15. fejezet

Meghoztam az utolsó előtti fejezetet! Lezáródnak az akció dús szálak, és rengeteg izgalommal találkozhattok - remélem, tetszeni fog.

Jó olvasást!

xOxO:

Kat.

15. fejezet - Éhes pupillákkal vállamra ördög ül

Nem bírtam levegőt venni, megmozdulni, megszólalni. Tudva, hogy arra születtem, hogy ártsak másoknak, tudva, hogy Damon nem azért nem lehet velem, mert a magam sorsának - megjegyzem, felettébb rossz - kovácsa vagyok... ez túl sok volt. Ő csak nézett engem. A szemei annyi megértést és nyugalmat sugároztak felém, hogy majd' összetört a szívem.
- El tudom képzelni, milyen ez... Nem, mégsem. Fogalmam sincs, milyen érzés lehet tudni, hogy a legerősebb dolog vagyok a föld kerekén... - ekkor felpofoztam.
- Szerinted ez engem hol érdekel? Az a problémám, hogy egész eddig elszeparáltam mindenkitől magam, félve, hogy megbántom őket, a legaljasabb dolognak tartottam magamat és minden cselekedetemet, erre kiderül, hogy így születtem! Sosem engedtem magamnak, hogy szeressek, bízzak, csak Katherine-ben, és... Várj csak! Mit is mondtál róla az előbb? - kaptam fel a fejemet. Elmosolyodott.
- Katherine Raina lánya. Darren csak ennyit mondott nekem. De ő évszázadok óta tudja ezt, csak épp Katherine nem tartozik a kedvencei közé - mosolygott.
- Tehát Kat sem épp magától lett ilyen... A hazugság démonának lánya... Durva - vigyorodtam el, felfedezvén, hogy mennyire nem meglepő ez a tény. Katherine olyan hazug, hogy nála jobb nincs is. Talán csak az apám. Ekkor eszembe jutott valami, amitől megborsódzott a hátam, és düh lett úrrá rajtam.
- Az apám... egyáltalán nem azért küldött ide, hogy megvédjen a rendőrségtől. Tudta, hogy ti itt vagytok. Tudta, hogy Katherine követni fog. Tudta, hogy Klaus ide fog jönni a hasonmásért és felfedez engem. Tudta, hogy Anastasia szól majd Darrennek, és az eljön bosszút állni. A kezükre adott engem! - kiáltottam fel. Damon sötéten bólintott.
- Apád nagy gazember. Egész eddig, megvallom őszintén, eszembe sem jutott, hogy ő mozgatta a szálakat.
- Azért, mert nem is ő - mondtam ki, ami eszembe jutott. - Kat volt az! Ő vett rá a gyilkosságra. Ismeri Darrent, ismeri Klaust... Damon, meg kell találnunk Katherine-t! - jelentettem ki. Felkelt, és felsegített engem is. Lehajtotta a fejét, így arca vészesen közel került az enyémhez.
- Addig nem, míg el nem mondod, ami még a fejedben motoszkál - mondta. Nagy levegőt vettem. Soha nem lesz itt ennek ennyire az ideje, mint most. De egyszerűen tudtam, hogy a halálba, vagy, ha abba nem is, de a biztos végbe igyekszem most. Amint Katherine meglát engem, többet nem enged el. Nem hagyhattam őt úgy hátra, hogy tudja, amit én tudok.
- Damon... amit most elmondtál... - nagy levegőt vettem, és megadtam a kegyelem döfést. - Semmin nem változtat

KATHERINE SZEMSZÖG


Tudtam, hogy jönni fognak. Felemeltem fejemet kis bábom, Nick nyakáról, és elküldtem megmosakodni. Megtöröltem szám szélét, lábaimat átdobtam a fotel karfáján, és mosolyogva vártam, hogy Damon belépjen az ajtón. Tudtam, hogy nem fogja Camet beengedni. Nagyjából fél perc múlva, a férfi berontott.
- Katherine! - mordult rám. Felkeltem, és odasétáltam hozzá.
- Mit szeretnél, Damon? - kérdeztem, mosolyom széles volt. Kék szemei idegesen villogtak.
- Miért küldtél rá egy csicskást Camille-re? - tette fel kérdését. Elnevettem magam. Kis buta!
- Még nem jöttél rá? Camnek meg kell halni. Igaz, ezt nem akartam, hogy rájöjj, én állok a háttérbe. Ebből baj lehet. De nem baj. Él még, tehát nem kerülök bajba - kacsintottam. - Damon, most van az a szituáció, amibe neked nem szabadna belekeveredned. Én igazán nem akarom, hogy meghalj. Jó figyelni a fejlődésedet. Viszont Camille el fog tűnni a képből, mert el KELL tűnnie. Nem tudod megakadályozni, hiába vagy te az ő naagy, sötéét vámpírja. Bár, egy démon-ivadék megtartja azt, akit egyszer megszerzett. De, talán, az idő múlásával majd elfelejted őt. Ha máshogy nem oldható meg a dolog, akkor majd megkérek egy Őst, hogy igézzen meg téged, hogy elfelejtsd. - mondtam neki elgondolkozva. Azt hiszem, ott helyben megkarózott volna e szavaimnál, ha nem lett volna értékes számára a tudásom.
- Katherine, most nem Cam és az én viszonyom a kérdés! - kiabálta. Rámorogtam.
- Akkor csaljuk ide a hercegnődet - mondtam, és egy másodperc alatt hátracsavartam Damon kezeit. Erősebb voltam nála, esélye sem volt ellenem. Végig gondoltam, hol várakozhat Camille, aztán kimentem a hátsó ajtón, Damon karjait szorítva.
- Cammie! Édes, kicsi Cammie! Gyere szépen, mielőtt kitépem Mr Salvatore torkát! És eszedbe ne jusson üzenni Darren-nek, megjegyezném, hogy úgysem tudna bejönni a házba! - blöfföltem ugyan, de tudtam, elhiszi. Pár másodperc múlva kivált az erdőből sötét alakja, melyet úgy vont körbe a hajnali fény, mint valami angyalt. Nevetnem kellett az irónián. Gyorsan odaért hozzám, de nem rám, csak Damonre nézett. Ez meglepett. Az én önző kis tanítványom egyetlen egyszer nem magával foglalkozik? Damon tekintetén azonban nem lepődtem meg. Tiszta rajongással és szerelemmel fonta pillantását Camébe, mintha azt üzenné neki, mekkora hülye, hogy érte kockáztatja az életét, holott ő boldogan halna meg, ha ezzel életben tartaná a lányt. A pillanat szépsége majdnem elfeledtette velem eredeti célomat. Hál' Istennek, egy villám csapott mellettem a földbe, így visszatértem a valóságba. Klaus üzent nekem egy boszorkánya által.
- Damon, valami nem stimmel - mondta Cammie, még mindig pillantásra sem méltatva engem. Ez zavart.
- Nem Cam. Ezért nem kellene itt lenned. Katherine gyáva hozzá, hogy megöljön engem - kezdte provokációs hadjáratát Damon. Elmosolyodtam, és behúztam Damont a házba. Camille szó nélkül követett. Egy kis gondolathullámmal becsaptam az ajtót, és elengedtem Damon karjait. Camille-t átkarolva, egyből a legtávolabbi sarokba húzódott tőlem. Cam azonban, természetesen, kitépte magát az öleléséből, és odajött hozzám, egész közel.
- Katherine, én tényleg bíztam benned. Miért van az, hogy tegnap éjjel meg kellett ölnöm egy iskolatársamat, aki tőled kapott parancsot az én kinyírásomra? Nem ez a kedvenc programom... - morogta. Elmosolyodtam, és megsimítottam az arcát. Szegény kislány!
- CamDamon is mellé telepedett.
- 1472. február 17-én születtem, Bulgáriában, Bansko-ban. Veled ellentétben, én tisztában voltam démoni származásommal, ahogy az akkor még csak kicsiny falunak számító Bansko összes lakosa is. Az anyám gyakran látogatott meg. Szeretett engem, a mai napig szeretne, ha ezeket meg nem teszem: apám Petrova volt, és én az átok 500-adik évfordulóján születtem, tehát Hasonmás vagyok. Anhel, egy jóképű, spanyol bevándorló teherbe ejtett engem tizenhét éves koromban, ezért a családom kitagadott. Anya segített nekem megszökni, Angliába menekített. Viszont itt betelt nála a pohár. Szerelembe estem egy Niklaus nevű nemesemberrel. Raina figyelmeztetett, hogy kivel állok szemben, de nem hallgattam rá. Innentől úgy hiszitek, tudjátok a sztorit, de az hazugság. Klaus megigézett minden általa ismert vámpírt, akik abban az időben éltek, hogy ugyanazt a sztorit mondják. Az igazság az, hogy nem csak én voltam szerelmes Klausba - ő is belém. A mai napig az. Pár hétre rá, hogy megismerkedtünk, elmondta nekem, mi célból születtem. Én közöltem vele a démoni származásomat, és ekkor lettünk mindketten biztosak benne, hogy nem halhatok meg. Örök szerelmet fogadott nekem, aztán átváltoztatott. Eljátszottam a menekülésemet, ötszáz hosszú éven át. Ezekben az években, összesen tizenkét alkalommal találkoztam vele.  Legutoljára két nappal ezelőtt, és mostantól nem fogom elhagyni. Viszont, mivel ő kicsit hatalom mániás, nem engedheti, hogy Darren Straight birtokoljon téged. Magának akar. Az egyetlen ok, amiért megkíséreltem a megölésedet az, hogy nem akartalak téged harmadikként a kapcsolatunkba. De most, hogy nem sikerült átadlak neki téged is, amint Elenát sikerül elrabolnom Stefan mellől - fejeztem be a történetemet. Damonon látszott a meglepettség, de Camen nem.
- Nem csodálkozom rajta, hogy ez lett belőled, Katherine! Ötszáz hosszú év alatt, pusztán tizenkétszer láthattad a saját szemeddel, érinthetted a saját kezeddel az egyetlen lényt a földön, akit szeretsz. Szörnyű magányos lehetsz! Szörnyű kín lehet ezt végig csinálni! Te nem azért vagy rám féltékeny, mert Klaus engem akar. Te azért vagy rám féltékeny, mert nekem megadatik az, ami neked egész eddigi életedben nem: nap mint nap találkozhatok a szerelmemmel.

CAMILLE SZEMSZÖG

Valahogy éreztem, hogy elszakítottam nála a cérnát. Láttam, ahogy arckifejezése ijesztővé válik - mosolygott. Nem csak simán mosolygott, ez az a mosoly volt, melyet általában csak egyszer lát az ember - rá pár másodpercre halott. Tudtam, hogy én nem fogok meghalni, de azért eléggé kirázott a hideg. Besétált a fürdőszobába, és előhúzta onnan Nick-et. Szemei teljesen üresek voltak, bárgyún mosolygott.
- Gyere, kedves, ülj le közénk - vágta földhöz a fiút. Felnézett Damonre, szemei elsötétültek. - Nem vagy szomjas?
- Kösz, nem. - jelentette ki az, megvetően. Katherine felszakította a sebet Nick nyakán, és jóízűen lakmározott. Ekkor kivágódott az ajtó, és egy magas, nagyon hosszú szőke hajjal megáldott nő alakját pillantottam meg. Cinikusan méregetett minket, aztán belépett, és Katherine-hez sétált. Az felnézett, és boldogan elmosolyodott.
- Oh, Rebeccah! Hadd mutassam be Damon Salvatore-t, és a híres Camille Campbell-t! Srácok, ő itt Rebeccah, Klaus kishúga - vigyorgott. Úgy tűnt, a húg nem szimpatizál Katherine-el.
- Katerina, elvittem a Hasonmást a bátyámhoz. Azt üzeni, takarítsd el a mocskodat, és hozd a "kincset", ahogy ő fogalmazott - mondta unottan.
- Azonnal - mondta Kat, és felkelt. Rám nézett, aztán a háta mögötti polcról odadobott nekem egy kést. - Cammie, te ebben úgyis jó vagy, végezz a mi drága Nick-ünkkel - jelentette ki. Sóhajtottam.
- Nem dolgozom már helyetted, Kat. Vérezd szépen össze a kis kezedet - mondtam. Erre ő felemelte Nicket a földről, és mélyen a szemébe nézett.
- Menj oda Cam-hez, és dőlj bele a kezében lévő késbe, kérlek - igézte meg a srácot. Felkeltem.
- Jól van, jól van - morogtam, odasétáltam Nickhez, és tekintetek kereszttüzében, nemes egyszerűséggel elvágtam a torkát. Már alig volt benne egy kevés vér, amúgy is meghalt volna pár percen belül, de mégis szembesülnöm kellett Damon haragos pillantásával. Katherine elégedett volt, Rebeccah pedig meglepett.
- Katerina, hogy neveltél ebből a kislányból ilyen tömegpusztító fegyvert? - kérdezte. Kat felnevetett.
- A hajlam megvan benne. Én csak ki tudom belőle hozni - kacsintott, aztán karon fogott. - Gyere szépen, kicsim. Rebeccah, légy szíves, figyelj Mr Salvatoréra, hogy ne legyen láb alatt - utasította a lányt, aztán felkapott, és kiugrott velem az ablakon.
Szokatlanul sok időt töltöttem az ölében, mire letett. Mistyc Falls-on kívül jártunk, valahol a város peremén. Egy nagy tömbház volt közvetlenül előttünk. Erősen markolta a csuklómat, úgy éreztem, mindjárt miszlikre töri. Végigvezetett a hosszú folyosókon, a koszos lépcsőházig. A legfelső emeletre rángatott fel, miközben egyetlen szót sem szólt. Végiggondoltam, hogy két hónap múlva tizenhét lettem volna. De ahelyett, hogy arra gondoltam volna, öregszem, egyre csak az motoszkált a fejemben, hogy tizenhat évesen el kell hajítanom a szabadságomat - ami nálam egyet jelentett a halállal. Ami ennél is jobban fájt, hogy Katherine Pierce, az én egyetlen bizalmasom fog véget vetni emberi életemnek. De ami a legjobban kínzott, az Damon távolléte, és most igazán átéreztem, mit érezhetett Katherine. Távol lenni attól, akit szeretünk, szörnyű büntetés. De én kétségkívül megérdemeltem.
Megérkeztünk. Kat megtorpant egy ajtó előtt, és kettőt koppantott. Egy negyvenes asszony nyitott ajtót, aki elmosolyodott.
- Miss Petrova, kérem, fáradjon be - mondta, és Kat beráncigált engem az ajtón. A dohos levegő fojtogatott, és a félhomály zavarta a szemeimet, egészen addig, míg be nem értünk egy szobába. Teljes fényben úszott, s a szoba ablakában ott állt Klaus. Az erdő egy meghatározott pontjára bámult, de innen nem tudtam kivenni, mi az. Katherine elengedett, és Klaushoz sétált. Olyan gyengéden simította végig a karját, olyan szerelmes tekintettel nézett rá, hogy egy pillanatra megsajnáltam. Egy hazugság miatt, mennyit kellett szenvednie!
- Klaus, meghoztam a lányt - mondta csendesen. A férfi megfordult, és olyan óvatosan fogta át Kat derekát mindkét kezével, mintha attól félne, összetöri.
- Büszke vagyok rád, szerelmem. Rebeccah?
- Ott van a lakásomon, a Salvatore-fiút őrzi - mondta Kat.
- Helyes. Tudtam, hogy Darren elereszti... Azt hittem, legalább ezt jól csinálja. A másik Salvatore azonban nincs meg. Félő, hogy belezavar a rituáléba. Kérlek, drágám, kapd el őt, és kötözd egy fához, valahol a tisztás közelében. Hadd lásson mindent jól - mosolygott, aztán csókot nyomott Kat ajkaira, aki bólintott, és eltűnt. Tekintete mozdulatlan alakomra révedt, és elmosolyodott. - Ugyan, kedves, élvezd ezt a gyönyörű napot! Illetve, estét...
- Hogy lehet máris este? Katherine lakásába reggel érkeztem... - lepődtem meg.
- Egy kis idő-kesze-kuszálást műveltem. A városban kissé lelassítottam az időt. Illetve, a boszorkányaim tették. Ők manipulálják az időjárást úgy, ahogy nekem tetszik. Ma épp ezért süt a nap. Jó kedvem van. Itt azonban már este van, mert ez a városhatáron kívül fekvő háztömb. Ebben a hónapban két telihold is van. Kitalálod, mikor van a második?
- Most... - morogtam. Bólintott.
- Okos. Nos, nézz csak oda! - mutatott ki az ablakon, és odasétáltam. A távolban fényt véltem felfedezni, és füstöt. Tűz? - Ott van a rituálé színtere. Amint a drága Katerina jelez nekem, odamegyünk, és végre hajtjuk a rituálét. Meg fogok ölni egy vámpírt, egy farkast, és a kedves kis Elenát. Úgy gondolom, nem fogod túlzottan sajnálni.
- Ki a vámpír és a farkas?
- A farkast Kansasből hoztam, a vámpír pedig a kis szőke Caroline Forbes. Könyörgött a haláláért, miután Tyler Lockwoodot elpusztította az én kedvenc kis testvérpárom - mondta. Fellélegeztem. Egyiküket sem ismerem vagy kedvelem igazán.
- Velem mi a terved?
- Hát, Camille, először is eljössz velem a rituáléra. Azután nagyjából öt perc alatt elhagyjuk Mystic Falls városát. Te is jössz. Velem maradsz. Feltérképezzük, mire is vagy képes, kitapogatjuk a határaidat, és igyekszünk felhasználni téged. - jelentette ki, minden kedvesség nélkül. Bólintottam.
- Te is tudod, hogy nem fogok neked segíteni - mondtam. Rám nézett, és elmosolyodott.
- De igen. A markomban van Damon Salvatore élete. Akár mikor visszajövök ide és darabokra tépem, ha nem engedelmeskedsz.
- Miből gondolod, hogy ez engem érdekel?
- Na ne nevettess. Kedves Cammie, jobban szereted őt, mint bárki mást. Úgy szereted őt, ahogy én szeretem Katerinát. Nem fogod hagyni, hogy bántódása essen - jelentette ki, és rájöttem, hogy igaza van. Leültem a fal mellett egy székre, és vártam. Klaus tekintete pár perc múlva egy pontra irányult. Az ablakhoz mentem, és megláttam, mit néz. Apró, kék villámok csaptak le a rituálé pontjától picit balra, folyamatosan. Klaus behívott egy fiatal, vörös hajú nőt, aki nyilván boszorkány volt, mivel hirtelen egy erős napsugár hasított keresztül az éjszakai égen. Csak egy pillanatra, de gyönyörű volt. A villámok abbamaradtak.
- Köszönöm, Nina - mosolygott Klaus a nőre, aki bólintott. Vetett rám egy sajnálkozó pillantást, és kisétált a szobából.
- Hány boszorkányod van, Klaus? - kérdeztem.
- Jelen pillanatban, kettő van itt velem a házban, négyen a ház körül járőröznek, kettőt hagytam a városban, hogy fenntartsák a lelassult időt, ketten az erdő két különböző pontját járőröznek és tízen vannak a rituálé helyszínén - sorolta. Leesett az állam. Elmosolyodott. - De ide csak ennyit hoztam. Otthon még van jópár.
- Hol van az az otthon?
- Túl kíváncsi vagy - zárta rövidre a témát.
- Ők mennyire erősek?
- A világ minden pontjáról valók. Aki most bejött, erősebb, mint a Salvatore-ok boszorkánya, aki pedig száz halott boszorka erejét birtokolja most. És Nina a gyengébbek közül valók. A tíz legerősebbet a rituálé helyszínére küldtem, ott van rájuk szükségem - magyarázta. Gondosan elraktároztam az infót. Ha Darren eljön értem - már pedig el fog jönni -, akkor tudnia kell, hol van Klaus gyenge pontja. Amint a boszorkányainak vége, már nem sok mindent tud tenni ellenünk. Sajnos, tudtam, hogy indulunk. Klaus elém állt, és rám mosolygott. - Gyere, kedvesem. Végre felszabadulhatok, és, ha ez nem lenne elég, megkapom a legértékesebb segítőt, akire csak szükségem lehet - és tényleg boldog volt. Kelletlenül tettem kinyújtott kezébe az enyémet, aztán felkapott, és pár perc alatt a rituálé helyszínére érkeztünk.
Eszméletlen volt a látvány. Ezek az ősi boszorkányok tudták, hogy kell hatásosnak lenni! Három körben vékony vonalon tűz égett, szabályos alakzatban. A tűzkarikák egy-egy lényt rejtettek. A lángok néha olyan magasra felcsaptak, hogy nem lehetett látni a mögöttük lévő alakokat. A hozzám legközelebbi tűzkarikában egy ismeretlen volt, és szörnyű fájdalmak közt vergődött, így hamar rájöttem, hogy ő a farkas. A legtávolabbi tűzkaraikában Caroline Forbes állt, halálos nyugalommal. A középsőben pedig Elena volt, aki kétségbeesetten próbált kiszabadulni. Természetesen, hiába. Kis káröröm lett úrrá rajtam, de ekkor megláttam valakit, az Elena tűzköréhez legközelebbi fánál. Stefan teste szinte neki volt passzírozva a fa vastag törzsének, csípője, dereka, mellkasa, vállai, karjai, lábai mind-mind verbénába áztatott kötelekkel voltak leszíjazva. Könnyek peregtek jade-zöld szemeiből, és végig Elenát nézte. Hiába volt Elena egy önző kis ribanc, Stefan mégis hihetetlenül szerette. Az egész hűhó résztvevői közül, csak őt sajnáltam.
Megpillantottam valószínűleg a legfontosabb részét a rítusnak. Egy kis kő emelvény, melynek tetején egy masszív kőlábon álló piciny gránit-tál volt, díszesen megmunkálva. Valószínűleg, az első rituálénál is ezt használták. És ekkor elkezdtem figyelni a boszorkányokat. A kőemelvény két oldalán két-két boszi állt, éles figyelemmel. Az egyik oldalon két férfi, egy magas, jó felépítésű és egy kissé alacsonyabb, cingár srác volt, mindkettőn fekete nadrág, bakancs és fekete, csuklyás pulóver. A másik oldalon még egy magas, nagyon izmos pasi, és mellette egy felettébb mutatós, rövid, minden égtáj felé meredező fekete hajú nő, akin rövid, fekete pamutszoknya, vastag, fekete harisnya, combközépig érő bőrcsizma, és egy kigombolt, szintén fekete ballonkabát volt, így eléggé kilógott az őrök közül - mert gondolom, azok voltak. Egy másik női boszorkány, egy afro-amerikai, göndör hajú szépség Stefan mellett állt, és erősen figyelte minden mozdulatát. Két férfi ellentétes irányban rótta a köröket a piciny tisztás körül, éles tekintettel bámulva hol az erdőbe, hol az égre. Egy a tűzkarikák előtt állt, kezei kissé ki voltak tartva, gondolom, ő tartotta fenn az igét. Az utolsó két boszorkány volt azonban a legérdekesebb - és, valószínűleg a legerősebb. Egy gyönyörű, magas, húszas éveiben járó nő állt a kis kőtál mellett. Hosszú, fekete pamut ruhát viselt, fenékig érő, lenszőke haja betakarta karcsú hátát. Gyönyörű, kék szemei csillogtak, miközben az égre nézett, mindkét kezével a kőtál szélét szorította, és halkan kántált. A háta mögött, nagyon szorosan egy majdnem olyan alacsony, csokibarna hajú fiatal lány állt, mint én. Nem lehetett több tizenötnél. Rajta is fekete pamutruha volt, a haja egy hosszú fonatban lengedezett a hátán. Valami különös űr vette körül a lányt, úgy tűnt, mindenki tart tőle. Ő azonban a szőke minden mozdulatát követte figyelemme, bájos boci-tekintete komolyan szegeződött a boszorkányra. Észrevettem, hogy a kislány tekintete időnként elvándorol a szőkéről, és Katherine sötétbe húzódó alakjára pillant elővigyázatosan. Úgy tűnt, Klaus azért mégsem bízik annyira élete szerelmében. Felpillantottam rá, hogy magyarázza el, mi is történik.
- Nos, bemutatom a jövőbéli lakótársaidat. Ők mind velem élnek, és te is ezt fogod tenni. Az a magas, sebhelyes férfi Jared, az a cingár Mark, a szexistennő Joanne, a mellette álló pasi pedig Greg. Aki Stefant őrzi, Alessandra, aki a tűzköröket figyeli, Matthias. A járőrözők Dam, és Thomas. A gyönyörű szőkeség Eve, a mögötte álló kincsem pedig Sybille. Eve volt egész tavalyig a legerősebb boszorkányom, messze ő a legtapasztaltabb. Hétszáznegyven éves - vigyorodott el. - A nyaklánc, amit visel, egy megbűvölt nyakék, mely halhatatlanná teszi, de nem vámpírrá. Sybille mindössze tizennégy éves, de brutális ereje van, ezért ő vigyáz Eve-re, és persze legtöbbször rám is, valamint Katerinát is ő őrzi - magyarázta. Aztán hátra fordult. - Katia, kedvesem, vigyázz kérlek Miss Campbell-re, míg én megteszem, amit meg kell - utasított egy boszorkányt a hátunk mögött, akit nem vettem észre, hogy követett. Egy magas, hosszú, vörös hajú nő lépett mellém, és elmormolt valami igét. Amint Klaus eltávolodott mellőlem, ösztönből megpróbáltam elszaladni, de nem tudtam. Két lépést sem tettem, mikor valami visszarántott. Dühösen a boszira néztem, aki elmosolyodott.
- Magamhoz láncoltalak, kedves. Két méternél nagyobb távolságra nem mehetsz tőlem - mondta, és az eseményekre kezdett figyelni. Így tettem én is, de közben magamban jeleket küldözgettem Darrennek, olyan erősen amennyire csak bírtam. Reméltem, hogy eléggé érdekli a jólétem.
A rituálénak pontos menete volt. Eve magához hívta Klaust, aki letérdelt a boszorkány elé, és lehajtotta a fejét. Eve a vámpír nyakára csúsztatta kezeit, és az egyik egy ezüst tőrt rejtett. Megvágta Klaus ütőerét, majd odatartotta a sebhez a markát, hogy belefollyon a vér. Eztán azt a kis kőtálba csurgatta, elmormolt egy igét, mely után egy kék villám cikázott keresztül a csillagos égen. Ezután Klaus a kínlódó farkas tűzköréhez lépett, Matthias levette az igét, így a lángok eltűntek. Klaus belépett a körbe, a farkashoz sétált, és nemes egyszerűséggel kitépte annak szívét. A kőtálhoz vitte az említett testrészt, és a benne lévő vért belefacsarta. Eve újra kántált, mire egy nagyobb villám szelte át az eget, mennydörgés kíséretében. Aztán Klaus Caroline-hoz lépett, onnan is eltűnt a tűzkör, a lány pedig széttárta karjait, átadta magát a vámpírnak. Az rámosolygott, és a lány szívét is kitépte. Ugyanazt tette ezután, mint a farkas után, de ekkor egy hatalmas, aranysárga villám csapott le közvetlenül a kőtálba, és óriási dörgés kísérte, de a tál egyáltalán nem sérült. Végül Klaus Elenához sétált. Eltűnt a tűzkör, a lány pedig, úgy tűnt, belenyogodott a végzetébe. Még annyit mondott: "Sajnálom, Stefan", és önként a kőtálhoz sétált. Klaus kis sebet ejtett Elena csuklóján, és a mítikus holdkőre csepegtette a vért. Eve elvette a követ, és a tálba rakta, és ekkor elkezdődött az igazi műsor. Hatalmas villámok cikáztak folyamatosan, mialatt Klaus szemfogait Elena nyakába vájta. A csillagok eltűntek, csak sötét felhőket láttam, és a vadul világító teliholdat. Eve folyamatosan kántált, Stefan ordított a fájdalomtól, Elena pedig szép lassan elgyengült. Míg Klaus belefeledkezett a pillanatba, melyre ezer éve várt, éreztem, hogy kiszélesedett a mozgásterem. Óvatosan tettem pár nem túl feltűnő lépést, aztán hátra néztem. Katia kitépett torokkal feküdt mögöttem, de a vére illatát elnyomta a rengeteg füst, mely a villámok becsapódási pontjain, s a kőtálban lévő vér-keverék felszínén keletkezett. Figyeltem, ahogy egy suhanó, szőke folt kitépi Alessandra torkát, majd egy sötét árny kioldozza Stefant, aki magán tartotta a köteleket, hogy eljátssza a foglyot. Néztem, ahogy a szőke csík lassan Darrenné változik, és megbűvőli Katherine-t. Aztán éreztem egy fuvallatot, és megláttam Damon villogó szemeit magam mellett, melyek Elena elernyedő testén és rajtam cikáztak. Mikor végül megállapodtak rajtam, nem bírtam ki, gyors és szenvedélyes csókot nyomtam ajkaira. Kétségbeesetten viszonozta, aztán megrezzent. Láttam a fájdalmat rajta, ahogy elhúzódtam tőle. A másodperc töredéke alatt kapcsoltam, és hátra néztem. Eva, a fő boszorkány nem vette észre, mi történik, de Sybille igen, és elkezdte Damon taktikus mígrén-kínzását. Akkor a varázs befejeződött, Klaus pedig hihetetlenül erősnek tűnt, ahogy Elena testét a földre eresztette. Ekkor ő is észrevette, mi folyik körülötte, és boszorkáit csatasorba állította. Darren, Damon és Stefan elém álltak, Darrennel középen, természetesen. Klaus a boszijai mögé húzódott. Ahogy azonban a boszorkányok a Salvatore-okra kezdték kántálni a kínzó varázslatot, Bonnie Bennett és Klaus bátyja, Elijah léptek ki az erdőből, a férfi maga mögött két nőt húzott - Rebeccah-t és Katherine-t. Már egyikük sem volt megigézve. Bonnie kezeit a nők felé tartotta, s rájuk koncentrált. Azok ordítva rogytak össze, kapálództak a földön. Elijah előlépett, és Klausra nézett.
- Bújj elő a csicskásaid mögül, és mentsd meg őket, ha tudod! Drága bátyám - vigyorodott el cinikusan. - Ha nem engeded elmenni Camille-t, a Salvatore-okat és Darrent, a húgod és az asszonyod meghal. Tudod, hogy Miss Bennett-nek van elég ereje hozzá, és a másodperc tört része alatt megteszi - tette hozzá sunyi mosollyal. Figyeltem Klaus arcának változásait, de szinte követhetetlen volt.
- Nem tennéd, testvérem. Az én húgom a te húgod is, terved egyik részét már el is buktad - kacsintott. Klaus ekkor váratlan, nagy erejű rohamot indított, az őrboszorkák és az apró Sybille támadásba lendültek. Mielőtt azonban minden, az én oldalamon álló vámpír összerogyott volna, és éreztem Damon elgyengülését kezében, mellyel az enyémet fogta, valami kattant a belsőmben. Hihetetlen, dühtől telített energiát véltem felfedezni magamban, és úgy határoztam, akármi is ez, kihasználom. Ösztöneimre hallgatva előléptem gyengülő testőreim háta mögül, és szabadjára engedtem azt, ami bennem lakozott. A villámok, melyek a varázs megszűntekor abbamaradtak, most ismét cikázni kezdtek, de most célzottan, az ellenséges boszorkákra. Nem tudom, hányan haltak meg, de nem kevesen, Klaus üvöltéséből ítélve. Most én irányítottam a természeti erőket, és hihetetlenül erősnek éreztem magam. Nem is alaptalanul, hisz olyan volt, mintha minden sötét energia csak az én parancsomra vágyna. Enyhén felemelkedtem a földről, és a hirtelen támadt szél belekapott a hajamba. Rájöttem, hogy Damon története teljes mértékben igaz volt.
Minden lehetséges ellenséges boszorkát megöltem, csak Evát és Sybille-t nem, mivel ők tudták védeni magukat, és Klaust. Ezt sajnáltam. A hibrid volt a fő célpontom. Rám nézett, én pedig befejeztem támadásomat, mikor már láttam, hogy nem tudok több célt elérni.
- Te pokolfajzat! Meglásd, még visszajövök érted - morogta, aztán a két megmaradt boszorkánya elkántált egy igét, és köddé válltak. Ők, és Rebeccah meg Katherine is. Ekkor minden tekintet rám szegeződött, de én nem mondtam semmit. Stefanhoz sétáltam, aki erőtlenül dőlt le Elena holtteste mellé.
- Tudom - mondtam neki, mire felnézett rám, és lehúzott maga mellé. Elhelyezkedtem ölelésében, és szorosan hozzá bújtam.
- Én nem tudok nélküle létezni, Camille. Próbálhatok, de nem megy. Nem érdekel, micsoda önző és értéktelen személy volt ő, akkor is ő volt a mindenem - nyöszörögte.
- Hidd el, megértem. Én sem létezhetek a bátyád nélkül, bármit tesz, és bármit teszek... - motyogtam. Végigsimított a hajamon.
- Nyilván való, már az első perc óta. Légy vele, Camille. Légy vele, ameddig megteheted.
- De te mit fogsz csinálni? - néztem fel rá kíváncsian. Felpattant, és felhúzott engem is. Megfogta mindkét kezemet, és mélyen a szemembe nézett.
- Megtalálom a módját, hogy megöljem az Ősöket. Elijah velem tart. Megkeresem Klaust, és megölöm.
- De az nem fog menni! Főleg úgy nem, hogy te vagy a legjobb ember akit ismerek! - ekkor tekintete elsötétedett, és hangja nagyon komollyá vált.
- Csak ne felejtsd el, hogy nem vagyok ember. Vámpír vagyok, így ki tudom kapcsolni az emberségemet. Meg is teszem. Amint elmondok neked egy dolgot. Szeretlek, Camille, de ez úgysem számít, mivel te a bátyámat szereted, és ezzel nincs is baj, mert Elenát mindig jobban fogom szeretni, mint téged. Kérlek, vigyázz Damonra, amíg nem leszek itt. Védd meg őt önmagától. És tőled is. Tedd meg, Camille, és nyugodt szívvel megyek el - mondta, aztán behúnyta a szemét, és a következő percben üres tekintetével néztem szemközt.
- Megígérem - suttogtam, aztán figyeltem, hogy ő és Elijah eltűnnek az éjszakában.