Ahogy ígértem, dátumhoz hűen, késés nélkül hozom az új részt! ;) Nem is tépem a szám, olvassátok!
Jó szórakozást!
xOxO:
Kat.
6. fejezet - I don't need you to save me
Nyugodtan ébredtem, itt tartózkodásom óta most először. Katherine az ágyam szélén ült,ahogy kinyitottam a szememet. Nem mosolygott. Ennyit a békés reggelemről.
- Van egy kis gáz - mondta angyalhangján. Az órára néztem. Reggel fél 7 volt. Sóhajtottam.
- Korán van még a rossz hírekhez, Kat - motyogtam, miközben kikászálódtam az ágyból. Rosszallóan nézett rám.
- A szöszi él - mondta nemes egyszerűséggel. Megmerevedtem. Hiszen ő halott!
- Hülye vagy. Megöltem, nem emlékszel? - mondtam.
- Nem vagyok hülye. Tisztelet az idősebbnek, szivi! - morogta, aztán magyarázni kezdett. - Csakhogy, mint kiderült, ő Darren Straight húga.
- Micsodi? - kérdeztem értetlenül. Felsóhajtott.
- Na, a lényeg hogy Darren valami egészen felettünk álló dolog, ahogy az egy szem húga is, akit amúgy elszántan óv mindentől. Őket nem lehet karóval megölni, feltámadnak. Napon járkálnak, egy halom fura képességük van, és nem épp megbocsájtó személyiségek - morogta.
- Remek. A neve?
- Anastasia - mondta. - És ezerszer erősebb mint én, és a városban jelenleg én vagyok az egyetlen, aki védelmezni akar téged - vigyorgott. - Na. A Salvatore-oknak van fegyvere ellenük. Mármint, Darrenék ellen. Különleges karó, különleges fából, különleges hamuval... Na ezt nem magyarázom. Szóval, ők meg tudják ölni. Nem ártana jóban lenned velük - mosolya gonoszkodó volt.
- Kizárt. Katherine, én drága, egyetlen, imádott Kat-em, mi lenne, ha készülhetnék az első suli-napomra? - kérdeztem.
- Készülj csak. Megvárlak. Majd én elviszlek - mondta. Arcot mostam, felvettem egy tapadós, fehér farmert, egy a hátán szakadt, fehér trikót és a tornacipőmet. Mikor kijöttem a fürdőből, kérdőn nézett rám.
- Mi ez a szar? Hát hol vagy, Camille? - kérdezte.
- Be kell olvadnom. Nem tűnhetek ki - mondtam, és a fésülködőasztalhoz léptem.A hajam copfba fogtam, de néhány tincs elszabadult. Minimális sminket kentem magamra, majd felvettem a nagy, hosszú szíjú vászon táskámat a földről.
- Mi a fene? Hippi lettél? Camille, nem beolvadsz, csak simán ellustultál ahhoz, hogy kihozd magadból a legjobbat! - morogta. Forgattam a szemem.
- Jó, Kat. Igénytelen vagyok. Miért kell kísérgetned? - kérdeztem meg a nyilvánvalót. Arca elsötétült.
- Anastasia itt van.
Katherine fekete cabriojában ülve zakatolt az agyam. Utáltam életveszélyben lenni, és ez határozottan az volt. Az sem segített a közérzetemen, hogy a Grill-ben, reggeli kv-nk közben Damon is megjelent.
- Nocsak, a ribanc és a tanítványa - vigyorgott ránk. Kat elmosolyodott.
- És az édes, kicsi, másodhegedűs Salvatore - kacsintott. Uhh, ez talált. Damon arca megmerevedett.
- Gondolom, nem olyan vicces valaki megszállott rajongása, akit megigéztél - próbálta menteni magát. De én tudtam az igazságot. Damon egy másodperc alatt belehabarodott Katherine-be, akinek csak Stefant kellett elbájolnia.
- Mindketten, bocsi, hárman tudjuk az igazságot. Igen, Cam... Audrey is tud mindent, tartottam neki pár mesedélutánt - mondta, miután meglátta Damon értetlen arckifejezését. Az odahajolt Katherine-hez, és a fülébe suttogott. Nem hitte, hogy hallom, de határozottan értettem a szavait.
- Az ágyban minden esetre felülmúl téged.
- Hagyjatok már engem is kibontakozni, az Isten szerelmére! Damon, takarodj már, hát nem érted, hogy le vagy szarva, szépen fogalmazva? - keltem ki magamból. Még korán volt a gúnyos megjegyzéseihez.
- Hát, legyen. Szép napot, Dree. Legszörnyűbbet, Katherine - köszönt el.
- Borzasztóbbat, Damon - szólt utána Katherine, aztán mosolyogva felém fordult.
- Ez egy idióta - jelentette ki.
A sulinál Katherine megdermedt.
- Anastasia itt van. Az iskolában - mondta mereven.
- Remek. Megyek. Majd találkozunk - nyomtam egy puszit falfehér arcára, és mielőtt egy szót is szólhatott volna, én már a bejárat felé tartottam. Az emberek megbámultak, ahogy egy új lányt szoktak. De a figyelem megosztott volt. Egy másik új lányról is sutyorogtak. Ahogy beértem az irodába, már láttam is. Megfagyott mindenem. A szöszi volt az, valóban. Megfordult, és rám mosolygott.
- Szia, Camille. Rég láttalak. Nem hiszem, hogy te tudnád a nevem. Anastasia Smith vagyok - mosolygott, és megsimogatta a kezem. Végigmértem. Nagyon magas sarkú, bokaszárú, nyitott orrú csizma, fekete harisnya, méregzöld, a fenekét épphogy eltakaró, passzos miniruha. És az a szép, szőke haja... A fenekéig leért, és rengeteg volt belőle. Csodaszép volt. Nem tudtam megszólalni sem. A titkárnő hangja rázott vissza a valóságba.
- Kisasszony? Maga Miss Campbell? Fáradjon ide, kérem - szó nélkül adtam át a papírjaimat. Míg a titkárnő mindent elintézett, én mereven bámultam magam elé. A szöszit újra látni hihetetlen sokk volt számomra. - Sok sikert az első napjához - mondta semleges hangon a nő. A pulton felém csúsztatta a könyveimet, az órarendemet és a papíromat, amit a nap végéig minden tanárral alá kellett íratnom. Gyorsan megtaláltam az előadót, ahol a filozófia órát tartották. A suli amúgy inkább egy egyetemhez hasonlított, de csak négy tagozatból lehetett választani: spanyol, angol, matek és filozófia. Én az utóbbit választottam, bár spanyolból is penge voltam, de ott többet kellett volna az iskolában lenni. A filozófia tagozatos diákok voltak a züllöttek, drogosok, dologtalanok. Belepasszoltam. A terem tele volt hippikkel, emósokkal és olyanokkal, amilyen én voltam régen. Én lógtam ki a legjobban. Öltözetemet a hippikéhez találtam a legközelebb állónak, így az ő közelükbe telepedtem. Nagyjából öt perc múlva, a szöszi dobta le magát az egyik oldalamra.
- Hát ismét találkozunk? - mosolygott vidáman, aztán közel hajolt hozzám, hogy csak én halljam, amit mond. - Darren nem örült, hogy kilyukasztottad azt a felsőt, amit ő vett nekem. Azt üzeni, hamarosan meglátogat téged, és Katerina Petrovát. Én vagyok az előfutár. Lassú, fájdalmas kínhalált fogsz halni, még mielőtt Klaus megérkezhetne - morogta. Ebből szinte semmit nem értettem.
- Ki az a Klaus? - kérdeztem értetlenül. Felsóhajtott.
Stefan dobta le magát mellém.
- Helyzet?
- Közöd?
- Dree, segíts már. Próbálom kigobozni, mi van veled, és hogy tudnék segíteni.
- Sehogy, baszki! Nem tudsz segíteni. Meg fogok halni, és ennyi. A balfasz bátyád pedig élvezettel fogja végignézni a halálomat - köptem az arcába, majd telerajzolt füzetembe temetkeztem, és hál' Istennek, elkezdődött az óra.
Az egész nap nagyon lassan telt el. A negyedik óráig. Tyler az osztálytermem előtt várt rám. Fel sem tűnt, hogy egy tagozaton vagyunk, pedig épp a filozófia előadóból jött ki. Szexin mosolygott, amitől megremegett a tértem.
- Hello - ölelt meg fél karjával, tenyere beterítette a hátamat.
- Szia - mosolyogtam.
- Úgy látom, meg kell mutatnom, mit is jó csinálni szünetekben. Filozófia tagozatos vagy, senkit nem lep meg, ha 10 percet késel - kacsintott, majd kézen fogva kivezetett az épület hátsó, elrejtett ajtaján, mely ki volt ékelve.
- Ezt lehetne?
- Szerinted?
- Jó oké.
- És baj?
- Hülye vagy? - nevettem. - Durvább dolog nem történhet itt, mint amit én Jacksonville-ben műveltem - húztam fel a szemöldököm, majd megéreztem a ganja-szagot. Oh, ez az! Hamarosan konténerek mellé értünk. Egy halom szakadt, hozzám hasonló fiatal üldögélt a földön. Rock-zene szólt halkan, volt, aki kokain, spuri vagy egyéb por utcácskákat szívott fel, és egy kis csoport, akik egy hanyagul betekert, de hatalmas joint-ot adogattak körbe. Tyler feléjük vezetett.
- Hey, srácok - köszönt. Azok gyanakodva méregettek engem. - Ő Audrey Campbell. Akiről meséltem - és mindenki fellélegzett.
- Mit mondtál nekik rólam? - kérdeztem halkan, miközben helyet foglaltunk a kemény betonon.
- Csak azt, hogy úgy iszod a tequilát, mintha víz lenne, és a leghatározottabban fergeteges nőszemély vagy, aki eddig betette városunkba a lábát - vigyorgott, majd csalódottan vette tudomásul, hogy a mellette ülő srác elnyomta a cigit. Kezdtek volna újat tekerni, de nem bírtam elnézni hanyag munkájukat.
- Jaj, adjátok már ide - vettem el tőlük a cuccot, és olyan joint-ot tekertem nekik, amilyet szerintem még életükben nem láttak. Elismerően néztek rám.
- Oké, kiscsaj, tudsz valamit - borzolta össze a hajamat a mellettem ülő, sötétszőke srác.
- Nagy dicsőség betekerni egy joint-ot - szólt oda egy kokós csaj. Fekete haja volt, mint nekem, de neki vékony szálú és csapzott. Szemei beesettek, arca totálisan szétcsúszott.
- Vissza kéne venned a kokó-fogyasztásodból, lassan már nincs arcod... - kontráztam, mire mindenki felvonta a szemöldökét. Oppá. Csak nem valami nagy arcba kötöttem bele?
- Én ezt inkább nem mondtam volna... - morogta az orra alatt, aztán felkelt. Pici lány volt, de nem annyira, mint én. Persze, ilyen pici lányok nincsenek... Szerencsétlenségemre. Elém állt.
- Most mi lesz.... - motyogtam szarkasztikusan az orrom alatt.
- Racquel, ne szórakozz már... - hallottam a szöszi hangját. Aztán meglepő dolog történt, megjelent a másik szöszi. Mindenki elképedve bámulta, Racquel pedig becsmérlően mérte végig.
- Te ki a fene vagy? Mit keresel itt? - még ki sem mondta, amit akart, a lány már előtte állt, mélyen a szemébe nézve.
- Anastasia vagyok. Te pedig szépen békén hagyod Miss Campbell-t. Mert szerintem, te sem akarsz velem ujjat húzni - tudtam, hogy megigézte. Racquel némán bólintott, majd visszasomfordált eredeti helyére. Anastasia hozzám sétált, és halkan a fülembe suttogott.
- Nem engedhetem, hogy elveszítsd a tekintélyed. Erős ellenfélre van szükségem - aztán elment. Senki nem beszélt az atrocitásról, de a szőke srác azért odahajolt hozzám.
- Nem vagy semmi, te csaj. Amúgy, Nick vagyok - mutatkozott be. Rámosolyogtam. Nem érdekelt túlságosan.
- Racquel az exed, ugye?
- Honnan tudod? - emelkedett fel a szemöldöke. - Amúgy igen. Pár napja dobtam.
- Onnan tudom, hogy jó megfigyelő vagyok. Amint hozzám szóltál, letámadott - mondtam, aztán felkeltem.
- Ty, én megyek - aztán a kör közepére dobtam egy ötdollárost - Nesztek, ezért a három slukkért ennyivel szolgálok - és elsétáltam. Senki nem jött utánam. A nap további része békésen telt.
Suli után, hazafelé sétáltam, mikor éreztem egy fuvallatot. Rossz előérzetem támadt, és beigazolódott. Damon Salvatore állt egy útmenti fának dőlve. Sóhajtva rágyújtottam. Ez hosszú lesz.
- Mit akarsz, Salvatore?
- Önszántamból nem jönnék utánad. Stefan küldött érted - morogta, majd elém suhant. - De, azért egy kis fájdalom díjban a futárkodásom miatt, nem találnék semmi kivetnivalót - vigyorgott.
- Fájdalomdíj? Majd akkor kérd, ha beletérdeltem a kicsi Damon szeme közé. Mellesleg, nem lesz nagy veszteség - kacsintottam.
- Mellesleg ma elég jól nézel ki. Jó ez a felső. De jobban nézne ki a szobám sarkába dobva, széttépve. Tudod, mint a tangád.
- Kezded átlépni a határt a "leszarom" és a pofozkodás között - figyelmeztettem. Felnevetett.
- Nem érdekel. Nem tud érdekelni, nehéz elvonnom a tekintetemet legszebb részéről testednek... - egy hatalmas pofonnal belé fojtottam a szót. Felmordult.
- Arról, hogy én ezt az ágyban igenis preferálom, majd máskor essék szó - a fához szorított, fenyegetően morgott. - Ha még egyszer megpróbálod ezt, egy szexuálisan abszolút nem túlfűtött pillanatban, esküszöm, kitépem a torkod - lehelte az arcomba. Elengedett, és könnyedebb hangnemre váltott.
- Udvarias leszek, és megkérdezem, megengeded-e, hogy ölbe vegyelek. Megjegyzem, válaszod számomra jelentéktelen. De el kell vigyelek a házunkba - mondta. Megráztam a fejem, de valóban nem érdekelte. Felkapott, és suhantunk.
A kúria előtt elkapott a deja-vu, de nem foglalkoztam vele, besétáltam. A nappaliban baba zsúr volt. Elena a kanapén ült a csoki-lány és a szöszke, azt hiszem, Caroline társaságában, Stefan az ablaknál állt a töri tanárral.
- Mi van itt, "aggódjunk együtt a bunkó új csaj miatt"-délután? - kérdeztem. Stefan most nem kertelt, egyből a lényegre tért.
- Te tudod, kicsoda Anastasia Straight? - kérdezte, egyenesen a szemembe nézve.
- Nem tudsz megigézni. És igen. Pár hónapja megöltem.
- Úgy tűnik, mégsem - morogta Damon a hátam mögött.
- Veszélyt jelent Elenára? - Stefan aggódón nézett. Kinevettem.
- Magasról leszarja Elenát. Megöl engem, ti meg boldogan élhettek, amíg Elena meg nem hal vég elgyengülésben - miközben ezt elmondtam, odasétáltam az asztalhoz, amin egy üveg whisky állt. Töltöttem magamnak, Damon fejcsóválása ellenére.
- De, akkor te halsz meg. Az sem jó - tűnődött Stefan.
- Ugyan miért? Miért érdekellek titeket? - kérdeztem, mialatt lehajtottam a whisky-t. Finom volt, töltöttem még.
- Mert te tudsz a létezésünkről a városban, és nem gyűlölsz minket. Mi összetartunk, vigyázunk egymásra. Itt mindenki szimpatizál a vámpírokkal - hallottam, ahogy a csoki-lány köhög egyet. Stef észbe kapott. - Bocs, Bonnie természeténél fogva utálja őket. Ő egy Bennett-boszorkány - felvontam a szemöldököm. Akkor a kislány még hasznos lehet.
- Mindegy. Darren ellen nem csinálhattok semmit. Nem pusztul el karó által - mondtam.
- Az Eredetiek sem - filozofált Stefan.
- A micsodik?
- Ha Darren és Anastasia Straight-ről tudsz, az Eredetiekről hogy-hogy nem? - csodálkozott Stefan. Vállat vontam. - Az Eredetiek egy nagy család, az első vámpírok. Klaus a vezetőjük, az öccsével, Elijah-val. Nem tudjuk, hányan vannak még, de Klaus tuti, hogy a fő gonosz.
- Engem, elvileg, csak ő tud megvédeni Darrentől.
- Akkor kellesz neki.
- Nem érdekel.
- Meg fogsz halni, így is, úgy is.
- A Klaus-féle dologra csak később kerülne sor. Idő húzás. Bőven jó - kacsintottam. Lehúztam a maradék whisky-t, aztán a kis csoport felé fordultam. - Na, én lépek. Találkám lesz Miss Pierce-el a Grillben - nos, ez nem egészen volt igaz, de kifelé menet küldtem neki egy SMS-t.
Tíz perc múlva Grill.
C.
Jött a beleegyező válasz, és gyorsan hazafelé vettem az irányt. Damon állt meg előttem.
- Nem érdekel, hogy meg fogsz halni. Ha tudok cserét csinálni Klaussal, szemrebbenés nélkül átadlak téged, Elena helyett.
- Hajrá - kerültem ki idegesen.
- Miért nem félsz a haláltól? - tette fel a fő kérdést. Mosolyogva fordultam meg.
- Láttam kihunyni egy ember szemében a fényt. Enélkül az élmény nélkül meghalni, vétek lett volna. Most már nincs semmi, amit nem éltem át.
- Sosem voltál szerelmes. Nem szerettél senkit sem.
- Te sem - és ezzel ott hagytam. Nem jött utánam. Megölelgettem Hannát, aztán felsiettem az emeletre. Lezuhanyoztam, feketébe öltöztem, tornacipőt húztam, cigivel és telefonnal a far-, pénzzel az első zsebemben léptem ki a házból. A hajam beterítette a hátamat. Katherine a bárpultnál üldögélt, vodkázott. Csatlakoztam rá.
- Hey, Kat.
- Cammie.
- Helyzet?
- Anastasia meglátogatott. Azt mondta, elmegy, és beszél Darrennel. Megkedvelt téged - csodálkozott el. Én is meglepődtem. Egy gonddal kevesebb. - Oppá. Helyes farkas a hátsó asztaloktól téged figyel - vigyorodott el.
- Farkas?
- A Lockwood-fiú. Vérfarkas. Csak rám veszélyes, nyugi - nevetett, aztán magamra hagyott. Whisky-t kértem. Tyler nemsokára megjelent mellettem.
- Meghívhatlak? - kérdezte. Megráztam a fejem.
- Később. Járok egyet - kimentem, és rágyújtottam. Damon megjelent mellettem.
- Ugyan, húzz már el - morogtam türelmetlenül. Damon a falhoz szorított, és puszit nyomott a nyakamra.
- Nem bírom. Nem tettethetem, hogy nem akarlak téged. Őrülten kívánlak, legszívesebben felkapnálak, és akaratod ellenére is az ágyamba vonszolnálak - morogta kéjesen. Annyira jól estek a szavai! De nem tehettem. Veszélyben voltam. Engem itt nem szerethettek meg. Eltoltam magamtól, és minden erőmet összeszedve, gúnyos mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Nem tudod megfektetni az öcsikéd nőjét, ezért megkeresed a legvadabb lányt és elcsábítod? He-he-he - nevettem az arcába, mely egyik pillanatról a másikra vált meggyötörtté és haragossá.
- Mit tudsz te...
- Szerelmes vagy Elenába. Ugyanaz játszódik köztetek, mint százötven éve Katherine-el. Szegény Damon... neked már csak az arrogáns kis Audrey maradt! Az öcsikéd gyorsabb volt... - köptem arcába azokat a szavakat, melyekkel Kat illetett engem. Teljesen összetörtem. Jó. Muszáj volt.
- Egyedül fogsz maradni, senkit nem érdekel majd, élsz-e még, és egyedül fogsz meghalni - szavai égették a bensőmet. Megacéloztam magam. Újabb cigire gyújtottam, miközben megjelent Tyler.
- Séta? - kérdezte kedvesen. Még ezt le kellett zárnom. Megráztam a fejem.
- Jó nekem itt.
- Audrey, mondanom kell valamit... - oh, ne, ne, ne!
- Nem kell mondanod semmit - mondtam volna, de ő az ajkamra szorította a kezét.
- Csak hallgass végig - nézett rám könyörögve. - Tudom, hogy hülyén hangzik. Pár napja ismerlek. De nem érdekel. Szeretlek, Audrey Campbell.
Nem tudtam mit tegyek. Kezét levette a számról. Átgondoltam tervemet. Fájó szívvel, de elé léptem, és elmosolyodtam, rosszindulatúan.
- Tépj sorszámot, Tyler. Nem érdekel az érzelmi megnyilvánulásod. Szerencsétlen... - nevettem az arcába, és otthagytam, hadd hüledezzen. Közben a torkomban keletkezett gombóc eredetéről gondolkodtam. Vajon kiért akarom magam elsírni?
Tyler-ért, vagy Damon-ért?
