7. fejezet - It's not a cry, that you hear at night
Hanna vett nekem vodkát. Egész éjjel azt szürcsölgettem. Katherine hozott egy rakás horror-filmet, 2 g füvet, cigit és popcorn-t. Tudta, min megyek keresztül. Elűztem a két férfit, aki közelebb került hozzám, csak azért, hogy védjem őket. De ők ezt nem tudták.
Művészi cigit tekert nekem, és együtt szívtuk el. Mindent együtt csináltunk, és ez megnyugtatott. Szinkronban mozogni valakivel, aki ugyanolyan, mint te, remek időtöltés tud lenni. Nem beszélgettünk. Jobb is volt. Szétcsúsztam, és képtelen voltam értelmes mondatot kinyögni.
Kétségbe estem. Totálisan. Tyler annyira normális, átlagos, mégis vad srác volt, és akart engem. Nekem is kellett ő. Akkor miért űztem el? Damon pedig... Mintha én lettem volna, számomra a tökéletes pár, azonos volt velem, és én vele. Bár, vele kapcsolatban azzal nyugtattam magam, hogy ő bántott először engem.
- Csaj, két óra múlva suliba kell menned - figyelmeztetett Katherine. Bólintottam.
- Ha meguntál, lépj csak le. Tekerek még egy cigit aztán ledőlök kicsit - morogtam, ő pedig se szó, se beszéd, eltűnt. Mosolyognom kellett. Katherine.
Betekertem a cigit, és az ablakomban ülve, elszívtam. Csendes nyugalom szállt meg. A szekrényemhez léptem, és a ruháim alá rejtett öv táskát szedtem elő. Benne volt még a készletem, a vész tartalékom. A kokaint, mely kis tasakban pihent a táska mélyén, belecsúsztattam régi, fekete, hatalmas, bőr, szegecses táskám rejtek-zsebébe. Ugyanígy jártam el a kevéske fűvel, ami még maradt, és a cigi-papírral. Bedőltem az ágyba, és néztem a plafont. Fél óra múlva csörgött a telefonomon az ébresztő. Lenyomtam, és lustán felkeltem. Lezuhanyoztam, és fekete csipke-fehérneműt húztam. A szekrényemhez léptem. Vadul kezdtem mosolyogni. Félre a beolvadással! Hadd térjen vissza Camille!
Fekete, bőr forrónacit, tizenöt centis sarkú, platformos fekete szandált és fehér, hálós, hosszú ujjú felsőt húztam magamra. Hajamat kiengedve hagytam, gondoskodva arról, hogy néhány lokni az arcomba lógjon. Vérvörös rúzst kentem fel, a szemem alatti, sötét karikákat alapozóval fedtem be, cicásra húztam a szemem erős, fekete tussal. A régi, imádott bőrtáskámba dobáltam egy-két könyvet, egy füzetet, és egy tollat, felvettem vékony, rövidke bőrdzsekimet, a táskámba süllyesztettem a cigimet. Feltettem nagy, fekete kereszt-medállal ellátott ezüst láncomat, amin a kereszt szétszedhető volt, azzal szívtam fel az utcákat. Telefonom fülhallgatóját magamra szerkesztettem, elindítottam a kedvenc lejátszási listámat, és Paul Kalkbrenner Aaron-jére kisasszéztam a házból. Szerencse, hogy Hanna nem látott. Ő nem szokott hozzá vad öltözködésemhez. Amikor rájöttem, hogy festetlen körmöm rontja az összképet, gyorsan belerejtettem forrónacim farzsebébe. Az utcán rám dudáltak. Sokszor. Egy fekete cabrio fékezett le mellettem, sötét loknik repültek a levegőbe, csilingelő nevetés ölelt körül.
- Heló újra, Cammie! - Katherine boldog volt. Tudtam, hogy barátnőm imádta ezt a stílust. Hisz Miss Pierce is ezt képviselte, csak kicsit finomabb formában. Beszálltam mellé.
- Ne szólalj meg - morogtam. Gyorsan hajtott, hamar kiszállhattam a kocsiból.
- Érted is jöjjek? - kérdezte. Megráztam a fejem. Rengeteg pénz volt nálam, úgy terveztem, el is iszom. Rágyújtottam, és a kapu felé indultam. Bonnie, Caroline és Elena a bejáratnál álltak. Elena dühösen, gondterhelt arccal indult felém.
- 'Reggelt, Audrey - köszönt. Bólintottam. Nem volt kedvem bunkózni, nagyon.
- Mit csináltál Damonnel? - tért gyorsan a lényegre. Gúnyosan elmosolyodtam. Ez az erőltetett mozdulat már tökéletesen ment.
- Mi közöd hozzá?
- Talán az, hogy nem lehet vele beszélni! Stefant majdnem megkarózta, velem pedig nem hajlandó beszélni, és nem hiányzik a vértartalékából, szóval az éjjel vadászott - suttogta dühösen.
- Ti problémátok. Nekem közöm nincs hozzá - nyomtam el a cigim, és bementem. A női WC felé vettem az irányt, és bezárkóztam az egyik fülkébe. Táskámból előszedtem a kokainos tasakot.
Precízen megcsináltam egy utcát a kézfejemre, aztán szétszedtem a keresztemet. Felszippantottam a fehér port, és máris jobban éreztem magam, ahogy hatása szétáradt a testemben. Megnyugodtam, az alváshiányom sem zavart. Kezet mostam, majd elindultam az osztályterem felé. Egész nap nem érdekelt, mi történik. A harmadik órám után kimentem, és elszívtam egy joint-ot. Messze kerültem Tylert, de az iskola mögött képtelenség volt. Behúzódtam egy konténer mellé, és vártam, hogy lelépjen. Nem kellett sokáig várnom. Békésen vergődhettem magányomban. Hirtelen megjelent Caroline. Annyira kilógott a közegből, amennyire ez lehetséges volt. Fehér farmerjében, rózsaszín ingében és fehér magas sarkújában, szőke loknijaival teljes mértékben látszott, hogy kívülálló. Hozzám sétált.
- Gondoltam, hogy itt talállak. Kellene a segítséged - csivitelte. Felsóhajtottam.
- Én hanyagolnám magam...
- Énekelned kellene, semmi több! - folytatta, figyelembe sem véve a szavaimat. - Egy duettben, a Vámpírok bálja musical egyik betétdalát, a Teljes a sötét-et! Légyszi! A pasi már megvan, de a csajnak téged gondoltalak, annyira szép hangod van! Csak egy kis áthúzás van... Az ünnepség két nap múlva lesz - mosolygott továbbra is vidáman, elnyomva szavainak súlyát. Felsóhajtottam. Két nap alatt betanulni egy musical betétdalt, nem egyszerű dolog...
- Oké... Kivel kell énekelnem? - kérdeztem.
- Ó, azt majd megtudod a fellépésen! Adok egy karaoke verziót, gyakorolj azzal! - mondta gyorsan, és a kezembe nyomta a CD-t. Morogva raktam el, és bementem az épületbe. A nap további részében még két csík kokaint szippantottam fel, és elszívtam egy egész doboz cigit. Otthon pedig csak az üres ház várt, s egész álló nap énekeltem.
De újra eljött az éjszaka. Úgy éreztem, ezer gondolat tépi szét az idegeimet, mint a gonosz manók. A torkom már fájt, tudtam, hogy nem leszek képes az énekléssel lekötni magam. Lementem a földszintre, és sütögetni kezdtem magamnak, amit sosem tettem eddig. Amint elkezdtem kipakolni a hűtőből, Hanna forgószélként robogott be a bejárati ajtón.
- Ne nyúlj semmihez! Mindenkinek jobb lesz - vigyorgott, látva meglepett arcomat. Jól állt neki a vámpírság. Elképzeltem, hogy mit gondolhatnak az áldozatai az utolsó másodpercükben... Talán, hogy valami pokolbeli angyal jött el értük, és megtiszteltetésnek kell venniük, hogy egy ilyen gyönyörűségnek adják az életüket. Hanna emberként is fürge és rafinált volt, ezen tulajdonságai most felerősödtek. A konyha pultra ültem, lábamat lógatva figyeltem nénikémet főzőcskézés közben, és szövögettem gondolatmentemet, csak hogy ne kelljen az elmúlt estémre gondolnom. De ez nem ment sokáig, evés közben már fojtogatta torkomat a sírás, pedig én sosem sírtam. Ha agyonvertek volna, se tudtam volna megmondani, mit is ettem tulajdonképpen, amint befejeztem, felmentem a szobámba. Nem törődve torkom kaparásával, énekelni kezdtem, mialatt teleengedtem a kádat forró vízzel. Legalább egy órán át áztam benne, majd belebújtam pizsamámba és a párnáim közé másztam. Betettem a DVD-lejátszóba az egyik filmet, amit előző éjjel Katherine hozott, és elkezdtem betekerni egy spanglit. Egész nap el voltam szállva, de ez nem volt elég. Körülbelül félig szívtam el a joint-ot, mikor Katherine jelent meg az ablakomban. Beengedtem. Nem szólt semmit, csak mellém ült. Át sem karolt. Ő nem volt érzelgős lány, de rengeteget segített pusztán a jelenlétével. Órák múltak el, szavak nélkül. Nem éreztem szükségüket.
- Tudod, mindenkinek jobb ez így - mormogta végül Kat, mikor megunta a hallgatást. - Mindenkinek, rajtad kívül. De, gondolj erre úgy, mint életed első önzetlen cselekedetére!
- Kat, nem megy! Én akartam őket... Tényleg!
- Melyiket jobban? - tette fel a legfontosabb kérdést, amit sehogy sem tudtam volna megválaszolni. Tyler vagy Damon? Damon vagy Tyler? Gondolataim mindig megakadtak, mikor a vámpír kék szemeire gondoltam. Amit eddig a szerelemről tudtam, az csak veszekedés és fájdalom volt, s ez most sem bővült. Bizonygattam magamban, hogy nem fogok sírni, hisz még sosem tettem. De, mikor Katherine lelépett, átszakadt a gát. Nem volt már olyan jó joint, nem létezett annyi utca kokain, és nem találtak fel még olyan erős szeszt, ami az érzelmeimet most a háttérbe tudta volna szorítani.
Kétségbe esésem mély mocsarában, születésem óta először, keservesen és csendesen kezdtem sírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése