ki számomra, csókjai átlöktek ezen kapun, szerelme szárnyakat adott nekem. Saját, iránta érzett szerelmem pedig segített nekem repülni.

- Khm, megzavartam valamit? - remegve pillantottam oldalra, az ismerős hang hallatán. Fülem nem csalt.

- Apu???

PART I. - THE DEVIL IS COMING

-END-

15. fejezet

Meghoztam az utolsó előtti fejezetet! Lezáródnak az akció dús szálak, és rengeteg izgalommal találkozhattok - remélem, tetszeni fog.

Jó olvasást!

xOxO:

Kat.

15. fejezet - Éhes pupillákkal vállamra ördög ül

Nem bírtam levegőt venni, megmozdulni, megszólalni. Tudva, hogy arra születtem, hogy ártsak másoknak, tudva, hogy Damon nem azért nem lehet velem, mert a magam sorsának - megjegyzem, felettébb rossz - kovácsa vagyok... ez túl sok volt. Ő csak nézett engem. A szemei annyi megértést és nyugalmat sugároztak felém, hogy majd' összetört a szívem.
- El tudom képzelni, milyen ez... Nem, mégsem. Fogalmam sincs, milyen érzés lehet tudni, hogy a legerősebb dolog vagyok a föld kerekén... - ekkor felpofoztam.
- Szerinted ez engem hol érdekel? Az a problémám, hogy egész eddig elszeparáltam mindenkitől magam, félve, hogy megbántom őket, a legaljasabb dolognak tartottam magamat és minden cselekedetemet, erre kiderül, hogy így születtem! Sosem engedtem magamnak, hogy szeressek, bízzak, csak Katherine-ben, és... Várj csak! Mit is mondtál róla az előbb? - kaptam fel a fejemet. Elmosolyodott.
- Katherine Raina lánya. Darren csak ennyit mondott nekem. De ő évszázadok óta tudja ezt, csak épp Katherine nem tartozik a kedvencei közé - mosolygott.
- Tehát Kat sem épp magától lett ilyen... A hazugság démonának lánya... Durva - vigyorodtam el, felfedezvén, hogy mennyire nem meglepő ez a tény. Katherine olyan hazug, hogy nála jobb nincs is. Talán csak az apám. Ekkor eszembe jutott valami, amitől megborsódzott a hátam, és düh lett úrrá rajtam.
- Az apám... egyáltalán nem azért küldött ide, hogy megvédjen a rendőrségtől. Tudta, hogy ti itt vagytok. Tudta, hogy Katherine követni fog. Tudta, hogy Klaus ide fog jönni a hasonmásért és felfedez engem. Tudta, hogy Anastasia szól majd Darrennek, és az eljön bosszút állni. A kezükre adott engem! - kiáltottam fel. Damon sötéten bólintott.
- Apád nagy gazember. Egész eddig, megvallom őszintén, eszembe sem jutott, hogy ő mozgatta a szálakat.
- Azért, mert nem is ő - mondtam ki, ami eszembe jutott. - Kat volt az! Ő vett rá a gyilkosságra. Ismeri Darrent, ismeri Klaust... Damon, meg kell találnunk Katherine-t! - jelentettem ki. Felkelt, és felsegített engem is. Lehajtotta a fejét, így arca vészesen közel került az enyémhez.
- Addig nem, míg el nem mondod, ami még a fejedben motoszkál - mondta. Nagy levegőt vettem. Soha nem lesz itt ennek ennyire az ideje, mint most. De egyszerűen tudtam, hogy a halálba, vagy, ha abba nem is, de a biztos végbe igyekszem most. Amint Katherine meglát engem, többet nem enged el. Nem hagyhattam őt úgy hátra, hogy tudja, amit én tudok.
- Damon... amit most elmondtál... - nagy levegőt vettem, és megadtam a kegyelem döfést. - Semmin nem változtat

KATHERINE SZEMSZÖG


Tudtam, hogy jönni fognak. Felemeltem fejemet kis bábom, Nick nyakáról, és elküldtem megmosakodni. Megtöröltem szám szélét, lábaimat átdobtam a fotel karfáján, és mosolyogva vártam, hogy Damon belépjen az ajtón. Tudtam, hogy nem fogja Camet beengedni. Nagyjából fél perc múlva, a férfi berontott.
- Katherine! - mordult rám. Felkeltem, és odasétáltam hozzá.
- Mit szeretnél, Damon? - kérdeztem, mosolyom széles volt. Kék szemei idegesen villogtak.
- Miért küldtél rá egy csicskást Camille-re? - tette fel kérdését. Elnevettem magam. Kis buta!
- Még nem jöttél rá? Camnek meg kell halni. Igaz, ezt nem akartam, hogy rájöjj, én állok a háttérbe. Ebből baj lehet. De nem baj. Él még, tehát nem kerülök bajba - kacsintottam. - Damon, most van az a szituáció, amibe neked nem szabadna belekeveredned. Én igazán nem akarom, hogy meghalj. Jó figyelni a fejlődésedet. Viszont Camille el fog tűnni a képből, mert el KELL tűnnie. Nem tudod megakadályozni, hiába vagy te az ő naagy, sötéét vámpírja. Bár, egy démon-ivadék megtartja azt, akit egyszer megszerzett. De, talán, az idő múlásával majd elfelejted őt. Ha máshogy nem oldható meg a dolog, akkor majd megkérek egy Őst, hogy igézzen meg téged, hogy elfelejtsd. - mondtam neki elgondolkozva. Azt hiszem, ott helyben megkarózott volna e szavaimnál, ha nem lett volna értékes számára a tudásom.
- Katherine, most nem Cam és az én viszonyom a kérdés! - kiabálta. Rámorogtam.
- Akkor csaljuk ide a hercegnődet - mondtam, és egy másodperc alatt hátracsavartam Damon kezeit. Erősebb voltam nála, esélye sem volt ellenem. Végig gondoltam, hol várakozhat Camille, aztán kimentem a hátsó ajtón, Damon karjait szorítva.
- Cammie! Édes, kicsi Cammie! Gyere szépen, mielőtt kitépem Mr Salvatore torkát! És eszedbe ne jusson üzenni Darren-nek, megjegyezném, hogy úgysem tudna bejönni a házba! - blöfföltem ugyan, de tudtam, elhiszi. Pár másodperc múlva kivált az erdőből sötét alakja, melyet úgy vont körbe a hajnali fény, mint valami angyalt. Nevetnem kellett az irónián. Gyorsan odaért hozzám, de nem rám, csak Damonre nézett. Ez meglepett. Az én önző kis tanítványom egyetlen egyszer nem magával foglalkozik? Damon tekintetén azonban nem lepődtem meg. Tiszta rajongással és szerelemmel fonta pillantását Camébe, mintha azt üzenné neki, mekkora hülye, hogy érte kockáztatja az életét, holott ő boldogan halna meg, ha ezzel életben tartaná a lányt. A pillanat szépsége majdnem elfeledtette velem eredeti célomat. Hál' Istennek, egy villám csapott mellettem a földbe, így visszatértem a valóságba. Klaus üzent nekem egy boszorkánya által.
- Damon, valami nem stimmel - mondta Cammie, még mindig pillantásra sem méltatva engem. Ez zavart.
- Nem Cam. Ezért nem kellene itt lenned. Katherine gyáva hozzá, hogy megöljön engem - kezdte provokációs hadjáratát Damon. Elmosolyodtam, és behúztam Damont a házba. Camille szó nélkül követett. Egy kis gondolathullámmal becsaptam az ajtót, és elengedtem Damon karjait. Camille-t átkarolva, egyből a legtávolabbi sarokba húzódott tőlem. Cam azonban, természetesen, kitépte magát az öleléséből, és odajött hozzám, egész közel.
- Katherine, én tényleg bíztam benned. Miért van az, hogy tegnap éjjel meg kellett ölnöm egy iskolatársamat, aki tőled kapott parancsot az én kinyírásomra? Nem ez a kedvenc programom... - morogta. Elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát. Szegény kislány!
- CamDamon is mellé telepedett.
- 1472. február 17-én születtem, Bulgáriában, Bansko-ban. Veled ellentétben, én tisztában voltam démoni származásommal, ahogy az akkor még csak kicsiny falunak számító Bansko összes lakosa is. Az anyám gyakran látogatott meg. Szeretett engem, a mai napig szeretne, ha ezeket meg nem teszem: apám Petrova volt, és én az átok 500-adik évfordulóján születtem, tehát Hasonmás vagyok. Anhel, egy jóképű, spanyol bevándorló teherbe ejtett engem tizenhét éves koromban, ezért a családom kitagadott. Anya segített nekem megszökni, Angliába menekített. Viszont itt betelt nála a pohár. Szerelembe estem egy Niklaus nevű nemesemberrel. Raina figyelmeztetett, hogy kivel állok szemben, de nem hallgattam rá. Innentől úgy hiszitek, tudjátok a sztorit, de az hazugság. Klaus megigézett minden általa ismert vámpírt, akik abban az időben éltek, hogy ugyanazt a sztorit mondják. Az igazság az, hogy nem csak én voltam szerelmes Klausba - ő is belém. A mai napig az. Pár hétre rá, hogy megismerkedtünk, elmondta nekem, mi célból születtem. Én közöltem vele a démoni származásomat, és ekkor lettünk mindketten biztosak benne, hogy nem halhatok meg. Örök szerelmet fogadott nekem, aztán átváltoztatott. Eljátszottam a menekülésemet, ötszáz hosszú éven át. Ezekben az években, összesen tizenkét alkalommal találkoztam vele.  Legutoljára két nappal ezelőtt, és mostantól nem fogom elhagyni. Viszont, mivel ő kicsit hatalom mániás, nem engedheti, hogy Darren Straight birtokoljon téged. Magának akar. Az egyetlen ok, amiért megkíséreltem a megölésedet az, hogy nem akartalak téged harmadikként a kapcsolatunkba. De most, hogy nem sikerült átadlak neki téged is, amint Elenát sikerül elrabolnom Stefan mellől - fejeztem be a történetemet. Damonon látszott a meglepettség, de Camen nem.
- Nem csodálkozom rajta, hogy ez lett belőled, Katherine! Ötszáz hosszú év alatt, pusztán tizenkétszer láthattad a saját szemeddel, érinthetted a saját kezeddel az egyetlen lényt a földön, akit szeretsz. Szörnyű magányos lehetsz! Szörnyű kín lehet ezt végig csinálni! Te nem azért vagy rám féltékeny, mert Klaus engem akar. Te azért vagy rám féltékeny, mert nekem megadatik az, ami neked egész eddigi életedben nem: nap mint nap találkozhatok a szerelmemmel.

CAMILLE SZEMSZÖG

Valahogy éreztem, hogy elszakítottam nála a cérnát. Láttam, ahogy arckifejezése ijesztővé válik - mosolygott. Nem csak simán mosolygott, ez az a mosoly volt, melyet általában csak egyszer lát az ember - rá pár másodpercre halott. Tudtam, hogy én nem fogok meghalni, de azért eléggé kirázott a hideg. Besétált a fürdőszobába, és előhúzta onnan Nick-et. Szemei teljesen üresek voltak, bárgyún mosolygott.
- Gyere, kedves, ülj le közénk - vágta földhöz a fiút. Felnézett Damonre, szemei elsötétültek. - Nem vagy szomjas?
- Kösz, nem. - jelentette ki az, megvetően. Katherine felszakította a sebet Nick nyakán, és jóízűen lakmározott. Ekkor kivágódott az ajtó, és egy magas, nagyon hosszú szőke hajjal megáldott nő alakját pillantottam meg. Cinikusan méregetett minket, aztán belépett, és Katherine-hez sétált. Az felnézett, és boldogan elmosolyodott.
- Oh, Rebeccah! Hadd mutassam be Damon Salvatore-t, és a híres Camille Campbell-t! Srácok, ő itt Rebeccah, Klaus kishúga - vigyorgott. Úgy tűnt, a húg nem szimpatizál Katherine-el.
- Katerina, elvittem a Hasonmást a bátyámhoz. Azt üzeni, takarítsd el a mocskodat, és hozd a "kincset", ahogy ő fogalmazott - mondta unottan.
- Azonnal - mondta Kat, és felkelt. Rám nézett, aztán a háta mögötti polcról odadobott nekem egy kést. - Cammie, te ebben úgyis jó vagy, végezz a mi drága Nick-ünkkel - jelentette ki. Sóhajtottam.
- Nem dolgozom már helyetted, Kat. Vérezd szépen össze a kis kezedet - mondtam. Erre ő felemelte Nicket a földről, és mélyen a szemébe nézett.
- Menj oda Cam-hez, és dőlj bele a kezében lévő késbe, kérlek - igézte meg a srácot. Felkeltem.
- Jól van, jól van - morogtam, odasétáltam Nickhez, és tekintetek kereszttüzében, nemes egyszerűséggel elvágtam a torkát. Már alig volt benne egy kevés vér, amúgy is meghalt volna pár percen belül, de mégis szembesülnöm kellett Damon haragos pillantásával. Katherine elégedett volt, Rebeccah pedig meglepett.
- Katerina, hogy neveltél ebből a kislányból ilyen tömegpusztító fegyvert? - kérdezte. Kat felnevetett.
- A hajlam megvan benne. Én csak ki tudom belőle hozni - kacsintott, aztán karon fogott. - Gyere szépen, kicsim. Rebeccah, légy szíves, figyelj Mr Salvatoréra, hogy ne legyen láb alatt - utasította a lányt, aztán felkapott, és kiugrott velem az ablakon.
Szokatlanul sok időt töltöttem az ölében, mire letett. Mistyc Falls-on kívül jártunk, valahol a város peremén. Egy nagy tömbház volt közvetlenül előttünk. Erősen markolta a csuklómat, úgy éreztem, mindjárt miszlikre töri. Végigvezetett a hosszú folyosókon, a koszos lépcsőházig. A legfelső emeletre rángatott fel, miközben egyetlen szót sem szólt. Végiggondoltam, hogy két hónap múlva tizenhét lettem volna. De ahelyett, hogy arra gondoltam volna, öregszem, egyre csak az motoszkált a fejemben, hogy tizenhat évesen el kell hajítanom a szabadságomat - ami nálam egyet jelentett a halállal. Ami ennél is jobban fájt, hogy Katherine Pierce, az én egyetlen bizalmasom fog véget vetni emberi életemnek. De ami a legjobban kínzott, az Damon távolléte, és most igazán átéreztem, mit érezhetett Katherine. Távol lenni attól, akit szeretünk, szörnyű büntetés. De én kétségkívül megérdemeltem.
Megérkeztünk. Kat megtorpant egy ajtó előtt, és kettőt koppantott. Egy negyvenes asszony nyitott ajtót, aki elmosolyodott.
- Miss Petrova, kérem, fáradjon be - mondta, és Kat beráncigált engem az ajtón. A dohos levegő fojtogatott, és a félhomály zavarta a szemeimet, egészen addig, míg be nem értünk egy szobába. Teljes fényben úszott, s a szoba ablakában ott állt Klaus. Az erdő egy meghatározott pontjára bámult, de innen nem tudtam kivenni, mi az. Katherine elengedett, és Klaushoz sétált. Olyan gyengéden simította végig a karját, olyan szerelmes tekintettel nézett rá, hogy egy pillanatra megsajnáltam. Egy hazugság miatt, mennyit kellett szenvednie!
- Klaus, meghoztam a lányt - mondta csendesen. A férfi megfordult, és olyan óvatosan fogta át Kat derekát mindkét kezével, mintha attól félne, összetöri.
- Büszke vagyok rád, szerelmem. Rebeccah?
- Ott van a lakásomon, a Salvatore-fiút őrzi - mondta Kat.
- Helyes. Tudtam, hogy Darren elereszti... Azt hittem, legalább ezt jól csinálja. A másik Salvatore azonban nincs meg. Félő, hogy belezavar a rituáléba. Kérlek, drágám, kapd el őt, és kötözd egy fához, valahol a tisztás közelében. Hadd lásson mindent jól - mosolygott, aztán csókot nyomott Kat ajkaira, aki bólintott, és eltűnt. Tekintete mozdulatlan alakomra révedt, és elmosolyodott. - Ugyan, kedves, élvezd ezt a gyönyörű napot! Illetve, estét...
- Hogy lehet máris este? Katherine lakásába reggel érkeztem... - lepődtem meg.
- Egy kis idő-kesze-kuszálást műveltem. A városban kissé lelassítottam az időt. Illetve, a boszorkányaim tették. Ők manipulálják az időjárást úgy, ahogy nekem tetszik. Ma épp ezért süt a nap. Jó kedvem van. Itt azonban már este van, mert ez a városhatáron kívül fekvő háztömb. Ebben a hónapban két telihold is van. Kitalálod, mikor van a második?
- Most... - morogtam. Bólintott.
- Okos. Nos, nézz csak oda! - mutatott ki az ablakon, és odasétáltam. A távolban fényt véltem felfedezni, és füstöt. Tűz? - Ott van a rituálé színtere. Amint a drága Katerina jelez nekem, odamegyünk, és végre hajtjuk a rituálét. Meg fogok ölni egy vámpírt, egy farkast, és a kedves kis Elenát. Úgy gondolom, nem fogod túlzottan sajnálni.
- Ki a vámpír és a farkas?
- A farkast Kansasből hoztam, a vámpír pedig a kis szőke Caroline Forbes. Könyörgött a haláláért, miután Tyler Lockwoodot elpusztította az én kedvenc kis testvérpárom - mondta. Fellélegeztem. Egyiküket sem ismerem vagy kedvelem igazán.
- Velem mi a terved?
- Hát, Camille, először is eljössz velem a rituáléra. Azután nagyjából öt perc alatt elhagyjuk Mystic Falls városát. Te is jössz. Velem maradsz. Feltérképezzük, mire is vagy képes, kitapogatjuk a határaidat, és igyekszünk felhasználni téged. - jelentette ki, minden kedvesség nélkül. Bólintottam.
- Te is tudod, hogy nem fogok neked segíteni - mondtam. Rám nézett, és elmosolyodott.
- De igen. A markomban van Damon Salvatore élete. Akár mikor visszajövök ide és darabokra tépem, ha nem engedelmeskedsz.
- Miből gondolod, hogy ez engem érdekel?
- Na ne nevettess. Kedves Cammie, jobban szereted őt, mint bárki mást. Úgy szereted őt, ahogy én szeretem Katerinát. Nem fogod hagyni, hogy bántódása essen - jelentette ki, és rájöttem, hogy igaza van. Leültem a fal mellett egy székre, és vártam. Klaus tekintete pár perc múlva egy pontra irányult. Az ablakhoz mentem, és megláttam, mit néz. Apró, kék villámok csaptak le a rituálé pontjától picit balra, folyamatosan. Klaus behívott egy fiatal, vörös hajú nőt, aki nyilván boszorkány volt, mivel hirtelen egy erős napsugár hasított keresztül az éjszakai égen. Csak egy pillanatra, de gyönyörű volt. A villámok abbamaradtak.
- Köszönöm, Nina - mosolygott Klaus a nőre, aki bólintott. Vetett rám egy sajnálkozó pillantást, és kisétált a szobából.
- Hány boszorkányod van, Klaus? - kérdeztem.
- Jelen pillanatban, kettő van itt velem a házban, négyen a ház körül járőröznek, kettőt hagytam a városban, hogy fenntartsák a lelassult időt, ketten az erdő két különböző pontját járőröznek és tízen vannak a rituálé helyszínén - sorolta. Leesett az állam. Elmosolyodott. - De ide csak ennyit hoztam. Otthon még van jópár.
- Hol van az az otthon?
- Túl kíváncsi vagy - zárta rövidre a témát.
- Ők mennyire erősek?
- A világ minden pontjáról valók. Aki most bejött, erősebb, mint a Salvatore-ok boszorkánya, aki pedig száz halott boszorka erejét birtokolja most. És Nina a gyengébbek közül valók. A tíz legerősebbet a rituálé helyszínére küldtem, ott van rájuk szükségem - magyarázta. Gondosan elraktároztam az infót. Ha Darren eljön értem - már pedig el fog jönni -, akkor tudnia kell, hol van Klaus gyenge pontja. Amint a boszorkányainak vége, már nem sok mindent tud tenni ellenünk. Sajnos, tudtam, hogy indulunk. Klaus elém állt, és rám mosolygott. - Gyere, kedvesem. Végre felszabadulhatok, és, ha ez nem lenne elég, megkapom a legértékesebb segítőt, akire csak szükségem lehet - és tényleg boldog volt. Kelletlenül tettem kinyújtott kezébe az enyémet, aztán felkapott, és pár perc alatt a rituálé helyszínére érkeztünk.
Eszméletlen volt a látvány. Ezek az ősi boszorkányok tudták, hogy kell hatásosnak lenni! Három körben vékony vonalon tűz égett, szabályos alakzatban. A tűzkarikák egy-egy lényt rejtettek. A lángok néha olyan magasra felcsaptak, hogy nem lehetett látni a mögöttük lévő alakokat. A hozzám legközelebbi tűzkarikában egy ismeretlen volt, és szörnyű fájdalmak közt vergődött, így hamar rájöttem, hogy ő a farkas. A legtávolabbi tűzkaraikában Caroline Forbes állt, halálos nyugalommal. A középsőben pedig Elena volt, aki kétségbeesetten próbált kiszabadulni. Természetesen, hiába. Kis káröröm lett úrrá rajtam, de ekkor megláttam valakit, az Elena tűzköréhez legközelebbi fánál. Stefan teste szinte neki volt passzírozva a fa vastag törzsének, csípője, dereka, mellkasa, vállai, karjai, lábai mind-mind verbénába áztatott kötelekkel voltak leszíjazva. Könnyek peregtek jade-zöld szemeiből, és végig Elenát nézte. Hiába volt Elena egy önző kis ribanc, Stefan mégis hihetetlenül szerette. Az egész hűhó résztvevői közül, csak őt sajnáltam.
Megpillantottam valószínűleg a legfontosabb részét a rítusnak. Egy kis kő emelvény, melynek tetején egy masszív kőlábon álló piciny gránit-tál volt, díszesen megmunkálva. Valószínűleg, az első rituálénál is ezt használták. És ekkor elkezdtem figyelni a boszorkányokat. A kőemelvény két oldalán két-két boszi állt, éles figyelemmel. Az egyik oldalon két férfi, egy magas, jó felépítésű és egy kissé alacsonyabb, cingár srác volt, mindkettőn fekete nadrág, bakancs és fekete, csuklyás pulóver. A másik oldalon még egy magas, nagyon izmos pasi, és mellette egy felettébb mutatós, rövid, minden égtáj felé meredező fekete hajú nő, akin rövid, fekete pamutszoknya, vastag, fekete harisnya, combközépig érő bőrcsizma, és egy kigombolt, szintén fekete ballonkabát volt, így eléggé kilógott az őrök közül - mert gondolom, azok voltak. Egy másik női boszorkány, egy afro-amerikai, göndör hajú szépség Stefan mellett állt, és erősen figyelte minden mozdulatát. Két férfi ellentétes irányban rótta a köröket a piciny tisztás körül, éles tekintettel bámulva hol az erdőbe, hol az égre. Egy a tűzkarikák előtt állt, kezei kissé ki voltak tartva, gondolom, ő tartotta fenn az igét. Az utolsó két boszorkány volt azonban a legérdekesebb - és, valószínűleg a legerősebb. Egy gyönyörű, magas, húszas éveiben járó nő állt a kis kőtál mellett. Hosszú, fekete pamut ruhát viselt, fenékig érő, lenszőke haja betakarta karcsú hátát. Gyönyörű, kék szemei csillogtak, miközben az égre nézett, mindkét kezével a kőtál szélét szorította, és halkan kántált. A háta mögött, nagyon szorosan egy majdnem olyan alacsony, csokibarna hajú fiatal lány állt, mint én. Nem lehetett több tizenötnél. Rajta is fekete pamutruha volt, a haja egy hosszú fonatban lengedezett a hátán. Valami különös űr vette körül a lányt, úgy tűnt, mindenki tart tőle. Ő azonban a szőke minden mozdulatát követte figyelemme, bájos boci-tekintete komolyan szegeződött a boszorkányra. Észrevettem, hogy a kislány tekintete időnként elvándorol a szőkéről, és Katherine sötétbe húzódó alakjára pillant elővigyázatosan. Úgy tűnt, Klaus azért mégsem bízik annyira élete szerelmében. Felpillantottam rá, hogy magyarázza el, mi is történik.
- Nos, bemutatom a jövőbéli lakótársaidat. Ők mind velem élnek, és te is ezt fogod tenni. Az a magas, sebhelyes férfi Jared, az a cingár Mark, a szexistennő Joanne, a mellette álló pasi pedig Greg. Aki Stefant őrzi, Alessandra, aki a tűzköröket figyeli, Matthias. A járőrözők Dam, és Thomas. A gyönyörű szőkeség Eve, a mögötte álló kincsem pedig Sybille. Eve volt egész tavalyig a legerősebb boszorkányom, messze ő a legtapasztaltabb. Hétszáznegyven éves - vigyorodott el. - A nyaklánc, amit visel, egy megbűvölt nyakék, mely halhatatlanná teszi, de nem vámpírrá. Sybille mindössze tizennégy éves, de brutális ereje van, ezért ő vigyáz Eve-re, és persze legtöbbször rám is, valamint Katerinát is ő őrzi - magyarázta. Aztán hátra fordult. - Katia, kedvesem, vigyázz kérlek Miss Campbell-re, míg én megteszem, amit meg kell - utasított egy boszorkányt a hátunk mögött, akit nem vettem észre, hogy követett. Egy magas, hosszú, vörös hajú nő lépett mellém, és elmormolt valami igét. Amint Klaus eltávolodott mellőlem, ösztönből megpróbáltam elszaladni, de nem tudtam. Két lépést sem tettem, mikor valami visszarántott. Dühösen a boszira néztem, aki elmosolyodott.
- Magamhoz láncoltalak, kedves. Két méternél nagyobb távolságra nem mehetsz tőlem - mondta, és az eseményekre kezdett figyelni. Így tettem én is, de közben magamban jeleket küldözgettem Darrennek, olyan erősen amennyire csak bírtam. Reméltem, hogy eléggé érdekli a jólétem.
A rituálénak pontos menete volt. Eve magához hívta Klaust, aki letérdelt a boszorkány elé, és lehajtotta a fejét. Eve a vámpír nyakára csúsztatta kezeit, és az egyik egy ezüst tőrt rejtett. Megvágta Klaus ütőerét, majd odatartotta a sebhez a markát, hogy belefollyon a vér. Eztán azt a kis kőtálba csurgatta, elmormolt egy igét, mely után egy kék villám cikázott keresztül a csillagos égen. Ezután Klaus a kínlódó farkas tűzköréhez lépett, Matthias levette az igét, így a lángok eltűntek. Klaus belépett a körbe, a farkashoz sétált, és nemes egyszerűséggel kitépte annak szívét. A kőtálhoz vitte az említett testrészt, és a benne lévő vért belefacsarta. Eve újra kántált, mire egy nagyobb villám szelte át az eget, mennydörgés kíséretében. Aztán Klaus Caroline-hoz lépett, onnan is eltűnt a tűzkör, a lány pedig széttárta karjait, átadta magát a vámpírnak. Az rámosolygott, és a lány szívét is kitépte. Ugyanazt tette ezután, mint a farkas után, de ekkor egy hatalmas, aranysárga villám csapott le közvetlenül a kőtálba, és óriási dörgés kísérte, de a tál egyáltalán nem sérült. Végül Klaus Elenához sétált. Eltűnt a tűzkör, a lány pedig, úgy tűnt, belenyogodott a végzetébe. Még annyit mondott: "Sajnálom, Stefan", és önként a kőtálhoz sétált. Klaus kis sebet ejtett Elena csuklóján, és a mítikus holdkőre csepegtette a vért. Eve elvette a követ, és a tálba rakta, és ekkor elkezdődött az igazi műsor. Hatalmas villámok cikáztak folyamatosan, mialatt Klaus szemfogait Elena nyakába vájta. A csillagok eltűntek, csak sötét felhőket láttam, és a vadul világító teliholdat. Eve folyamatosan kántált, Stefan ordított a fájdalomtól, Elena pedig szép lassan elgyengült. Míg Klaus belefeledkezett a pillanatba, melyre ezer éve várt, éreztem, hogy kiszélesedett a mozgásterem. Óvatosan tettem pár nem túl feltűnő lépést, aztán hátra néztem. Katia kitépett torokkal feküdt mögöttem, de a vére illatát elnyomta a rengeteg füst, mely a villámok becsapódási pontjain, s a kőtálban lévő vér-keverék felszínén keletkezett. Figyeltem, ahogy egy suhanó, szőke folt kitépi Alessandra torkát, majd egy sötét árny kioldozza Stefant, aki magán tartotta a köteleket, hogy eljátssza a foglyot. Néztem, ahogy a szőke csík lassan Darrenné változik, és megbűvőli Katherine-t. Aztán éreztem egy fuvallatot, és megláttam Damon villogó szemeit magam mellett, melyek Elena elernyedő testén és rajtam cikáztak. Mikor végül megállapodtak rajtam, nem bírtam ki, gyors és szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira. Kétségbeesetten viszonozta, aztán megrezzent. Láttam a fájdalmat rajta, ahogy elhúzódtam tőle. A másodperc töredéke alatt kapcsoltam, és hátra néztem. Eva, a fő boszorkány nem vette észre, mi történik, de Sybille igen, és elkezdte Damon taktikus mígrén-kínzását. Akkor a varázs befejeződött, Klaus pedig hihetetlenül erősnek tűnt, ahogy Elena testét a földre eresztette. Ekkor ő is észrevette, mi folyik körülötte, és boszorkáit csatasorba állította. Darren, Damon és Stefan elém álltak, Darrennel középen, természetesen. Klaus a boszijai mögé húzódott. Ahogy azonban a boszorkányok a Salvatore-okra kezdték kántálni a kínzó varázslatot, Bonnie Bennett és Klaus bátyja, Elijah léptek ki az erdőből, a férfi maga mögött két nőt húzott - Rebeccah-t és Katherine-t. Már egyikük sem volt megigézve. Bonnie kezeit a nők felé tartotta, s rájuk koncentrált. Azok ordítva rogytak össze, kapálództak a földön. Elijah előlépett, és Klausra nézett.
- Bújj elő a csicskásaid mögül, és mentsd meg őket, ha tudod! Drága bátyám - vigyorodott el cinikusan. - Ha nem engeded elmenni Camille-t, a Salvatore-okat és Darrent, a húgod és az asszonyod meghal. Tudod, hogy Miss Bennett-nek van elég ereje hozzá, és a másodperc tört része alatt megteszi - tette hozzá sunyi mosollyal. Figyeltem Klaus arcának változásait, de szinte követhetetlen volt.
- Nem tennéd, testvérem. Az én húgom a te húgod is, terved egyik részét már el is buktad - kacsintott. Klaus ekkor váratlan, nagy erejű rohamot indított, az őrboszorkák és az apró Sybille támadásba lendültek. Mielőtt azonban minden, az én oldalamon álló vámpír összerogyott volna, és éreztem Damon elgyengülését kezében, mellyel az enyémet fogta, valami kattant a belsőmben. Hihetetlen, dühtől telített energiát véltem felfedezni magamban, és úgy határoztam, akármi is ez, kihasználom. Ösztöneimre hallgatva előléptem gyengülő testőreim háta mögül, és szabadjára engedtem azt, ami bennem lakozott. A villámok, melyek a varázs megszűntekor abbamaradtak, most ismét cikázni kezdtek, de most célzottan, az ellenséges boszorkákra. Nem tudom, hányan haltak meg, de nem kevesen, Klaus üvöltéséből ítélve. Most én irányítottam a természeti erőket, és hihetetlenül erősnek éreztem magam. Nem is alaptalanul, hisz olyan volt, mintha minden sötét energia csak az én parancsomra vágyna. Enyhén felemelkedtem a földről, és a hirtelen támadt szél belekapott a hajamba. Rájöttem, hogy Damon története teljes mértékben igaz volt.
Minden lehetséges ellenséges boszorkát megöltem, csak Evát és Sybille-t nem, mivel ők tudták védeni magukat, és Klaust. Ezt sajnáltam. A hibrid volt a fő célpontom. Rám nézett, én pedig befejeztem támadásomat, mikor már láttam, hogy nem tudok több célt elérni.
- Te pokolfajzat! Meglásd, még visszajövök érted - morogta, aztán a két megmaradt boszorkánya elkántált egy igét, és köddé válltak. Ők, és Rebeccah meg Katherine is. Ekkor minden tekintet rám szegeződött, de én nem mondtam semmit. Stefanhoz sétáltam, aki erőtlenül dőlt le Elena holtteste mellé.
- Tudom - mondtam neki, mire felnézett rám, és lehúzott maga mellé. Elhelyezkedtem ölelésében, és szorosan hozzá bújtam.
- Én nem tudok nélküle létezni, Camille. Próbálhatok, de nem megy. Nem érdekel, micsoda önző és értéktelen személy volt ő, akkor is ő volt a mindenem - nyöszörögte.
- Hidd el, megértem. Én sem létezhetek a bátyád nélkül, bármit tesz, és bármit teszek... - motyogtam. Végigsimított a hajamon.
- Nyilván való, már az első perc óta. Légy vele, Camille. Légy vele, ameddig megteheted.
- De te mit fogsz csinálni? - néztem fel rá kíváncsian. Felpattant, és felhúzott engem is. Megfogta mindkét kezemet, és mélyen a szemembe nézett.
- Megtalálom a módját, hogy megöljem az Ősöket. Elijah velem tart. Megkeresem Klaust, és megölöm.
- De az nem fog menni! Főleg úgy nem, hogy te vagy a legjobb ember akit ismerek! - ekkor tekintete elsötétedett, és hangja nagyon komollyá vált.
- Csak ne felejtsd el, hogy nem vagyok ember. Vámpír vagyok, így ki tudom kapcsolni az emberségemet. Meg is teszem. Amint elmondok neked egy dolgot. Szeretlek, Camille, de ez úgysem számít, mivel te a bátyámat szereted, és ezzel nincs is baj, mert Elenát mindig jobban fogom szeretni, mint téged. Kérlek, vigyázz Damonra, amíg nem leszek itt. Védd meg őt önmagától. És tőled is. Tedd meg, Camille, és nyugodt szívvel megyek el - mondta, aztán behúnyta a szemét, és a következő percben üres tekintetével néztem szemközt.
- Megígérem - suttogtam, aztán figyeltem, hogy ő és Elijah eltűnnek az éjszakában.

14. fejezet

Végre!
Rengeteg szenvedés és éjszakázás után, végre elérte végső formáját a rész! Ezután már csak két rész van vissza a Part I-ből, tehát elég sok dologra fény derül. Remélem, tetszeni fog, és milliárd bocsánat a rengeteg késésért, ígérem, mostantól jobban igyekszem! :$

xOxO:
Kat.

14. fejezet - Bízni abban, kit nem értünk

[zene1]

DAMON SZEMSZÖG
  Az ég világon semmit nem láttam. Az utolsó emlékem az volt, hogy kitéptem beton talapzatából a kilátót, ahonnan végignéztük Tyler Lockwood halálát. Eme esemény kapcsán eszembe jutott Camille... és akármennyire is üvöltött velem emlékeim hangja, nem tudtam elhinni, hogy komolyan mondta, amit mondott. Egyik mondata ütötte a másikat, és éreztem, hogy ezt ő is tudja. Fél. Nagyon-nagyon fél. Nem kimondottan Darrentől vagy Klaustól... valószínűleg tőlem.
  Ám ekkor újra elkezdett zavarni a veszélyes sötétség, s emlékeim hiányossága. A sötét a vámpír búvóhelye, nem pedig az ellensége, sokkal inkább szövetséges. Ez a sötét azonban őrülten ellenem volt. Körülzárt, és nem láttam rajta át. Szinte... démoni volt. És ebben a pillanatban rájöttem, ki manipulálja az elmémet.

- Darren - mondtam ki az első szót, mely ajkaimra tolult. Haragos, keserű nevetést hallottam a hátam mögül.
- Micsoda erős fiú vagy te, Salvatore! Áttörtél az igézetemen. Hogy jöttél rá, hogy én vagyok? - hallottam az őszinte kíváncsiságot a hangjában.
- Az a hihetetlen fájdalom csak úgy vibrál a levegőben. Milyen érzés? Hogy elvették tőled azt, akit a legjobban szeretsz? - rossz ötlet volt ezt kimondani, így utólag már tudom. Valami a torkomnak feszült, de még mindig nem láttam semmit.
- Hogy merted? Hogy mertél hozzáérni Anastasiához? - hörögte Darren dühödten.
- És te? - igyekeztem tartani a nyugalmat a hangomban. - Hogy mertél hozzáérni a farkashoz? Hát nem úgy volt, hogy Camille oldalán állsz? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mert tudtam, ő lát engem.
- Te tudod a legjobban, hogy Camille-nek nem volt igazán fontos a farkas. Csak egy pajzs volt, akit maga elé tarthatott. Te és én, mi igazán látjuk Miss Campbell szívét-lelkét, így ne merj kérdőre vonni engem! Anastasia azonban a húgom volt. Nem tartom fairnek a játékot - morogta a fülembe. Sajnos igazat kellett adnom neki. De abban a percben nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy Camille szomorúsága megtorlatlan maradjon.
- Tudtad, hogy revansot fogok venni - ugrott be hirtelen. - Tudtad, hogy ha eléggé bántod Camille-t, vissza fogok vágni - a szorítás a nyakamon megenyhült, és a sötétség oszlani kezdett. Már láttam, hogy egy barlangban vagyok, falhoz kötözve verbénába áztatott kötelekkel, melyek ugyan felhólyagosították bőrömet, de nem éreztem a fájdalmat. Szerencsére ezt Darren nem tudta. Láttam, hogy karba tett kézzel áll előttem, elégedettséggel az arcán.
- Tudtam én, fiú, hogy nem vagy reménytelen.
- Azóta el akartál tüntetni a képből, mióta rájöttél, hogy jelentek valamit Camille-nek. Tudtad, hogy valami csúnya dolgot fogok csinálni, amivel végül indokod lesz a megölésemre, és így Cam sem lesz olyan dühös. De azt nem gondoltad, hogy lesz merszem megölni a húgodat. Igazam van? - mosolyodtam el. Arcon vágott.
- Ne beszélj így a húgomról! Nem volt jogod elvenni tőlem! Duplán nagy élvezet lesz a megölésed. Nem csak megbosszulom a kishúgom megölését, de Camille-t is elnyerem a legvégén - mosolyodott el ördögien. Ekkor kinyögtem a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott.
- Miért épp Camille? Miért vágyik rá minden természet feletti nagyhatalom? Mi olyan különleges benne, a beteges elméjén és a furcsa ösztönein kívül?
- Rátapintottál a lényegre, ifjú Salvatore. Mivel te már nem mondhatod el senkinek, úgy érzem, elmesélhetem - mondta, és belekezdett.
Mondandója végén már száj tátva figyeltem.
- Ez nem lehet valóság.
- De az, Mr Salvatore. És most, jó éjt - mosolygott, és elkezdte, amiért idehozott.

CAMILLE SZEMSZÖG
- Na? - hallottam Hanna hangját a földszintről, mialatt századszor is végig hallgattam a rögzítőt.
- Már milliószor hívtam, még mindig semmi! - tajtékzottam a dühtől. Most, amikor életbevágóan fontos lett volna elérnem Damont, nem tudtam. Már minden lehetőségre gondoltam, csak egy volt, ami túlságosan megrémisztett ahhoz, hogy beengedjem a fejembe. Hanna végül nem hagyott menekülési útvonalat.
- Darren rátalált. Biztos, hogy rátalált - simította végig hátamat szállás adóm. Ellöktem a kezét.
- Akkor nekem meg kell találnom Darrent. Katherine az életemre tört, és ki kell derítenem, miért - jelentettem ki. Hanna furcsán nézett rám.
- Miből gondolod, hogy Darren elengedi Damont?
- Bármit megtenne, hogy biztonságban tudjon engem. Ha ehhez Damon szabadsága kell, megteszi - mosolyodtam el, aztán felvettem a telefonom, melyet földhöz vágtam előzőleg, és kimasíroztam a házból.
Tudtam, hogy nincs sok tennivalóm. Számomra Darrent megtalálni nem volt kihívás. Ittam a véréből. Éreztem őt, ahogy ő is engem. Tudtam, ha én nem találom meg őt, akkor ő jön hozzám. Kisétáltam az erdőbe, a közepéig meg sem álltam. Ott aztán lecsuktam szemeimet, s hagytam, hogy Darren lénye betöltse az elmémet. Bevált. Nem láttam mást, csak a kék szemeit, és ösztönösen tudtam, merre kell mennem. Behunyt szemekkel, biztos léptekkel haladtam felé. Ahogy közeledtem, a nyugalom érzése erősödött bennem, mivel, ha ő a közelemben van, nem bánthat senki. Senki, csak ő.
Hirtelen megálltam. Éreztem őt, egész közel. De éreztem mást is. Vámpírvér jellegzetes, fűszeres, vad illata és a kín különleges aromája keveredett a tiszta, erdei levegőben.  Ettől picit megrettentem. Ha ez az egyveleg Damontől származik, nagy baj van. Kezdtem kételkedni a tervemben.
- Camille! - hallottam meg Darren hangját közvetlenül előttem. Kinyitottam szemeimet, és vértől csatakos, fekete pulcsis mellkasával találtam szemben magam. Vér borította arccal nézett le rám. - Miért jöttél ide? - szemmel láthatóan ideges volt jelenlétem miatt. Én is azzá váltam miatta, de ezt ő nem láthatta. Kihúztam magam, kicsit lejjebb húztam fekete, V-dekoltázsú, szűk kötött pulcsimat, melyet egy fekete, szétszaggatott nadrággal és bakanccsal együtt kapkodtam magamra, hátradobtam gubancos hajamat és felnéztem rá.
- Damon itt van - jelentettem ki, mivel biztos voltam benne. Izmai, melyek eddig megfeszültek, most elernyedtek, és elmosolyodott.
- Camille
- Darren, te most ezt nem érted - ráztam meg a fejem. - Szükségem van rá. Nem érzelmi, vagy hasonló okokból, hanem önvédelemből.
- Szerény véleményem szerint erre a célra én jobban megfelelek - kacsintott rám, mialatt hátamra csúsztatta a kezét. Elléptem.
- Nem. Ha majd meg akarok öletni valakit, neked szólok. De én most indítékot keresek.
- Mire? - húzta fel szemöldökét. Sóhajtottam.
- Ó, Darren, komolyan? Hát a megölésemre! Kíváncsi vagyok, miért akar az egyetlen személy, akiben bíztam, megöletni engem csicskásokkal, és miért próbál a háttérben maradni!
- Katerina Petrova? Megölöm... - morogta, és már indult volna, ha rá nem markolok széles csuklójára. Egy pillanatra azt hittem, reflexből kitöri a nyakam, olyan hévvel fordult meg, de aztán észbe kapott, és én újra levegőt vettem.
- Nem ölöd meg. Tudni akarom az okokat, max majd utána adom át a te karmaid közé - beszéltem hozzá megnyugtató hangon. Nagyot sóhajtott, közel lépett, széles tenyereivel beterítette a lapockáimat. Lenézett rám, egyenesen a szemembe.
- Akkor miért kerestél meg? Mit kérsz tőlem? - kérdezett rá. Pillantásom nagyon mélyen az övébe fúrtam, aztán ellentmondást nem tűrő, tiszta hangon megszólaltam.
- Engedd el nekem Damont.
- Megígéred, hogy utána hagyod, hogy befejezzem, amit elkezdtem, és megöljem Katerinát? - sorolta a feltételeit. Szegény! Nem tudja, az én szavam milyen keveset ér!
- Meg - hazudtam szemrebbenés nélkül. Igazából eszem ágában sem volt visszahozni Damont, sem átadni neki Katet.
- Akkor gyere - mondta, és beleveszett a hegyoldalban megbúvó sötét alagútba. Követtem, vakon, de éreztem, hogy utunk a föld alá vezet. Legalább negyed órát sétáltunk, és biztos voltam benne, hogy rövidesen felkel a nap. Egyre lejjebb haladtunk, szinte nehéznek találtam a lépdelést, mintha az alagút teteje - mely, megjegyzem, olyan alacsony volt, hogy Darrennek le kellett hajtania a fejét - össze akarna nyomni. Aztán végre szélesedni kezdett a járat, és megláttam néhány fáklya fényét. Egy-egy ágyat pillantottam meg, egymástól nagyjából két méterre. Az egyiken sötét ágynemű volt, míg a másikon napsárga, tehát hamar rájöttem, melyik volt a már elhúnyt Anastasiáé. Ládák sorakoztak a fal mentén, meg egy nagy kartondoboz, mely tele volt könyvekkel. Rádöbbentem, hogy Darrennek ez volt a szállása. De észrevettem egy kis vájatot a falban, és idegenvezetőm arra vette az irányt. A vájat fölött festmények lógtak, és nem bírtam megállni, hogy ne nézzem meg őket. Az egyiken egy gyönyörű, hosszú, szőke hajú, mosolygó lány volt, egy meseszép franciakertben állt, hosszú, kecses alakjára símuló, napsárga pamutruhában, melynek mély dekoltázsa volt, de nem volt fűző. Hajából néhány tincs be volt fonva, és össze-vissza fel volt tűzögetve. Nagyjából 2-3 évszázaddal ezelőttre tippeltem a keletkezését. Darren szeme könnybe lábadt, ahogy a képre nézett.
- Én csináltattam neki. Anastasia úgy könyörgött egy festményért! - mosolygott fájdalmasan. Inkább másik képet kezdtem bámulni. Darrenről készült. Fekete ingben és fekete nadrágban, fekete csizmában és fekete háttérrel ábrázolták, de a háttér inkább úgy nézett ki, mintha a tenger lenne éjszaka. A szemeit még az eredetinél is kékebbre festették, és nem mosolygott. Szőke haja szanaszét állt.
- Te...
- Igen, kalóz voltam - vigyorgott. - Méghozzá elég erős - kacsintott. Aztán megakadt a szemem egy nagyon erős színekben pompázó képen. Fekete, lila, fehér és éjkék színek kavarogtak a háttérben, elől egy szőke, vörös ruhás nő alakja állt, pontosabban, táncolt. Kezeit kecsesen feltartotta, fejét oldalra billentette, csipőjét kecsesen kinyomta, egyik hosszú lábát kissé felemelte. Hosszú, mélybordó ruha volt rajta, mely combtőtől lefelé szét volt szaggatva, afelett pedig nagyon mély dekoltázsa volt és hosszú ujja. A nőnek legalább olyan hosszú szőke haja volt, mint Anastasiának, és olyan kék szemei, mint Darrennek. Bőre alabástromfehér volt, vörös ajkai gonosz mosolyra húzódtak. Meseszép volt.
- Ő ki? - kérdeztem kíváncsian.
- Az évszázadok alatt ez az egyetlen festmény maradt fennt Caterináról, a pusztítás démonáról. Az anyámról - mondta. Elámultam, olyannyira, hogy majdnem elfelejtettem, miért jöttem. Előre küldtem Darrent a vájatba. Ez az alagút nagyon rövidke volt, hamar kiértünk a másik felén, mely erősen be volt világítva.
A látványtól majdnem sírva fakadtam. Damonön csak egy alsónadrág volt, és egész teste csupa seb és vér volt. Nem tudtam, mennyi ideje lehetett ott, de rengeteg karó, és ki tudja még, milyen seb égtelenkedett a testén. Szinte mindenhol, kivéve egy ponton - a szívénél. Önkéntelenül is odafutottam, és elkezdtem kioldozni a köteleket. Láttam a hólyagokat, tudtam, hogy verbénától vannak, de, hál' Istennek azt is, hogy nem érzi. Gyorsan kioldoztam, ő pedig összecsuklott. Mellé térdeltem. Szemeit alig tudta kinyitni, de mikor meglátott, gúnyos mosolyt erőltetett az arcára.
- Most köszönjem meg? - morogta reszelős hangon.
- Nincs mit köszönnöd. A segítséged kell. De most, igyál - mondtam, és szája elé raktam a csuklómat. Felnézett rám.
- Nem. - jelentette ki. Felsóhajtottam.
- Ne játsz. Segítened kell, de így nem veszem hasznodat. Igyál már! - parancsoltam rá, mire végre szót fogadott. Hagytam, hadd igyon, aztán, mikor végzett, Darren elém nyújtotta már megsebzett csuklóját, így pótoltam a vérveszteséget, ami nem volt épp kicsi. Démoni segítőmnek le és kellett ülni.
- Bocsi. Szomjas volt - mentegetőztem. - Visszahozom - mutattam Damonre, aki épp magára húzta fekete farmerjét és cipőjét. Darren kibújt a pulcsijából, és levette az alatta lévő pólót. Damonnak dobta, aki szó nélkül felvette, és elindult kifelé. Utána futottam. Mikor végre kiértünk a friss levegőre, már felkelt a nap. Damon sebesen haladt, át a fák között, anélkül, hogy egy szót szólt volna. Hátra sem nézett. Végül megelégeltem szótlanságát, és megálltam. Tudtam, hogy vissza fog fordulni. Leültem a harmatos fűbe, és figyeltem, ahogy komótosan visszasétál hozzám. Vére már átáztatta a Darrentől kölcsönzött pólót, de úgy tűnt, ő maga már jól van. Rám sem nézett, úgy ült le, tőlem nagyjából egy méter távolságra.
[zene2]
- Ez most így lesz? - kérdeztem, tekintetemet sötét, vértől csatakos hajára szegeztem.
- Mit vársz, Camille? Színtisztán kijelentetted, hogy nem akarsz tőlem semmit. Többször is. El ne várd, hogy jópofizzak veled - jelentette ki. Legszívesebben felpofoztam volna. Hogy gondolhatja, hogy nem akarok semmit? Ennyire elhitte volna, amit mondtam? Hisz csak azért mondtam, hogy nem szeretem, mert Darren ott volt! És mert rettegek tőle, hogy mi lenne azután, hogy közlöm vele mit érzek, de ez mellékes.
- Damon, én... - ekkor egész közel jött hozzám, elém térdelt, és arcomat közel húzta a sajátjához, ezzel engem is térdelő helyzetbe hozva. Megremegtem közelségétől, mint mindig.
- Mondd már ki, Cammie! Mit árthat az neked?
- Nekem semmit, Damon! De te is tudod, hogy Darren nem vadászna rád, ha nem tudná, hogy mennyire kötődök hozzád! Meg persze, ha nem ölted volna meg a húgát, de az már csak a hab a tortán... - morogtam. Megrázta a fejét.
- Camille, Darren mindenképp megölt volna engem! Annak idején meg akarta szerezni magának Katherine-t, pont akkor, amikor én és az öcsém elcsábítottuk. De rám jobban neheztel, mivel Stef most Elenával van, én viszont még mindig egyedül. Úgy érzi, vissza tudnám szerezni Katherinet - mondta szemforgatva. Elcsodálkoztam.
- Tehát, nem is én vagyok az oka annak, hogy vadászik rád? - húztam fel szemöldökömet.
- Persze, hogy nem. Bár, te a felét se tudod a sztorinak, és Darren kitépi a szívem, ha elmondom... Igaz, már úgyis mindegy - mosolyodott el. Kíváncsivá tett.
- Mondd már el! - parancsoltam rá, mire ő leült a fűbe, és megköszörülte a torkát.
- Figyelj jól, mert elég hosszú és furcsa. És először én sem hittem el. Tehát. Tudod, hogy Darren féldémon. És ő a legerősebb dolog a földön. Viszont ez megváltozott, tizenhat évvel ezelőtt. Az anyja, Caterina nem az egyetlen démon, aki olykor-olykor ellátogat ebbe a világba. Van még rajta kívül kettő: Raina, a hazugság démona és Trisha, a csábításé. Raina negyvenegy évvel ezelőtt csábult el, egy középkorú jogásszal volt egy légyottja. Ebből lett Andrew Campbell, az apád. Ergo te már alapból negyedrészben démon lettél volna, ha attól a nőtől születsz, akiről azt gondolod, az anyukád. Azonban, mit ad Isten, apucid megidézte Trishát, és lefeküdtek. Gondolom, nem nehéz kitalálni, ki az anyukád - fejezte be mondandóját. Én hatalmas szemekkel bámultam rá.
- Azt akarod mondani, hogy háromnegyed részben démon vagyok? - hüledeztem.

- Igen. És, mivel belőled csak egyetlen egy van, nem mint Darrenből, hisz Katherine is félvér, ezért Darrennek fogalma sincs, mire lehetsz képes. Te vagy a legveszélyesebb dolog a világon, ezért Darren a maga oldalán akar tudni. Ez van, Camille. Erősebb vagy, mint bármi, ezért Klaus és Darren, a két természet feletti nagyhatalom még véletlenül sem akarja, hogy velem, egy ilyen alantas lénnyel légy.

!!! THE RETURN !!!

Jelentem minden tisztelettel, visszatértem!

Nagyon sok bocsánatkéréssel tartozom az eltűnésemért. Egyszerűen semmi időm. De próbálkozom kihozni  a legtöbbet abból, amim van, tehát visszatérek!

Kezdeném azzal, hogy a hét vége felé csinálok új design-t a blognak, és hozok egy előzetest a 14. részből, ami amúgy már készülőben van és tudom is, mi lesz benne.

Tehát, legkésőbb vasárnapig mindenképp megújítom kicsit a blogot, és jön az előzetes is!

Addig is, itt egy gyönyörű szám, amit írás közben hallgatok:

xOxO:

Kat.

+++

Szünet!

Sajnálom. Azt hittem, bírni fogom a sulival együtt is, de elég necces. A következő fejezetet leghamarabb is egy hét múlva tudom hozni, a 66 percre a második már majdnem teljesen kész, arra talán a héten viszem, de, bevallom alássan, a Mad World 14. részének még neki sem álltam. A vázlat megvan, tudom, mit akarok írni, de egyszerűen nincs rá időm. Remélem, visszarázódok lassan ebbe az iskola-dologba, és akkor tudom hozni újra rendesen, hetente a fejezeteket, de most még nem megy. Sajnálom, hogy pont az utolsó részekkel kések ennyit :$

Ígérem, sietek! Remélem, azért nem pártoltok el tőlem... :$ És nagyon köszönöm azoknak, akik nyomogatják az "Érdekes" gombot, és azoknak is, akik kommentelnek, nagyon sokat jelent! :)

Jó tanulást mindenkinek! ;D

xOxO:

Kat.

13. fejezet

Meglepetéés!

Meghoztam a fejezetet, végre! :) Kicsit sok a szemszög-váltás, ezért tényleg bocsi, de innentől már minden kis mozzanat fontos, és mindenki :)

Remélem, tetszeni fog! A zenék fokozottan ajánlottak! ;)

13. fejezet - See, how I leave with every piece of you!

Maché - Édesen keserű

Camille szemszög

  - Tisztában vagy vele, mit tettél? - kiáltottam rá, bár szavai lyukat ütöttek szívem vastag falán. Szerelem? Hát ez lenne? Damon Salvatore szerelmes belém, Camille Campbell-be, az arrogáns, önző libába? Vajon én is szerelmes vagyok belé? Nem tudhattam. Sosem éreztem szerelmet, senki iránt. Most viszont Anastasia élettelen szemei visszarángattak a valóságba.

- Nem kellett volna látnod ezt - mondta Damon jeges hangon, mialatt letisztította kabátját. Gúnyosan nevettem fel, de aztán elszállt határozottságom. Komolyan néztem kék szemeibe, mialatt közelebb léptem hozzá.

- Inkább hallanom nem kellett volna, ugye? - suttogtam, mialatt figyeltem arcának rezdüléseit. Szemeiben egy pillanatra nem a megszokott hidegséget és gúnyt láttam. Mindent láttam, amit eddig nem. Őszinte, szenvedélyes vágyat, kétségbeesést, szomorúságot, féltést, aggódást... Mindezt irántam. Sőt, talán a szerelmet is láttam, de, ha láttam volna, akkor sem ismertem volna fel.

- Egyáltalán nem kellett volna hallanod - tette kezeit a vállamra, s végigsimított karomon. - De ez nem titok - mosolyodott el szórakozottan. - Előtted nem. Te tudhatsz róla, neked tudnod kell róla, mit érzek irántad! El kellett volna mondanom neked, mikor nálam veszekedtünk. Szeretlek, Camille. Szeretlek, és kár tagadnom előtted... - lehelte, hangja meg-megremegett. Szájára tettem a mutatóujjamat.

- Mondjam, hogy én is szeretlek? - kérdeztem csendesen. Elvette a kezemet az ajkairól, s ujjainkat összekulcsolta.

- Mondd, ha mondani akarod. Ha ezt érzed, mondd. Nekem már most jobb, hogy kimondtam. Még ha soha, de soha nem leszel az enyém, akkor is nyugtat a tudat, hogy tudod, mit érzek - suttogta. Nagy levegőt vettem.

- Damon, én nem tudom, mit érzek - vallottam be neki. - Sosem voltam szerelmes. Mindig mindenkit a saját céljaimra akartam használni, csak a tervem részei voltak. Nem tudom, milyen az, ha valakibe szerelmes vagy, nem tudom, mit kell éreznem. Nem tudom, mi ez az érzés a szemedben, amit látok. Szerelem? Akár az is lehet. De még sosem találkoztam vele ezelőtt. Te vagy az első, aki ilyet mond nekem, és akinek képes vagyok hinni. De én nem tudom kimondani, ha nem is tudom, mi az! - nyögtem, a sírás kerülgetett.

- Hadd mutassak valamit - mondta, s elsötétültek a szemei. Magához húzott, és nagyon lágyan megcsókolt. Ezt nem a vágy fűtötte. Ez olyan igazi, érzelemdús, szerelmes csók volt. És teljesen magával ragadott. Mikor vége lett, arcunk nem távolodott el. Kétségbeesetten néztem fel rá. Mi ez?

- Érezted? Érezted, hogy nem akarod, hogy vége legyen, hogy örökké így akarsz maradni, velem? - kérdezte, miközben kisimított az arcomból egy hajtincset. Bólintottam. - Akkor már tudod, mi is a szerelem.

- De nem tudom kimondani.

- Tudom.

- De mi lesz így velünk?

- Várni fogok. Várok, amíg ki nem tudod mondani. Így már ki fogom tudni várni - mondta, majd elgondolkozott, s újra megcsókolt, hosszan, ráérősen. Mikor elváltunk, elmosolyodott. - Nem, most fogom kibírni - kacsintott, és átkarolt. - Bemenjünk?

- Hajrá - mosolyogtam, s hátára tettem a kezem.

Gondolataim kb. tíz másodpercig voltak boldogok, és szabadok. Aztán újra ráereszkedett agyamra a sötét köd, s a tény, hogy Damon ismét megtagadta életbevágóan fontos kérésemet...

Damon szemszög

  Nem tudom, hogy voltam képes kimondani azokat a szavakat. Egyszerűen az, hogy bántották őt, megbocsáthatatlan bűnnek tűnt a szememben. Az pedig, hogy hallotta a szavakat, melyekkel róla beszéltem, visszafordíthatatlanul elindított valamit kettőnk között, ami megrekedt valahol a kezdeteknél. Most viszont hatalmasat löktem előre ezen a szekéren, de kétségeim voltak afelől, hogy Cam tudja-e tartani a tempót. Arcán már nem láttam boldogságnak még csak szikráját sem, mikor beléptünk a Grillbe. A pulthoz terelgettem, ahol whiskyt kértem neki és magamnak is. Láttam az öcsémet ülni a pult másik végében. Camille-t nézte, szinte megbabonázva. Ez a kiscsaj őt is totálisan az ujjai köré csavarta. Camille olyan volt, mint egy veszedelmes, halálos vírus, melynek tüneteit csak akkor veszed észre, mikor már késő. Nem tudsz kiszabadulni Cam bűvköréből, akármennyire is próbálkozol!

- Beszélnem kell Stefannal - jelentette ki, s tudtam, vége. Akármi is kezdődött el a vallomásommal, most véget ér. Ha odaengedem Stefanhoz, akkor az totál elbűvöli majd Cammie-t. Viszont azt nem mondhatom a lánynak, hogy ne menjen oda, mert akkor egy őrült, féltékeny baromnak fog tartani, a képembe röhög és elsétál. És ezt is érdemelném.

  De ahelyett, hogy foggal-körömmel kaptam volna utána, hogy ne menjen oda, csak bólintottam, és a whiskymet bámultam. A szemem sarkából figyeltem. Láttam, hogy kézen fogja Stefant, és kivonulnak azon az ajtón, amelyiken bejöttünk. Persze, hogy utánuk mentem, és persze, hogy nem kellett volna. Épp azt láttam, mikor Stefan megcsókolja Camille-t. Aki visszacsókol. Puff neki.

  Épp ekkor, hallottam, hogy a hátam mögött cipő sarkak kopognak. Megfordultam. A kis, édes középiskolás, valami Kate állt a hátam mögött. Elég részeg volt, és elég jól is nézett ki. Szőke, tépett divat haja volt, arcán sok smink, zöld miniruhája alig ért a feneke alá. Vérszomjassá váltam, nem vártam, felkaptam és elhúztam vele a karjaimban. Reggelre visszahozom. Vagy nem...

Camille szemszög

  Fájt megcsókolnom Stefant. Nem is akartam, és tudom, hogy ezt ő is tudta. Abban a másodpercben abbahagyta a csókot, mikor meghallottuk a cipősarkak kopogását. Mikor hátranéztem, Damont láttam, hogy sötét tekintettel, kieresztett szemfogakkal kapja fel az egyik iskolatársamat. Tudtam, hogy ha kijövök Stefannal, ki fog jönni utánunk és végignézi a csókot. Tudtam, ezzel talán megbántom annyira, hogy hagy egyedül meghalni és nem csinál több hülyeséget miattam. Közöltem tervemet Stefannal is, tehát nagyon jól tudta, hogy nálam ő csak ennyire játszik szerepet. Azt azonban egyikünk sem sejtette, hogy más is kijött utánunk.

- Te utolsó ribanc! - üvöltötte Elena, ahogy felénk masírozott. - Hogy vetted a bátorságot, hogy hozzáérj más barátjához? - lökött meg, szemeibe könnyek gyűltek. Végre, igazi Petrovaként tüzesen és vadul reagált valamire. Erre vártam, mióta találkoztam vele.

- Elena, nekem semmi közöm Stefanhöz - mondtam, mialatt éreztem, hogy gombóc fojtogatja a torkomat. Az örömem az Elenán való győzedelmeskedés felett elpárolgott, mikor Damonre gondoltam. Elena gúnyos mosollyal nézett rám.

- Persze, mert neked csak Damon kell. Olyan erővel tagadod, hogy szerelmes vagy belé, hogy inkább ellököd, mintsemhogy megadd magad neki! - köpte a szemembe a szavakat, melyek igazságtartalma kissé hiányos volt. Ezen feldühödtem.

- Fogalmad sincs, mit miért teszek! Azzal, hogy bántottam, csak életben tartom! Ha még nem késő... - suttogtam magam elé, mikor rájöttem, hogy Darren biztos észrevette már Anastasia hiányát.

- Életben tartod? Ezzel fogod kinyírni, te idióta! - kiabált rám, aztán lehalkította hangját. - És ha még egyszer hozzáérsz Stefanhöz, esküszöm az Istenre, megöllek - morogta, aztán hátat fordított nekem, és Stefant kezdte szidni. Jobbnak láttam lelépni.

E/3

  Nick hazafelé sétált, Racquel mellett. A lánnyal jól betéptek, aztán egy fergetegeset szexeltek a régi temetőben. Megígérte neki, hogy nála alhat, és tartotta a szavát. Közben Camille Campbell járt az agyában. A csaj habozás nélkül lekapta őt egy kis kokóért! Ráadásul nem is akár hogy... Kíváncsi volt, mi mindenre lehet még képes, más helyzetekben... Nagy álma volt már egy ideje, hogy ágyba viszi Camillet, de nem úgy tűnt, hogy a lány egy kicsit is érdeklődik iránta. Pedig ő mit meg nem tett volna egyetlen éjszakáért! Camille vad volt, és új, és kiszámíthatatlan, és gátlástalan, és aljas... Egy szóval, tökéletes.

  Ekkor azonban az egyik sikátoron áthaladva furcsa neszre lett figyelmes. Megtorpant, Racquel pedig követte a példáját. Hirtelen egy meseszép nő lépett ki az árnyékból. Szakasztott úgy nézett ki, mint Elena Gilbert. De valahogy ez a szépség más volt. Elena csak egy jó csaj volt a suliból, ez egy sötét, meseszép nő. Sötét loknik terítették be bőrkabátos, karcsú hátát, kezeit szexi csípőjére tette, egyik hosszú lábát kicsit oldalra kitette. Koromfeketében volt, Elenát sosem látta még sötét ruhákban.

- Ki vagy? - kérdezte ekkor Racquel ellenszenvesen. Ó, Nick utálta ezt a lányt. Arrogáns kis senki volt. Úgy tűnt, az idegen sem szívleli a stílusát.

- Pszt - sziszegte, aztán nagy levegőt vett. Ajkait kismacskás, gonosz mosolyra húzta. - Ti ketten - lehelte, hangja, mint egy angyalé.

Aztán máris Racquel előtt állt. Belemeredt annak vöröslő szemeibe, s halkan beszélni kezdett hozzá.

- Te, Racquel, szép csendesen elvégzed, amire utasítalak téged. Nem kötekedsz, nem ellenkezel, nem leszel arrogáns, és főként: senkinek egy szót sem szólsz rólam! - utasította, Racquel pedig némán bólintott. Nick ezt furcsállta. Ez a csaj sosem adta még meg magát. De nem volt ideje gondolkozni, a gyönyörűség előtte termett. Ahogy szemei megtalálták az övét, egyből elgyengült. Agya áthatolhatóvá, súlytalanná vált, csak a nőre tudott figyelni, itta minden halk szavát, nem ellenkezett.

- Te, szépfiú... Rád ugyanaz vonatkozik, mint csúnyácska barátnődre. Nem beszélsz rólam. Nem vitatkozol. Teszed, amit mondok. Akármennyire nem szeretnéd, megteszed - jelentette ki, Nick pedig bólintott. Mikor a nő elfordult tőle, fellélegzett, és végre meg tudott szólalni.

- Hogy hívnak?

A nő megfordult. Elvigyorodott. Hirtelen Nick azt vette észre, hogy már nem áll a földön. Magasan voltak, gyorsan haladtak, ennyit tudott kivenni. Aztán egy elhagyatott lakásban találta magát, Racquellel és az idegennel. Az épp ráfordította az ajtóra belülről a kulcsot. Aztán gonosz mosollyal ránézett.

- A nevem Katherine.

Darren szemszöge

  Harmadszor hívtam a húgomat. Már akkor tudtam, hogy valami baj történt. Valami sokkal rosszabb, mint az, hogy lemészárolta a fél várost, vagy meglépett előlem. Nem éreztem a lüktetését. Alap problémám az volt, hogy tudtam, a Salvatore-testvéreknek van fegyvere ellenünk. Bár a józan ész azt súgta az egyik fülembe, hogy annyira nem buták, hogy valamelyikünknél elhasználják, hisz akkor Niklaus ellen nem lesz fegyverük. Viszont mindkét testvér szerelmes volt Camille-be, akinek az egyik barátját nemrég öltük meg. És nemcsak Camille, hanem a hevesebb, idősebb testvér, Damon is végignézte. Látta, hogy bántottuk ez által Camille-t is. Előbb is gondolhattam volna rá, hogy ilyen körülmények között ne veszítsem szem elől Anastasiát.

De most meg kellett találnom.

  Kerestem jellegzetes jelét, elmémmel körbepásztáztam az egész várost, de sehol nem éreztem. Pedig ő önállóan nem hagyná el a helyet, főleg, ha ilyen fontos okból vagyunk itt. Ekkor elkezdett eluralkodni rajtam a félelem. Az erdő mélyén pedig rájöttem, nem hiába féltem. Ott feküdt már bomlásnak indult kis teste. A karó szakszerűen bele volt égetve a húsába, hogy ne tudjam kiszedni. Könnyek gördültek végig arcomon, rég nem látott, sós cseppek. Aprócska húgom hullája mellé rogytam össze, piciny testét karjaimba vettem, és úgy sírtam. Olyan fájdalmat éreztem, amilyet majdnem két és fél évezred óta nem. Ő azóta velem volt. Mindig. Pár évre olykor-olykor különváltunk, de életünk 99,9%-át együtt töltöttük. Mi lesz velem ezután? Hogy éljek én tovább úgy, hogy ő nincs? Az egyetlen teremtmény a földön, akit szerettem. De őt olyan tiszta szeretettel, amilyet más nem mondhat el magáról, hiába a démonvérem, vadul imádtam őt, csodáltam. Az ici-pici boszi hugicám, aprócska, aljas kis szívecském, az édes, őrült kis Ana. Hogy tudok én így tovább létezni? 

Visszaemlékeztem, mikor először láttam őt, mikor még csak egy csecsemő volt. Apró szőkeség, végtelenül aranyos mosollyal. És végignéztem, ahogy felnőtt. És mikor végül elhagytuk apánkat, hogy a magunk útját járjuk. Külön indultunk el, de mégis visszakeveredtünk egymás mellé, s azóta elválaszthatatlanok voltunk. Hogy fogok én élni nélküle?

  Elkeseredettségemet lassan düh váltotta fel. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy Damon Salvatore a gyilkosa. Tudtam, hogy meg kell lakolnia, de sajnos azt is, hogy csupán két gyenge pontja van: Elena Petrova és Camille. Elena értékes, ő Hasonmás, őt nem ölhettem meg. Camille nekem fontos, neki sem árthattam. Tehát, nem maradt más választásom. Damonnek magának kell bűnhődnie.

  Elindultam, hogy felkutassam. Kerestem Cammie jeleit, hátha úgy ráakadok Damonre. Nem is tévedtem. Egy elhagyatott sikátorban, melyet átjárt Katerina Petrova illata, rájuk találtam. Lekuporodtam az árnyékban, és kihallgattam őket.

Camille valahova nagyon sietett, nem tudhatta, hogy Damon a nyomában van. De meghallotta a neszt, és megállt. Nagyon kifinomult érzékei voltak. Hátra sem fordult, mikor megszólalt.

The Pretty Reckless - Islands/Love the way you lie

- Damon, gyere elő - sóhajtott, aztán a hozzám közeli falnak dőlt. Tudtam, hogy érzi a jelenlétem, és éreztem, hogy aggódik. Helyes.

- Camille, hagyjuk a rizsát. Akarsz, vagy nem? - tette fel a kérdést Damon. Ezután hosszas csend állt be. Figyeltem, hogy a vámpír közelebb lép Camhez, és komor tekintettel néz rá. A lány ide-oda járatta arany tekintetét, arcán semmilyen érzelem nem látszott.

- Damon, erre nem válaszolhatok. Az mindkettőnknek ártana - nyögte ki nagy nehezen. Szegény, kicsi lány! Azt hiszi, miatta fog baja esni Damonnek! Ó, ha tudná, hogy ez a testvér mindenképp rajta volt a listámon...! És ha tudná, hogy bármit tesz, Damon Salvatore akkor is fülig szerelmes lesz belé, s mindig védeni fogja, akármit mond is!

- Nem érdekel. Már elmondtam! Ha te meghalsz, én is megyek. Nem számít semmi más, hát nem érted? - lépett egész közel a lányhoz a vámpír, s a vállaira tette kezeit. Figyeltem, ahogy Camille összerázkódik, s pici kezeit Damonéra csúsztatja.

- Nem akarlak elveszíteni... - motyogta.

- Én sem téged. De ehhez segítened kell. Ha elzárkózol, esélyt sem adsz, hogy veled legyek. Nem is gondoltál arra, hogy könnyebb úgy átélni a dolgokat, hogy valaki szeret téged, s te is szereted őt? - kérdezte Damon, mire a lány remegni kezdett. Szinte magam is éreztem, hogy valami kattan az agyában. Láttam arcának változásait, hogy ölti fel a jeges, gúnyos maszkot, s löki el a férfi kezeit.

- Csakhogy én nem szeretlek téged - jelentette ki, majd megfordult, és elmasírozott. Damon megkövülten meredt utána, aztán beleveszett az éjszakába.

Most jött el az én időm.

Kicsi Camille, nem lesz több gondod Damon Salvatoréra!

Kezdődhet a vadászat!

Camille szemszög

  Szinte rohantam hazáig. Hanna a TV előtt ült, és nem is figyelt. Gyorsan megettem két szendvicset, és leöblítettem némi vízzel, aztán kivettem egy üveg whiskyt a szekrényből és felrohantam. Sietve mosakodtam meg, hogy aztán pólóba és sortba bújjak, és bemásszak az ágyba a whiskymmel. Remegve nyeltem minden egyes kortyot, és engedtem testemnek és lelkemnek, hogy feladja a harcot. Zokogva, reszketve kuporodtam össze egész picire. Engedtem, hogy egész belsőm üvöltsön, amiért ezt tettem. Már rég tudtam, mit érzek. Hogy hazudhattam hát így Damon szemébe? Hogy bánthattam ennyit egyetlen este alatt? Óvott, védett engem, bosszút állt értem, én pedig újra és újra a padlóra küldtem. Nem hiszem, hogy elbánhattam volna vele ennél jobban is. Legszívesebben kitéptem volna kettőnket ebből a világból, s egy olyanba raktam volna lényünket, ahol nem félek kimutatni, mit érzek és gondolok, ahol nem árt nekünk semmi, ahol csak mi létezünk. Akkor, igazán, csak akkor létezhetnénk.

  Gondolatmenetem véget ért, mikor megpillantottam egy árnyat mozdulni a sarokban.

- Katherine? - kérdeztem bele a sötétbe. Halk kuncogás volt a válasz. Határozottan nem Katherine rejtőzött a szobámban. Ez pedig jót nem jelenthetett. Felültem, és hagytam, hogy szemem hozzászokjon a vaksötéthez.

- Ki a fasz vagy? - morogtam. Újabb kuncogás. Most már felkeltem, és elkaptam a hang forrását. Meglepődve vontam fel a szemöldököm. - Racquel? Mi a frászt csinálsz te itt? - löktem az ablak közelébe, ahol a holdfény adott annyi világosságot, amennyire szükségem volt. A csaj szemei huncutul villogtak.

- Feladatot teljesítek - kacarászott csendesen.

- Meghibbantál? - kérdeztem tőle, mialatt végigmértem. Férfi tréning nadrág és melltartó volt rajta, más nem. Mint egy elmebetegen.

- Erre kértek - vihorászott tovább, aztán a melltartójában kezdett kotorászni, és előhúzott belőle valamit. Valami pici, ovális tárgyat. Amint tett a csuklójával egy mozdulatot, penge ugrott ki a kis műanyag darabból. Zsebkés. Szuper.

- Ki küldött ide, Racquel? - tudakoltam tőle, mire felnevetett.

- Akiről nem is gondolnád! De, ha csendben maradnál végre, dolgom van! - hörögte, aztán nekem ugrott. Annyi előnyöm volt vele szemben, hogy én képben voltam, míg ő csak vadul hadonászott. Lefogtam kezeit, és és kifeszegettem bal markából a bicskát. A torkához tartottam.

- Ki kért meg erre? - szegeztem neki a kérdést, mire huncutul elmosolyodott, szemeiben őrült fény csillant.

- Légy ügyes, és derítsd ki! - kacsintott, aztán, se szó, se beszéd, belehajolt a pengébe.

Legördültem testéről, mielőtt még a vére teljesen eláztatott volna. Nagyokat lélegeztem, de rájöttem, hogy nem szükséges. Hihetetlen hogy már egy gyilkosság sem zaklathat fel!

- Hanna! - kiabáltam, s nénikém egyből mellettem termett.

- Mi a szösz? - nézett körül, aztán Racquel torkán megakadt tekintete. - Megharagszol, ha...? - mutatott a véres tetemre. Legyintettem.

- Jó étvágyat. Csak tüntesd el, légyszi - kértem, aztán elkezdtem átkutatni a házat. Végül találtam is egy kulcsot, mely a harc közben eshetett ki a csaj nadrágzsebéből. A kulcson egy kis címke, melyen csak két betű és egy szám állt: WH3, de én így is rájöttem, mit nyit. Wind Head Street 3.

Katherine.

Zene... :)

Hejj!

Nosztalgiázgattam ma, és találtam valami gyönyörűt. Nem titok, hogy erre írom a mostani fejezetet, és szerintem csodaszép. Egy apró titok: a Part II. meghatározó zenéje lesz ez, sokszor fogtok vele találkozni, ha továbbra is olvastok :) 

Ó, a fejezet vasárnap - reményeim szerint - már mindenképp fenn lesz :)

És a zene:

xOxO:

Kat.

In the next chapter...

Heló mindenki!
Be kell jelentenem egy csúszást. Ezt már a másik blogomon is megtettem, és csak azt tudom elmondani, amit ott is: a tizenegyedik évfolyam sokban más, mint az előzők. Őszintén szólva, hulla vagyok. Egyszerűen nulla időm van írni. Remélem, hétvégére ideérek a fejezettel, de semmi biztosat nem tudok mondani!

• A fejezet címe: See, how I leave with every piece of you!, azaz "Csak figyeld, hogy veszek el tőled mindent!"
• Lesz sok Damille jelenet :)
• Rengeteg érzelgősség, könnyek, fájdalom, aljasság lesz a fejezetben!
• Katherine visszatér, bár csak a háttérből mozgatja majd a szálakat :)
• Újra megjelenik Nick és Racquel karaktere
• Az ezt követő részek már elég mozgalmasak lesznek, bár több gyilkosság a közeljövőben nem, csak az utolsó fejezetben történik!

xOxO:

Kat.

12. fejezet

Meglepetés! Sulikezdő-ajándékként, meghoztam az új fejezetet! Remélem, tetszeni fog, nem lett annyira hosszú, de elég mozgalmas :D Írjatok! És a másik blogomra is felkerült az első fejezet, lessetek be! :)

xOxO:
Kat.

12. fejezet - Baby, did you forget to take your meds?

Avril Lavigne - My happy ending

  Könnyek égették a szemem, mialatt leültem az ebédlőasztalhoz és nekiláttam elfogyasztani a csirkesalátát, amit csináltam magamnak. Már egy ideje csak hébe-hóba ettem, jól esett most egy kis táplálék. Whiskyt töltöttem magamnak, miután befejeztem az evést, és gyorsan le is húztam, meg utána még kettőt. Damon whiskyje...

  Ekkor beugrott valami. Hogy lehet, hogy Katherine mindig minden lépésemről tud, de nekem fogalmam sincs, hol jár, ha nincs velem? Ő mindig megtalál engem, vagy otthon, vagy itt, a Salvatore-házban, vagy a Grill-ben. De én, ha keresném, száz százalék, hogy nem találnám meg. Ez kicsit zavarni kezdett. Napok óta először volt annyira tiszta az agyam, hogy ezt fel tudjam fogni, és idegeskedni is tudjak. Viszont kezdtem érezni az újabb elvonási tüneteket. Elkezdtem a zsebemben kotorászni, és találtam is 50 dollárt. Ez elég kell, hogy legyen. Egyetlen embert tudtam, aki ismerhet dealert. Pontosabban kettőt, de abból egy tuti nem állt volna szóba velem. Meg kellett keresnem Racquelt és Nicket.

  Fogalmam sem volt, milyen nap lehet, csak azt tudtam, valahol mélyen, homályosan, hogy este van, és én tuti, hogy nem mentem suliba, mivel másnaposan ébredtem Damon mellett. Elindultam a Grill felé, reméltem, hogy a sok züllött fiatalt ott eszi a fene. Ahogy beléptem, elégedetten vettem tudomásul, hogy nem tévedtem. Az általam ismert iskolások mind egy eldugott asztalnál ültek. Ahogy a pult felé néztem, eszembe jutott, hogy dolgozni sem jöttem már egy ideje. Te jó ég! Tényleg nagyon a padlón lehettem... Odasétáltam az asztalhoz, ahol az ismerősöket láttam. Ámulva néztek végig rajtam. Oké, még hat a vér. Nick-re pillantottam.

- Nick, beszélhetnénk? - kérdeztem, egyből a lényegre térve.

- Ha dugni mentek, használjatok gumit. Csúnya kis kotonszökevényt alkotnátok ti ketten! - szólt közbe Racquel érdes hangon. Felnevettem.

- Ne tengj túl - nyugtattam le, mire csak szájtátva kapkodott levegő után. Nickre néztem - Te meg gyere már!

   Kint nem vártam semmire. Egyből a közepébe vágtam a dolgoknak.

- Tudsz szerezni kokót? - szegeztem neki a kérdést, mire elmosolyodott.

- Egy húszasért és egy csókért a tiéd lehet az összes, ami nálam van - kacsintott, mialatt előhúzott egy kis fehér tasakot a farzsebéből. Már ez a kis mennyiség is kétszer annyi volt, mint amennyire szükségem volt a következő napokra, szóval jó üzletnek tűnt. Szakértően beledugtam az ujjam a porba, és óvatosan megnyaltam. Jó anyagnak éreztem. További teketóriázás nélkül a kezébe nyomtam egy húszast, és lesmároltam. Nagyjából fél perc alatt bemutattam neki tökéletesre csiszolt csóktechnikámat, aztán elhúzódtam.

- Kössz - mondtam, és elléptem. Ő bárgyún mosolygott.

- Részemről a szerencse. Öröm volt veled üzletelni - vigyorgott, aztán visszament a haverjaihoz. Boldogan a zsebembe süllyesztettem újonnan szerzett kokainomat, és elindultam az éjszakába.

Placebo - Meds

  Rövidesen felértem valami dombon, aminek a tetején egy kilátó-szerűséget pillantottam meg. Nagyjából 6-8 méter magas, fa tákolmány volt, de elég stabilnak tűnt. Felmásztam a hozzá szegelt létrán, mely pont nekem lett kitalálva, hisz, úgy éreztem, épphogy elbírta a súlyomat. Kényelmesen felültem a fa korlátra, s nekidőltem az egyik tartóoszlopnak. Megcsináltam egy utcát a kézfejemre, felszippantottam, majd megismételtem a mozdulatsort. Tényleg nagyon ütős cucc volt, máskor három utca után zökkentem vissza a normális kerékvágásba, most kettő elég volt. Békésen bámultam az alattam elterülő erdőt, mely körülvette Mystic Falls városát. Ekkor megéreztem a hátam mögött Darren jelenlétét.

- Szia - köszöntem, mielőtt bármit szólhatott volna.

- Szia - lehelte, a fülemhez egész közel.

- Miért jöttél?

- Látni akartalak. És beszélni veled.

- Miről? - kérdeztem kíváncsian, és felé fordultam. Láttam, hogy Anastasia mögötte áll. - Szia, Anastasia - köszöntem neki is. Halványan elmosolyodott.

- Jó estét, Camille.

- Na? - húztam fel szemöldökömet Darrenre nézve.

- Sok mindent nem tudsz még, Camille. Azért jöttem ide, hogy elpusztítsalak, de így már ezt nem fogom megtenni. De nézz fel. Telihold van. Ilyenkor ránk vadásznak. Az erdő sötét teremtményei, melyeket nem tudok kiirtani. Te még biztonságban vagy, de mi nem. El kellene mennünk innen, a húgomnak, és nekem. De... - és ekkor morgás ütötte meg a fülemet. Jaj, Tyler, te idióta! Rosszabb helyen át sem változhattál volna! Éreztem, hogy megremeg alattam a fa építmény, ahogy Tyler farkas alakja nekiugrik. Gondoltam, hogy nem lehet épp pici, egyrészt, mivel Ty amúgy is nagydarab volt, másrészt, mert majd' összedőlt a kilátó. Darren szemei elvörösödtek, erei kiduzzadtak, szemfogai megnőttek. Csak úgy, mint Anastasiának, aki ettől úgy nézett ki, mint valami mérges kismacska. Egy kismacska, akitől azért jobb félni. Ekkor néztem meg őket jobban. Vadászathoz öltöztek. Szóval ezt akarta elmondani nekem Darren! Óvatosan közölni próbálta, hogy meg fog ölni valakit, aki fontos nekem. Darren és Anastasia is koromfeketében volt, bár a pici szöszi feltűnőbb volt, mint a bátyja. Darren egyszerű, fekete farmert, bakancsot és pulóvert viselt, szőke haját lesimította. Anastasia azonban fekete, bőr miniszoknyát és a mellein majd' szétpattanó, fekete inget viselt, combközépig érő, tizenöt centis sarkú csizmával. Fenekéig érő, lenszőke hajzuhataga utána hullámzott, ahogy leugrott a kilátóról, ördögi mosollyal szelíd arcán. Darren bocsánatkérőn nézett rám, aztán ő is a húga után eredt. Könnyekkel a szememben néztem végig, ahogy az első embert, aki iránt kicsit többet kezdtem el érezni, mint barátság, széttépik a Straight testvérek...

Damon szemszöge

  Éreztem a vérszagot, az vezetett a kilátóhoz, a mészárszékhez. Az első, amit megpillantottam, két össze-összemosódó szőke csík, és egy fekete folt, mely ide-oda repdes, és időnként vörössé válik. Nos, épp szemtanúja lehettem a vérfarkas-irtásnak. De aztán mást is észrevettem. Fenn, a kilátó korlátjának dőlve, ott állt Camille. Camille, akit gyűlöltem, de mégis féltettem. CamilleCamille, aki most épp keservesen sírt a Tyler Lockwood vére által szennyezett földre hullatva könnyeit. Be kellett vallanom magamnak, hogy sosem láttam Cammie-t elgyengülni, mindig jeges volt, vagy épp vad, de sosem sebezhető. Most az volt. Majd' megszakadt a szívem, mikor hallottam kétségbeesett könyörgését.

- Ne bántsátok! Darren! Darren, kérlek! - kiabálta, de hangja meg-megbicsaklott. Nem bírtam tovább figyelni a szenvedését. Odareppentem hozzá, s épp időben fordítottam el az eseményektől, és öleltem szorosan magamhoz. Szerencsére, arcát a kabátom alá rejtette, melyet nem zippzároztam be, s most örültem hanyagságomnak. Ha látta volna, ami ezután következett, menten szörnyethalt volna. Én is majdnem azt tettem. Tyler teste - immár emberi alakban - élettelenül, szétcincálva terült el alattunk, s Anastasia véres kezekkel épp az ég felé nyúlt. Valamiféle varázslatot kántált, Darren pedig, csurom véresen, előtte térdelt. Aztán Anastasia a földre zuhant, sötét felhők jelentek meg egyik percről a másikra, s egy égővörös villám csapott le épp előttünk, Darren testébe, hangos csattanással, melytől a kicsi Camille is megremegett. Darrent ezután valami különleges, éjsötét aura-szerűség ölelte körül, s kék szemei feketévé váltak. Valami egész más erő dolgozott most benne. Magához húzta Anastasiát, s az beleharapott bátyja nyakába. Nagyjából két kortyot ivott annak véréből, de máris elfeketedtek a szemei. Darrenről ez a valami átszállt Anastasiára, aki maga az ördög mosolyával lépdelt Tyler hullája felé. Hozzá sem ért, de a test máris felemelkedett, pont olyan magasra, hogy... Szörnyű volt még nézni is. Anastasia konkrétan bekebelezte a farkas testét, Darren pedig csak elfordult, és némán várakozott. Tudták, hogy ott vagyok, de nem zavarta őket. Közben Camille próbált hátranézni, de nem hagytam. Ha ezt látta volna, tuti nem ússza meg ép ésszel.

Demi Lovato - Skyscraper

  Végigsimítottam a haján, miközben ő még mindig reszketett. Próbáltam rá koncentrálni, de egyszerűen képtelen voltam elfordítani tekintetemet a lenn zajló eseményekről. Anastasia, csurom véresen Darrenhez lépett, és megcsókolta. Nem vicc, megcsókolta a saját bátyját, de olyan tüzesen és vadul, hogy még én is felindultam kis híján. Aztán, mikor a csóknak vége lett, Anastasia szemei ismét világosak voltak, ahogy Darrené is. Úgy tűnt, a rémálomnak vége. Nem foglalkoztak velem, egyszerűen elhúztak. És én végre földre rogyhattam, Camille-el az ölemben. Hátamat nekidöntöttem a kilátó korhadt fa korlátjának, s nagy levegőket véve igyekeztem visszatornázni magam a való világba. Amit az előbb láttam, nem láthattam. Nem történhetett meg. Ilyen erők nem léteznek!

- Ki... Kitől kapta a halálos sebet? - hallottam meg Cammie rekedt hangját. Megtöltöttem tüdőmet a még mindig vérszagú levegővel, s kileheltem válaszom.

- Anastasiától.

- Azt akarom, hogy meghaljon - morogta, mialatt felült, s szemei alól letörölte az elfolyt festéket. Hihetetlen ez a lány. Megölték egy barátját, sírt egy kicsit, aztán újra tip-toppá vált. Ezt én nem tudtam feldolgozni. De komoly tekintetébe nézve, muszáj volt válaszolnom.

- Elintézem - mondtam, mialatt próbáltam rájönni, hogy is viszonyulok ehhez a lányhoz. Gyűlölöm, de mégis a kedvére akarok tenni? A halálát kívánom, de közben kétségbeesetten védelmezem? Mi a szösz?

- Jaj, ne, nem szabad, Damon! - kapott a fejéhez, mialatt felpattant. - Darren megöl, ha megteszed. És amúgy is, nem bánthatom Darrent. Még általad sem. Még akkor sem, ha emiatt Tyler halála megbosszulatlanul marad! - túrt bele éjsötét hajába. Mi a francért törődik ő Darren Straight lelki állapotával?

- Mi van? Most ölték meg egy barátodat, te pedig nem akarsz érte bosszút állni, csak mert a kis Darren a végén még elejt pár könnycseppet a hugicájáért? - néztem fel rá. Megrázta a fejét.

- Nem érted. Nem is fogod. De még nem bánthatjuk. Most fontos, hogy bízzon bennem. Ha megölöd a húgát, tudni fogja, hogy miattam tetted. Amit amúgy, miért is tennél? - kérdezte, felhúzva szemöldökét. Jogos volt a kérdés. Miért tennék meg én bármit is érte?

- Nem miattad - mentettem magam. - De ez itt az én területem. Itt senki ne gyilkolásszon, akkor sem, ha farkasokat öl. Revansot kell vennem azért, hogy elvettek valakit közülünk, aki amúgy a mi oldalunkon állt, ha épp nincs telihold - magyaráztam, egy félmosollyal az arcomon. Megrázta a fejét, s ajkait ördögi mosolyra húzta. Nem szerettem ezt a mosolyt, de majd' meghaltam, csak hogy így láthassam. Ez a csaj maga volt a sátán kicsi lánya.

- Badarság. Utáltad Tylert. De mindegy, nem érdekel. A lényeg, hogy Anastasiának élnie kell, míg én meg nem halok - és a beszélgetést ezennel befejezettnek tekintette. Nem akartam vele veszekedni, nem most. Most sokkal, de sokkal fontosabb dolgom volt.

Camille szemszög

  Nem tetszett Damon hallgatása. Ő sosem adja meg magát. Most miért tenné? Vadul imádkoztam magamban, Istenhez, akitől rég elfordultam, hogy csak most az egyszer legyen Damonnek némi józan esze. Nem ölheti meg Anastasiát, most nem. Kétségbeesetten néztem kék szemeibe.

- Mondd, hogy egyetlen egyszer, hallgatsz rám! - könyörögtem neki.

- Nem mondom. Sosem fogok rád hallgatni - kacsintott, és felkelt a kilátó padlójáról. - Gyere szépen, alszol egy nagyot! - mosolygott, és felém nyújtotta a kezét.

- Miért segítenél rajtam, ha gyűlölsz? - szegeztem neki a kérdést, mire vészesen közel lépett. Ezt a közelséget a szervezetem már határozottan jelezte nekem, szívem gyorsabb tempóra váltott.

- Ez egy nagyon jó kérdés. Magam sem tudom. De segítek - mondta mosolyogva, s ez a mosoly igazán őszinte volt. Magához ölelt, és én elengedtem magam karjai közt. Végre, egy kicsit biztonságban voltam, mint mikor elfordított engem Tyler holttestének látványától. Mellkasába fúrtam az arcom, és se szó, se beszéd, már fel is emelkedtünk.

  A Salvatore-kúriában kényelmesen megvacsoráztam, Elena nem jelent meg, ahogy Stefan sem. Damon figyelt engem, én pedig a kajámat. Alig tudtam magamba gyűrni a falatokat, minduntalan Tyler borzasztó halálára gondoltam. Mi lett a testével? Damon nem volt hajlandó elárulni nekem. Végig csak méregetett, óvatosan, láttam rajta, hogy tervez valamit.

- Baj, ha egyedül hagylak? Be kell mennem a Grill-be, Alarickal találkozom - mondta, mialatt felkelt az asztaltól. Némán bólintottam, mire egész közel hajolt hozzám, aggódó tekintettel suttogta: - Ugye jól leszel?

- Persze. Úgy ismersz te engem, mint aki összetörik? - kérdeztem, mire elvigyorodott.

- Egyáltalán nem ismerlek - és eltűnt. Zavart, hogy lelépett. Idegesen mosogattam el a tányéromat, és felszaladtam a szobájába. Ahogy sejtettem, találtam néhány női ruhát a szobájában, köztük egy fekete rövidnadrágot. Beszaladtam a fürdőbe, lezuhanyoztam, és nem foglalkoztam a hajammal, vagy sminkkel. Felvettem a rövidnadrágot fehérneműmre, a csizmámat, amiben érkeztem, és Damon egyik fekete ingét, melyben úgy néztem ki, mintha nem is lett volna rajtam nadrág. Tetszett a tükörképem, bár kevésbé voltam kicsicsázva, mint máskor, de egész jól néztem ki, hála Darren vérének. 

  Tudtam, Damon után kell mennem, és meg is tettem. A Grill mögé vittek a lábaim, bár fogalmam sem volt, miért, de a látvány, ami ott fogadott, mindent felülmúlt. Damon épp leszúrta Anastasiát a különleges karóval. Hallottam a szavakat, amiket elmormolt a haldokló szöszinek.

- Mert bántottad a szerelmemet. Tudd, hogy nem nézem ezt jó szemmel. Talán így egyszer, s mindenkorra megtanulja mindenki, hogy Camille mindennél többet jelent nekem, és nem engedem, hogy bántsátok!

E/3

  Feszülten várakozott az ajtóban. Kopogtatott, de válasz nem érkezett, pedig már öt perc is eltelt érkezése óta. A nehéz fa ajtók elzárták előle szerelmét, s nem tudta, hogy juthatna be, invitálás nélkül. Beletúrt sötét hajába, mely annak idején, mielőtt megismerte volna szerelmét, még oly nagy büszkesége volt. Ó, hiú emberi lét! Mindig csak a külső... Nála már rég nem volt ez így, bár élvezte, hogy ő maga gyönyörű, így könnyedén elnyerte mások bizalmát. Egy volt a baj. A kicsi Camille átlátott álcáján. Bár, még így is bízott benne, de muszáj volt elgondolkodnia, kicsiny segítője meddig dől be színjátszásának. Vajon színjátszás ez még? Maga sem tudta. De abban biztos volt, hogy ki kell ölnie magából az érzést, melyet Camille iránt táplált. A színtiszta barátságot. Ez pedig egyetlen módon sikerülhet: ha Cammie halott.

  Végre, megnyikordult az ajtó, s feltárult előtte egy halandó, negyvenes évei közepén járó nő arca.

- Engedj be - igézte meg az asszonyt, aki nyomban elmotyogta az invitálást.

- Miss Petrova, fáradjon be! - ó, még a nevét is tudta! Vendéglátója, úgy tűnik, felkészült érkezésére. Belépett a kicsiny előszobába. A levegő dohos volt, majdhogynem fullasztó, ezért abbahagyta a légzést. Kereste szívének tulajdonosát, az egyetlent, akit őszintén szeretett, s mikor meglátta arcát, boldogan omlott karjaiba.

- Klaus! - lehelte finoman, boldogan, mielőtt csókban forrtak össze. Szíve választottja ránézett, s angyali mosollyal szólt hozzá.

- Katerina, szerelmem! - s újra megcsókolta szíve hölgyét.