10. fejezet

10. fejezet - Killing me softly...

   Eleget tettünk a kérésemnek. Reggel telefon csörgésre ébredtem.

- Itt Caroline. Gyere, megbeszéltük, hogy hatra itt leszel, hol a fenében vagy? - rápillantottam az órámra. Fél hét. Este. Wow! Kialudtam magam...

- Bocs. Mindjárt ott vagyok - lecsaptam a telefont, és kimásztam az ágyból.

   Fekete álruhában mentem városházára. Itt tartották az ünnepséget. Azt hiszem, a polgármester és a felesége házassági évfordulója... Talán. A hátsó ajtón mentem be, ahol Caroline már sürgölődött. Berángatott egy kis szobába, ahol egy hatalmas tükröt támasztottak egy rozoga asztalra, ami előtt egy kis szék állt. Bonnie mosolygott rám, mintha kedvelnénk egymást. Az asztalka meg volt pakolva mindenféle fodrász- és sminkes cuccokkal. A sarokban egy letakart próbababát láttam.

- Bonnie készít fel! Ügyesen! - Caroline, mint egy forgószél, úgy suhant ide-oda.

- Tádámm - húzta le a ponyvát a babáról Bonnie. Leesett az állam. Combközépig érő, kerek kivágású, lebegő, háromnegyedes ujjú, fekete elöl fűzős, sötét vörös selyem miniruha volt, ami tökéletesen passzolt a szám hangulatához. A cipő fekete volt, platformos, tíz centis tűsarkú, és a lábfejemtől a lábszáram közepéig gyönyörű csipke volt, elől nyitott. Fekete, szintén csipke nyakpánt volt még a babán, melyen egy pici, áttetsző "kristály" fityegett. Meseszép volt minden, és teljes mértékben a dalhoz illett. Bonnie segített belebújni a ruhába, ami természetesen olyan volt, mintha rám öntötték volna. Felvettem a csodás cipőt és a nyakpántot, és egészen otthonosan éreztem magam a gótikus szerelésben.

- Csüccs, a sminked következik - mondta Bonnie, és rutinos mozdulatokkal sápadtra púderezett. Szemhéjamat füstös feketére festette, szempilláimat valami optikailag hosszabbító spirállal varázsolta igézővé. Ajkaimra olyan mélyvörös rúzst kent, amilyet én még nem láttam. A fülembe ugyanolyan "kristály" fülbevalót tett, amilyen a nyakpánton is volt. Aztán a hajamnak állt neki. Azt hittem, nem bír vele, de tévedtem. Szakértő mozdulatokkal varázsolt lágy loknikat gubancos fürtjeimből. Aztán az egészet összefogta hátul, és oldalra húzta, egy fekete gumival kötve össze. Elöl hagyott néhány tincset az arcomba hullani, és az egészet kicsit feltupírozta, hogy még többnek tűnjön. Az eredmény lélegzet-elállító lett.

Ahogy kiléptem a kis szobából, a sok elismerő tekintetből tudtam, hogy nem csak én vagyok elégedett önmagammal. Mindenkinek leesett az álla, még a nőknek is!

- Bonnie, ki lesz a partnerem? - kérdeztem tíz perccel kezdés előtt.

Vámpírok bálja - Teljes a sötét

- Én - hallottam egy hangot, melytől kirázott a hideg. Nem akartam többé hallani a hangját. Reszketve fordultam meg. Damon Salvatore állt előttem, teljes pompában. Fekete szmokingban, fekete, hatalmas köpennyel, mely belül ugyanolyan sötétvörös volt, mint az én ruhám. Fekete haja precízen hátra volt simítva. Tökéletes volt, és teljesen passzolt hozzám. Mellém lépett.

- Showtime - vigyorgott, mikor hallottuk a tapsot, mely a konferansziénak szólt, azaz Elenának. Színpadra léptem, és nem volt helye gondolkodásnak. Sötét volt minden, senki nem látta, hogy én már a színpad elején állok, csak mikor elkezdtem a dalt. Damon belépésekor halk sóhajok szakadtak fel a közönség nő tagjaiból. Gyönyörű hangja volt. A hideg futkosott a hátamon, főleg, mikor tudtam, hogy mögém ért. A Merülj el... kezdetű sornál a derekamra csúsztatta a kezét, és közel húzódott hozzám. Aztán a következő soroknál átkarolt. De szerencsére ki kellett bontakoznom, és a közönségnek féloldalasan állva, neki kellett énekelnem. Megfogtuk egymás kezét, aztán el is engedtem. Odébb lépkedtem, miközben folyamatosan énekeltem, ő pedig a háttérbe húzódott.

  A második verse-nél már nem kellett színészkednem. Minden sort komolyan gondoltam, s neki énekeltem. Amikor együtt énekeltünk, szorosan a hátam mögött állt, két kézzel fogta a derekamat. Aztán egymással szemben, párbeszédet folytatva énekeltünk. A Világodat zúzza most szét sornál végigsimította az arcomat. Amikor a kíséretnek vége lett, acapella elénekeltük ezt a részt: "Itt a végtelenbe lépsz, Aki elvész, így lesz szabad! Valóság lesz az álmod, nézd, Minket senki el nem választ! Merülj el, kövess, vár a sötét, Hol a kétség elég! Jöjj, felejtsd el az időt, én majd vigyázok rád, Míg elrejtelek árnyékomban senki nem lát! Mától egy új élet vár, Egy halhatatlan élet vár! Egy végtelen nagy út vár rád/rám."  A "Míg elrejtelek árnyékomban, senki nem lát" sornál körém vonta köpenyét, s úgy is tartott, míg a színpad sötétbe nem burkolózott. Akkor lementünk, s én egyből elrohantam átöltözni.

Killing me softly

  Reszketve-zihálva kapkodtam le magamról a gyönyörű ruhát, és magamra rángattam a bő fekete farmert, pólót és pulcsit amiben érkeztem. Cipőt húztam, és kirohantam. Meg sem álltam hazáig, ahol aztán ismét kitettem magamért. Sminkeléssel, öltözködéssel tereltem el gondolataimat az iménti fellépésről. Tudtam, hogy bulit tartanak a Grillben, úgyhogy egy fehér, bő, épphogy a fenekem alá érő, váll ejtős pólót vettem fel, fekete combfixel és harisnyatartóval, mely természetesen kilátszott szabad combomon. A fekete csipke fehérnemű átütött a vékony, világos textilen. Hajamat leengedtem, kicsit összeráztam és hátradobtam. Nem mostam le arcomról a festéket, és elloptam a sötétvörös rúzst, mellyel ismét átkentem ajkaimat, szemeimen a füstös fekete szemhéjpúdert meghagytam, csak ehhez még cicásan kihúztam feketével őket. Tökéletesen ribancos hatást keltettem, és a tükörbe nézve pontosan láttam, mit csináltam az elmúlt két napban: ittam, szívtam és kokóztam. Szerencsére az alapozó eltüntette a karikákat a szemem alól. Felkaptam a táskámat, és felhúztam egy sokpántos, fekete tűsarkút, melynek tíz centis sarka valamit dobott szégyenletes magasságomon. Hátrasimítottam a hajamat, ellenőriztem, van-e nálam pénz, és kimasíroztam a házból. Katherine a kapuban várt.

- Taps-taps - vigyorgott rám, de szemében aggodalom ült. Ő is kiöltözött. Fekete selyemharisnyát és egy mélyen dekoltált, szatén, fenék alá érő miniruhát viselt, bőr kistáskája az oldalán lógott. Gyönyörű loknijait ő is a hátára engedte, szemeit cicásra húzta, ajkára szolidan vörös rúzst kent. Csodásan nézett ki, és csodás módon, tökéletesen passzolt hozzám. Ha leszbikus lettem volna, Katherine lett volna a csajom.

- Szót se. Föld alá iszom magam.

- Megint? - emelte fel szépen ívelt szemöldökét.

- Igen. Baj?

- Igyál csak... - mosolygott, aztán átkarolt. A Grill előtt hosszú sor állt, de mi elsétáltunk mellette. A kidobó szerepét ezen az estén egy nem helybéli, nagydarab fazon látta el.

- Hölgyek, vissza a sorba! - utasított, anélkül hogy ránk pillantott volna. Kattel összekacsintottunk, az óriás elé léptünk, szorosan hozzábújtunk széles mellkasához. Sebhelyes arcát felénk fordította, ellenséges tekintete megszelídült, ahogy ránk nézett.

- Biztos? - hízelegtem neki. Elvigyorodott. Ellépett az utunkból, a sorban állók meghökkenésére, és betessékelt minket.

- Legyen szép estétek, szépségek! - szólt utánunk. Összepacsiztunk, és egyenesen a pulthoz mentünk. Whiskit ittunk, rengeteget. Katherine is kezdett lerészegedni. Vizslattam a bárba összegyűlt vendégsereget, de nem láttam senkit, akitől tartanom kellett volna. És ekkor Katherine megrántotta a karomat.

- Gyere táncolni! Imádok veled táncolni! - sikította, mint a tini lányok. Rámosolyogtam és követtem a táncparkett felé.

 Őrülten ráztuk magunkat, felszabadultan, totális összhangban. Tapogató kezeket lökdöstünk félre, irigy lányszemek kereszttüzében oldódtam fel több napos, folyamatos feszültségemből. A whisky élénken dolgozott szervezetemben, és a női wc-ben húzott két utca kokain segített a lelki békém megtartásában. De arra semmi nem készíthetett fel, hogy Damon megjelenik. Egyenesen felém sétált a tömegen keresztül, lehajtott fejjel. Messziről látszott rajt, hogy részeg, de ettől függetlenül fantasztikusan nézett ki. Feketében volt, természetesen. Farmerben, ezüstszálas ingben és bakancsban. Kusza, sötét haja belelógott kék szemeibe, melyekkel az én tekintetemet kutatta. Mikor pillantásunk találkozott, épp akkor leltek rá kezei a csípőmre. Magához húzott, szorosan összesimultunk. Úgy vonaglottunk, mintha a testünk tökéletesen egybeforrt volna. A tökéletes pillanat félbeszakadt.

- Utolsó ribanc! - morogta a fülembe egy ismerős hang.

- Tyler... - kezdtem volna, de Damon megelőzött, és Ty már a földön volt. Damon dühösen meredt rá.

- Vigyázz a szádra - sziszegte, mire elé ugrottam. A sok fiatal videózta az eseményeket.

- Ne már, nehogy ezzel legyen holnap tele a net... - dühöngtem, és felugrottam a legközelebbi asztalra. Szerencsémre, épp egy The Pretty Reckless szám ment, ami tökéletes volt a célomhoz. Húzogatni kezdtem felfelé rövidke ruhám szegélyét, miközben erotikusan mozogtam, és dobáltam a hajam. Utáltam ezt csinálni, de az összes telefon kamera felém fordult. Ezalatt Tyler összeszedte magát, és lelépett, Damon pedig a bárpulthoz sétált. Épp le akartam szállni, amikor egy nagy, erős kéz jelent meg előttem. Gondolkodás nélkül megfogtam, és a férfi lesegített. Ekkor néztem fel. És feljebb. És még feljebb. Kék szemek, szőke haj. Ajjaj. Darren.

- Miss Campbell, örülök a találkozásnak - mosolygott rám, miközben kezet csókolt. - Meghívhatom egy italra? - annyira csodásan nézett rám, szinte rajongó volt a  tekintete. El kellett mosolyodnom.

- Úgy érzem, egy nem lesz elég - kacsintottam, és magam után húztam, át a tömegen. Damon nem volt a pultnál, szóval nyugodtan leültem. A Darrenből áradó energia és felsőbbrendűség letaglózott. Ha eddig kételkedtem is Katherine meséjében, már bizonyos voltam benne, hogy nem evilági teremtmény. Ő nem egy ember, aki valami mássá vált. Ő egy ízig-vérig természet feletti lény, ami teljesen elkülönül az embertől. Mosolyogva rendelt két whisky-t, és ezt még sokszor megismételte, figyelve a tempómat.

- Camille, igaz? - bólintottam. - Akkor a pultos miért nevez Audrey-nak?

- Hát... mondhatni, az a fedőnevem. Igazából a középső nevem, amit itt használtam, de már kezd elterjedni az igazi nevem, Katherine-nek hála - mosolyogtam.

- Á, Katerina... Különleges teremtés. Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, ő is egy a fajtámból. Hogy nem csak a nevét kapta Caterináról, az anyámról...

- Darren, hogy lehetsz biztos benne, hogy nincs benne a... véredből? - kérdeztem, kíváncsian.

- Mert tudom, hogy rajtam kívül csak egyetlen ma élő lény rendelkezik a véremmel. Nem az enyémmel, igazság szerint, hanem az anyám, Caterina barátnőjéével, Trisháéval.

- Ki az? - őszintén érdekelt, talán a whisky miatt. Darren kedvesen mosolygott, s végigsimította az arcomat erős, hideg kezével. Merengőn nézett a szemembe.

- Azt neked még nem kell tudnod - lehelte. Egyik keze tétován a combomra csúszott, míg a másikkal tovább simogatta az arcomat. Combomon lévő kezét megfogva, az ajtó felé kezdtem húzni. Vagy az alkohol hatására, vagy a különleges, belőle áradó energia ösztönzésére, de megtettem, amit nem kellett volna. Hagytam, hogy Darren Straight a falhoz szorítson a Grill mögött, és hosszú, forró csókban olvadjunk össze. Darren tökéletes volt, bár kicsit túl magas. Közelebb volt a két méterhez, mint az 1.90-hez, és igencsak össze kellett húznia magát, hogy felérjem, de hamar megoldotta ezt a problémát, felkapott, lábaimat a dereka köré fontam, így már egymagasak lettünk. Hamarosan megszakította a csókot. Szemei elképedten csillogtak, csak tisztelet, bűvölet és rajongás sugárzott a kék tekintetből. Majdnem elolvadtam a pillantásától.

- Még látjuk egymást, Camille. Viszlát - suttogta a fülembe, majd egy gyors, gyengéd puszit nyomott a számra.

- Viszlát - leheltem, aztán a földre rogytam, és ő eltűnt. Rágyújtottam. 

Hamarosan lépteket hallottam közeledni. Valaki leült mellém a padlóra, én pedig gondolkodás nélkül vállára hajtottam a fejemet. Fekete bőrdzseki, ismerős illat lengett körül.

- Szia Damon - morogtam kelletlenül.

- Cam - viszonozta mogorva köszönésemet.

- Mi volt az ott benn? - kérdeztem, mire ő felém nyújtotta a whisky-s üveget, melyet, úgy tűnik, egész eddig szorongatott.

- Az a Lockwood gyerek... tiszteletet kéne tanulnia. Más kérdés, hogy megérdemled-e azt a tiszteletet? - húzta fel szemöldökét. Nagyot húztam az italból, és visszaadtam neki.

- Nem érdemlek én semmit, Salvatore. De nem várom el, hogy kiüss minden embert, aki rosszat szól rólam, mert akkor egész Mystic Falls monoklival fog futkosni, még Elena is...

- Ki ne ejtsd ezt a nevet a szádon még egyszer!

- Nyugi, nem mondok semmit a kis hercegnődre... - forgattam a szemeimet.

- Nem azért. Nevetséges, amit csinál. Annyira fél Klaustól, hogy megfeledkezik róla, hogy élhetne is. Te nem törődsz azzal, hogy akármikor meghalhatsz. Nem hisztizel. Ez nagyon jó benned.

- Állj, állj, állj! Nem, nem. Ne keress bennem jó tulajdonságokat, mert nem találsz! A legkevésbé sem vagyok olyan, mint Elena. Utálom a szentimentalizmust, szóval ne érzelgősködj, légyszi!

- Hé, Camille, eszemben sincs! Nézz rám! Nézz. Rám. - fordította maga felé az arcomat. Kék szemei megbabonázón meredtek az enyémekbe. - Nem is hasonlítasz Elenára. Elena a nyomodba sem érhet.

- Stefan sem a tiédbe - motyogtam, és innentől az éjszaka homályba vész.

Damon szemszöge

Pink - Glitter in the air

Édes volt. Szemei elhomályosultak. Tudtam, hogy semmire nem fog emlékezni másnap. Nem említettem neki, hogy messziről éreztem rajta Darren Straight szagát. Ez az ő dolga. Meg kellett tanulnom kezelni őt, ami lehetetlen volt. Ő nem volt Elena. Nem lehetett kiismerni. Nem volt Katherine, nem lehetett kiagyalni, mit gondol, mit tervez. Olyan volt, mint egy nagy, trópusi vihar. Nem lehetett tudni, mikor csap le, és mekkora lesz a pusztítás, de mégis csodás volt. Már nem beszélt. Erőtlenül dőlt neki a Grill falának.

- Na, gyere szépség, ideje ágyba bújni - mosolyogtam, és felnyaláboltam a földről, a whiskivel együtt. Vámpír sebességgel vittem a kúriához, és becipeltem az ajtón. Elena és Stefan is a konyhában ültek. Ahogy vártam, Elena dühös lett.

- Mit keres ez itt? - kiabálta.

- Csitt, királylány. Az ördögfióka leitta magát, velem. Aludni fog - mondtam, miközben figyelmeztetően Stefanra néztem. Az vette a jelzést, átkarolta Elena vállát.

- Hagyd, szívem. Damon tudja, mit csinál...

- Dehogy tudja! Idehozza ezt a senkiházit, közénk! Szerintetek mit csinál? Próbál elvenni titeket tőlem! - utolsó mondatára felkaptuk a fejünket. Szája elé kapta a kezét.

- Mit mondtál? - kérdeztem, kezdett forrni az agyam.

- Úgy értettem, Stefant. Természetesen...

- Nem, te azt mondtad, "titeket". Ez két személyt jelent, ezesetben az öcsikémet és engem. Elena, mégis mit gondolsz? Hogy minket neked teremtettek?

- Dehogy, Damon, ne hülyéskedj! Te a magad ura vagy! Te...

- Jól tudod, hogy ez nem igaz! - kiabáltam most már. Stefan meg sem próbált lenyugtatni, ő is dühössé vált.

- Elena, mennyünk aludni - jelentette ki. A lány viszont még mindig nem adta fel.

- Amíg ez a lány itt van, engem felejtsetek el!

- Ott az ajtó - mutattam a helyes irányba. Elena elképedten bámult rám.

- Te képes lennél elküldeni engem... érte?

- Szemrebbenés nélkül. Ez a "senkiházi", ahogy te mondtad, sokkal többet ér, mint a te szánalmas életed. Vagy eltűnsz, vagy elhallgatsz - nem vártam meg  döntését. Felvittem Camille-t a szobámba, és óvatosan levetkőztettem. Tökéletes idomai megvadítottak, de visszafogtam magam. Dühös voltam Elenára, amiért ki akart sajátítani, és imádtam Cammie-t, amiért ő szabadon engedett. Mert ezt tette. Nem kitette a szűrömet. Nem bántani akart. Csak rájött arra, amire még senki. Hogy én szabad vagyok.

- Édes, kicsi Camille - motyogtam mosolyogva, mialatt ráadtam az egyik pólómat. Levetkőztem boxerre, és bebújtam a lánnyal az ágyba. Alaposan betakargattam, majd puszit nyomtam a homlokára.

És ebben a másodpercben rájöttem, hogy soha többé nem leszek szabad.

6. fejezet

Ahogy ígértem, dátumhoz hűen, késés nélkül hozom az új részt! ;) Nem is tépem a szám, olvassátok!

Jó szórakozást!

xOxO:

Kat.

6. fejezet - I don't need you to save me

Madmen & Poets vs Soulgrifter & Ill-esha - Save me

Nyugodtan ébredtem, itt tartózkodásom óta most először. Katherine az ágyam szélén ült,ahogy kinyitottam a szememet. Nem mosolygott. Ennyit a békés reggelemről.

- Van egy kis gáz - mondta angyalhangján. Az órára néztem. Reggel fél 7 volt. Sóhajtottam.

- Korán van még a rossz hírekhez, Kat - motyogtam, miközben kikászálódtam az ágyból. Rosszallóan nézett rám.

- A szöszi él - mondta nemes egyszerűséggel. Megmerevedtem. Hiszen ő halott!

- Hülye vagy. Megöltem, nem emlékszel? - mondtam.

- Nem vagyok hülye. Tisztelet az idősebbnek, szivi! - morogta, aztán magyarázni kezdett. - Csakhogy, mint kiderült, ő Darren Straight húga.

- Micsodi? - kérdeztem értetlenül. Felsóhajtott.

- Na, a lényeg hogy Darren valami egészen felettünk álló dolog, ahogy az egy szem húga is, akit amúgy elszántan óv mindentől. Őket nem lehet karóval megölni, feltámadnak. Napon járkálnak, egy halom fura képességük van, és nem épp megbocsájtó személyiségek - morogta.

- Remek. A neve?

- Anastasia - mondta. - És ezerszer erősebb mint én, és a városban jelenleg én vagyok az egyetlen, aki védelmezni akar téged - vigyorgott. - Na. A Salvatore-oknak van fegyvere ellenük. Mármint, Darrenék ellen. Különleges karó, különleges fából, különleges hamuval... Na ezt nem magyarázom. Szóval, ők meg tudják ölni. Nem ártana jóban lenned velük - mosolya gonoszkodó volt.

- Kizárt. Katherine, én drága, egyetlen, imádott Kat-em, mi lenne, ha készülhetnék az első suli-napomra? - kérdeztem.

- Készülj csak. Megvárlak. Majd én elviszlek - mondta. Arcot mostam, felvettem egy tapadós, fehér farmert, egy a hátán szakadt, fehér trikót és a tornacipőmet. Mikor kijöttem a fürdőből, kérdőn nézett rám.

- Mi ez a szar? Hát hol vagy, Camille? - kérdezte.

- Be kell olvadnom. Nem tűnhetek ki - mondtam, és a fésülködőasztalhoz léptem.A hajam copfba fogtam, de néhány tincs elszabadult. Minimális sminket kentem magamra, majd felvettem a nagy, hosszú szíjú vászon táskámat a földről.

- Mi a fene? Hippi lettél? Camille, nem beolvadsz, csak simán ellustultál ahhoz, hogy kihozd magadból a legjobbat! - morogta. Forgattam a szemem.

- Jó, Kat. Igénytelen vagyok. Miért kell kísérgetned? - kérdeztem meg a nyilvánvalót. Arca elsötétült.

- Anastasia itt van.

Katherine fekete cabriojában ülve zakatolt az agyam. Utáltam életveszélyben lenni, és ez határozottan az volt. Az sem segített a közérzetemen, hogy a Grill-ben, reggeli kv-nk közben Damon is megjelent.

- Nocsak, a ribanc és a tanítványa - vigyorgott ránk. Kat elmosolyodott.

- És az édes, kicsi, másodhegedűs Salvatore - kacsintott. Uhh, ez talált. Damon arca megmerevedett.

- Gondolom, nem olyan vicces valaki megszállott rajongása, akit megigéztél - próbálta menteni magát. De én tudtam az igazságot. Damon egy másodperc alatt belehabarodott Katherine-be, akinek csak Stefant kellett elbájolnia.

- Mindketten, bocsi, hárman tudjuk az igazságot. Igen, Cam... Audrey is tud mindent, tartottam neki pár mesedélutánt - mondta, miután meglátta Damon értetlen arckifejezését. Az odahajolt Katherine-hez, és a fülébe suttogott. Nem hitte, hogy hallom, de határozottan értettem a szavait.

- Az ágyban minden esetre felülmúl téged.

- Hagyjatok már engem is kibontakozni, az Isten szerelmére! Damon, takarodj már, hát nem érted, hogy le vagy szarva, szépen fogalmazva? - keltem ki magamból. Még korán volt a gúnyos megjegyzéseihez.

- Hát, legyen. Szép napot, Dree. Legszörnyűbbet, Katherine - köszönt el.

- Borzasztóbbat, Damon - szólt utána Katherine, aztán mosolyogva felém fordult.

- Ez egy idióta - jelentette ki.

A sulinál Katherine megdermedt.

- Anastasia itt van. Az iskolában - mondta mereven.

- Remek. Megyek. Majd találkozunk - nyomtam egy puszit falfehér arcára, és mielőtt egy szót is szólhatott volna, én már a bejárat felé tartottam. Az emberek megbámultak, ahogy egy új lányt szoktak. De a figyelem megosztott volt. Egy másik új lányról is sutyorogtak. Ahogy beértem az irodába, már láttam is. Megfagyott mindenem. A szöszi volt az, valóban. Megfordult, és rám mosolygott.

- Szia, Camille. Rég láttalak. Nem hiszem, hogy te tudnád a nevem. Anastasia Smith vagyok - mosolygott, és megsimogatta a kezem. Végigmértem. Nagyon magas sarkú, bokaszárú, nyitott orrú csizma, fekete harisnya, méregzöld, a fenekét épphogy eltakaró, passzos miniruha. És az a szép, szőke haja... A fenekéig leért, és rengeteg volt belőle. Csodaszép volt. Nem tudtam megszólalni sem. A titkárnő hangja rázott vissza a valóságba.

- Kisasszony? Maga Miss Campbell? Fáradjon ide, kérem - szó nélkül adtam át a papírjaimat. Míg a titkárnő mindent elintézett, én mereven bámultam magam elé. A szöszit újra látni hihetetlen sokk volt számomra. - Sok sikert az első napjához - mondta semleges hangon a nő. A pulton felém csúsztatta a könyveimet, az órarendemet és a papíromat, amit a nap végéig minden tanárral alá kellett íratnom. Gyorsan megtaláltam az előadót, ahol a filozófia órát tartották. A suli amúgy inkább egy egyetemhez hasonlított, de csak négy tagozatból lehetett választani: spanyol, angol, matek és filozófia. Én az utóbbit választottam, bár spanyolból is penge voltam, de ott többet kellett volna az iskolában lenni. A filozófia tagozatos diákok voltak a züllöttek, drogosok, dologtalanok. Belepasszoltam. A terem tele volt hippikkel, emósokkal és olyanokkal, amilyen én voltam régen. Én lógtam ki a legjobban. Öltözetemet a hippikéhez találtam a legközelebb állónak, így az ő közelükbe telepedtem. Nagyjából öt perc múlva, a szöszi dobta le magát az egyik oldalamra.

- Hát ismét találkozunk? - mosolygott vidáman, aztán közel hajolt hozzám, hogy csak én halljam, amit mond. - Darren nem örült, hogy kilyukasztottad azt a felsőt, amit ő vett nekem. Azt üzeni, hamarosan meglátogat téged, és Katerina Petrovát. Én vagyok az előfutár. Lassú, fájdalmas kínhalált fogsz halni, még mielőtt Klaus megérkezhetne - morogta. Ebből szinte semmit nem értettem.

- Ki az a Klaus? - kérdeztem értetlenül. Felsóhajtott.

Stefan dobta le magát mellém.

- Helyzet?

- Közöd?

- Dree, segíts már. Próbálom kigobozni, mi van veled, és hogy tudnék segíteni.

- Sehogy, baszki! Nem tudsz segíteni. Meg fogok halni, és ennyi. A balfasz bátyád pedig élvezettel fogja végignézni a halálomat - köptem az arcába, majd telerajzolt füzetembe temetkeztem, és hál' Istennek, elkezdődött az óra. 

Az egész nap nagyon lassan telt el. A negyedik óráig. Tyler az osztálytermem előtt várt rám. Fel sem tűnt, hogy egy tagozaton vagyunk, pedig épp a filozófia előadóból jött ki. Szexin mosolygott, amitől megremegett a tértem.

- Hello - ölelt meg fél karjával, tenyere beterítette a hátamat.

- Szia - mosolyogtam.

- Úgy látom, meg kell mutatnom, mit is jó csinálni szünetekben. Filozófia tagozatos vagy, senkit nem lep meg, ha 10 percet késel - kacsintott, majd kézen fogva kivezetett az épület hátsó, elrejtett ajtaján, mely ki volt ékelve.

- Ezt lehetne?

- Szerinted?

- Jó oké.

- És baj?

- Hülye vagy? - nevettem. - Durvább dolog nem történhet itt, mint amit én Jacksonville-ben műveltem - húztam fel a szemöldököm, majd megéreztem a ganja-szagot. Oh, ez az! Hamarosan konténerek mellé értünk. Egy halom szakadt, hozzám hasonló fiatal üldögélt a földön. Rock-zene szólt halkan, volt, aki kokain, spuri vagy egyéb por utcácskákat szívott fel, és egy kis csoport, akik egy hanyagul betekert, de hatalmas joint-ot adogattak körbe. Tyler feléjük vezetett.

- Hey, srácok - köszönt. Azok gyanakodva méregettek engem. - Ő Audrey Campbell. Akiről meséltem - és mindenki fellélegzett.

- Mit mondtál nekik rólam? - kérdeztem halkan, miközben helyet foglaltunk a kemény betonon.

- Csak azt, hogy úgy iszod a tequilát, mintha víz lenne, és a leghatározottabban fergeteges nőszemély vagy, aki eddig betette városunkba a lábát - vigyorgott, majd csalódottan vette tudomásul, hogy a mellette ülő srác elnyomta a cigit. Kezdtek volna újat tekerni, de nem bírtam elnézni hanyag munkájukat.

- Jaj, adjátok már ide - vettem el tőlük a cuccot, és olyan joint-ot tekertem nekik, amilyet szerintem még életükben nem láttak. Elismerően néztek rám.

- Oké, kiscsaj, tudsz valamit - borzolta össze a hajamat a mellettem ülő, sötétszőke srác.

- Nagy dicsőség betekerni egy joint-ot - szólt oda egy kokós csaj. Fekete haja volt, mint nekem, de neki vékony szálú és csapzott. Szemei beesettek, arca totálisan szétcsúszott.

- Vissza kéne venned a kokó-fogyasztásodból, lassan már nincs arcod... - kontráztam, mire mindenki felvonta a szemöldökét. Oppá. Csak nem valami nagy arcba kötöttem bele?

- Én ezt inkább nem mondtam volna... - morogta az orra alatt, aztán felkelt. Pici lány volt, de nem annyira, mint én. Persze, ilyen pici lányok nincsenek... Szerencsétlenségemre. Elém állt.

- Most mi lesz.... - motyogtam szarkasztikusan az orrom alatt.

- Racquel, ne szórakozz már... - hallottam a szöszi hangját. Aztán meglepő dolog történt, megjelent a másik szöszi. Mindenki elképedve bámulta, Racquel pedig becsmérlően mérte végig.

- Te ki a fene vagy? Mit keresel itt? - még ki sem mondta, amit akart, a lány már előtte állt, mélyen a szemébe nézve.

- Anastasia vagyok. Te pedig szépen békén hagyod Miss Campbell-t. Mert szerintem, te sem akarsz velem ujjat húzni - tudtam, hogy megigézte. Racquel némán bólintott, majd visszasomfordált eredeti helyére. Anastasia hozzám sétált, és halkan a fülembe suttogott.

- Nem engedhetem, hogy elveszítsd a tekintélyed. Erős ellenfélre van szükségem - aztán elment. Senki nem beszélt az atrocitásról, de a szőke srác azért odahajolt hozzám.

- Nem vagy semmi, te csaj. Amúgy, Nick vagyok - mutatkozott be. Rámosolyogtam. Nem érdekelt túlságosan.

- Racquel az exed, ugye?

- Honnan tudod? - emelkedett fel a szemöldöke. - Amúgy igen. Pár napja dobtam.

- Onnan tudom, hogy jó megfigyelő vagyok. Amint hozzám szóltál, letámadott - mondtam, aztán felkeltem.

- Ty, én megyek - aztán a kör közepére dobtam egy ötdollárost - Nesztek, ezért a három slukkért ennyivel szolgálok - és elsétáltam. Senki nem jött utánam. A nap további része békésen telt.

Aerosmith - Dream on

Suli után, hazafelé sétáltam, mikor éreztem egy fuvallatot. Rossz előérzetem támadt, és beigazolódott. Damon Salvatore állt egy útmenti fának dőlve. Sóhajtva rágyújtottam. Ez hosszú lesz.

- Mit akarsz, Salvatore?

- Önszántamból nem jönnék utánad. Stefan küldött érted - morogta, majd elém suhant. - De, azért egy kis fájdalom díjban a futárkodásom miatt, nem találnék semmi kivetnivalót - vigyorgott.

- Fájdalomdíj? Majd akkor kérd, ha beletérdeltem a kicsi Damon szeme közé. Mellesleg, nem lesz nagy veszteség - kacsintottam.

- Mellesleg ma elég jól nézel ki. Jó ez a felső. De jobban nézne ki a szobám sarkába dobva, széttépve. Tudod, mint a tangád.

- Kezded átlépni a határt a "leszarom" és a pofozkodás között - figyelmeztettem. Felnevetett.

- Nem érdekel. Nem tud érdekelni, nehéz elvonnom a tekintetemet legszebb részéről testednek... - egy hatalmas pofonnal belé fojtottam a szót. Felmordult.

- Arról, hogy én ezt az ágyban igenis preferálom, majd máskor essék szó - a fához szorított, fenyegetően morgott. - Ha még egyszer megpróbálod ezt, egy szexuálisan abszolút nem túlfűtött pillanatban, esküszöm, kitépem a torkod - lehelte az arcomba. Elengedett, és könnyedebb hangnemre váltott.

- Udvarias leszek, és megkérdezem, megengeded-e, hogy ölbe vegyelek. Megjegyzem, válaszod számomra jelentéktelen. De el kell vigyelek a házunkba - mondta. Megráztam a fejem, de valóban nem érdekelte. Felkapott, és suhantunk.

A kúria előtt elkapott a deja-vu, de nem foglalkoztam vele, besétáltam. A nappaliban baba zsúr volt. Elena a kanapén ült a csoki-lány és a szöszke, azt hiszem, Caroline társaságában, Stefan az ablaknál állt a töri tanárral.

- Mi van itt, "aggódjunk együtt a bunkó új csaj miatt"-délután? - kérdeztem. Stefan most nem kertelt, egyből a lényegre tért.

- Te tudod, kicsoda Anastasia Straight? - kérdezte, egyenesen a szemembe nézve.

- Nem tudsz megigézni. És igen. Pár hónapja megöltem.

- Úgy tűnik, mégsem - morogta Damon a hátam mögött.

- Veszélyt jelent Elenára? - Stefan aggódón nézett. Kinevettem.

- Magasról leszarja Elenát. Megöl engem, ti meg boldogan élhettek, amíg Elena meg nem hal vég elgyengülésben - miközben ezt elmondtam, odasétáltam az asztalhoz, amin egy üveg whisky állt. Töltöttem magamnak, Damon fejcsóválása ellenére.

- De, akkor te halsz meg. Az sem jó - tűnődött Stefan.

- Ugyan miért? Miért érdekellek titeket? - kérdeztem, mialatt lehajtottam a whisky-t. Finom volt, töltöttem még.

- Mert te tudsz a létezésünkről a városban, és nem gyűlölsz minket. Mi összetartunk, vigyázunk egymásra. Itt mindenki szimpatizál a vámpírokkal - hallottam, ahogy a csoki-lány köhög egyet. Stef észbe kapott. - Bocs, Bonnie természeténél fogva utálja őket. Ő egy Bennett-boszorkány - felvontam a szemöldököm. Akkor a kislány még hasznos lehet.

- Mindegy. Darren ellen nem csinálhattok semmit. Nem pusztul el karó által - mondtam.

- Az Eredetiek sem - filozofált Stefan.

- A micsodik?

- Ha Darren és Anastasia Straight-ről tudsz, az Eredetiekről hogy-hogy nem? - csodálkozott Stefan. Vállat vontam. - Az Eredetiek egy nagy család, az első vámpírok. Klaus a vezetőjük, az öccsével, Elijah-val. Nem tudjuk, hányan vannak még, de Klaus tuti, hogy a fő gonosz.

- Engem, elvileg, csak ő tud megvédeni Darrentől.

- Akkor kellesz neki.

- Nem érdekel.

- Meg fogsz halni, így is, úgy is.

- A Klaus-féle dologra csak később kerülne sor. Idő húzás. Bőven jó - kacsintottam. Lehúztam a maradék whisky-t, aztán a kis csoport felé fordultam. - Na, én lépek. Találkám lesz Miss Pierce-el a Grillben - nos, ez nem egészen volt igaz, de kifelé menet küldtem neki egy SMS-t.

Tíz perc múlva Grill.

C.

Jött a beleegyező válasz, és gyorsan hazafelé vettem az irányt. Damon állt meg előttem.

- Nem érdekel, hogy meg fogsz halni. Ha tudok cserét csinálni Klaussal, szemrebbenés nélkül átadlak téged, Elena helyett.

- Hajrá - kerültem ki idegesen.

- Miért nem félsz a haláltól? - tette fel a fő kérdést. Mosolyogva fordultam meg.

- Láttam kihunyni egy ember szemében a fényt. Enélkül az élmény nélkül meghalni, vétek lett volna. Most már nincs semmi, amit nem éltem át.

- Sosem voltál szerelmes. Nem szerettél senkit sem.

- Te sem - és ezzel ott hagytam. Nem jött utánam. Megölelgettem Hannát, aztán felsiettem az emeletre. Lezuhanyoztam, feketébe öltöztem, tornacipőt húztam, cigivel és telefonnal a far-, pénzzel az első zsebemben léptem ki a házból. A hajam beterítette a hátamat. Katherine a bárpultnál üldögélt, vodkázott. Csatlakoztam rá.

- Hey, Kat.

- Cammie.

- Helyzet?

- Anastasia meglátogatott. Azt mondta, elmegy, és beszél Darrennel. Megkedvelt téged - csodálkozott el. Én is meglepődtem. Egy gonddal kevesebb. - Oppá. Helyes farkas a hátsó asztaloktól téged figyel - vigyorodott el.

- Farkas?

- A Lockwood-fiú. Vérfarkas. Csak rám veszélyes, nyugi - nevetett, aztán magamra hagyott. Whisky-t kértem. Tyler nemsokára megjelent mellettem.

- Meghívhatlak? - kérdezte. Megráztam a fejem.

- Később. Járok egyet - kimentem, és rágyújtottam. Damon megjelent mellettem.

- Ugyan, húzz már el - morogtam türelmetlenül. Damon a falhoz szorított, és puszit nyomott a nyakamra.

- Nem bírom. Nem tettethetem, hogy nem akarlak téged. Őrülten kívánlak, legszívesebben felkapnálak, és akaratod ellenére is az ágyamba vonszolnálak - morogta kéjesen. Annyira jól estek a szavai! De nem tehettem. Veszélyben voltam. Engem itt nem szerethettek meg. Eltoltam magamtól, és minden erőmet összeszedve, gúnyos mosolyt varázsoltam az arcomra.

- Nem tudod megfektetni az öcsikéd nőjét, ezért megkeresed a legvadabb lányt és elcsábítod? He-he-he - nevettem az arcába, mely egyik pillanatról a másikra vált meggyötörtté és haragossá.

- Mit tudsz te...

- Szerelmes vagy Elenába. Ugyanaz játszódik köztetek, mint százötven éve Katherine-el. Szegény Damon... neked már csak az arrogáns kis Audrey maradt! Az öcsikéd gyorsabb volt... - köptem arcába azokat a szavakat, melyekkel Kat illetett engem. Teljesen összetörtem. Jó. Muszáj volt.

- Egyedül fogsz maradni, senkit nem érdekel majd, élsz-e még, és egyedül fogsz meghalni - szavai égették a bensőmet. Megacéloztam magam. Újabb cigire gyújtottam, miközben megjelent Tyler.

- Séta? - kérdezte kedvesen. Még ezt le kellett zárnom. Megráztam a fejem.

- Jó nekem itt.

- Audrey, mondanom kell valamit... - oh, ne, ne, ne! 

- Nem kell mondanod semmit - mondtam volna, de ő az ajkamra szorította a kezét.

- Csak hallgass végig - nézett rám könyörögve. - Tudom, hogy hülyén hangzik. Pár napja ismerlek. De nem érdekel. Szeretlek, Audrey Campbell.

Nem tudtam mit tegyek. Kezét levette a számról. Átgondoltam tervemet. Fájó szívvel, de elé léptem, és elmosolyodtam, rosszindulatúan.

- Tépj sorszámot, Tyler. Nem érdekel az érzelmi megnyilvánulásod. Szerencsétlen... - nevettem az arcába, és otthagytam, hadd hüledezzen. Közben a torkomban keletkezett gombóc eredetéről gondolkodtam. Vajon kiért akarom magam elsírni?

Tyler-ért, vagy Damon-ért?

5. fejezet

Heyy!


Itt vagyok az 5. fejezettel, mely nem épp a leghosszabb, és inkább Tyleres, mint Damonös, de szerintem elég jóra sikerült. Bocsi a csúszásért, legjobban úgy tudnám megmagyarázni, ha ecsetelném, hogyan lesz egy pohár whiskiből sok pohár whisky, de inkább nem kezdem el ecsetelni...
Jó olvasást!

xOxO:
Kat.

5. fejezet - Lucifer néha-néha furcsa alakot ölt

Mike Posner - Rolling in the deep cover

  Izzadtan ébredtem. Minden egyes porcikám szörnyen sajgott. Olyannyira, hogy a szememet sem bírtam kinyitni. Elkezdtek fáradt, elcsigázott elmémbe tolulni az emlékek. Damon Salvatore-val órákon át versengtünk, űztük egymást ebben az ágyban, és én elvesztettem a harcot, amit én kezdeményeztem! Szégyenemben a párnába fúrtam a fejem. Sosem történt még velem ilyen. Minden másodperc tisztán ivódott emlékeimbe, minden haragos, vágytól szikrázó pillanat, amit Damon karjai közt töltöttem, újra és újra lejátszódott a fejemben. Tapogatózni kezdtem, a testét kutattam, de csak hűlt helyét találtam. Aztán meghallottam gúnyos hangját.

- Nyisd már ki a szemed, az ég szerelmére - jött a hang a szoba sarkából. Kinyitottam a szemem, és megláttam előző éjszakai ellenfelemet. Laza melegítőnadrágban, félmeztelenül üldögélt egy karosszékben. Legszívesebben rávetettem volna magam. Elmosolyodtam.

- Jó reggelt - nyöszörögtem. Odajött az ágyhoz, leguggolt, hogy arca az enyémmel egy vonalba legyen. Vártam a csókját, egy puszit, bármit, de nem azt, ami ez után következett.

- Öltözz és sicc, mielőtt Elena és Stefan felébred - morogta. Felhúztam a szemöldököm. Mi van?

- Na ezt te sem gondolod komolyan...

- Dehogynem, Dree. Mit hittél? - felnevetett. - Ja, értem. Na, mindegy. Be kell vallanom, te voltál eddig a kedvenc egy éjszakás kalandom - kacsintott. Felültem, nem érdekelt, hogy sajog minden porcikám. A takarót magam köré csavarva álltam fel, és néztem dühösen a szemébe.

- Én senkinek nem vagyok az egy éjszakás ribanca, hacsak én nem úgy akarom! - kiáltottam. - Órákon át kínlódtam, hogy végre kielégíts, és ezért? Na, ne szórakozz!

- Szivi, kábé ugyanannyira küzdöttünk. Én sem vagyok elragadtatva a te alakításodtól, oké? Bár, be kell valljam, eddig te bírtad a legtovább... - utáltam ezt a hangszínt. Na, most megmutatom! Ledobtam magamról a takarót, és végigmutattam meztelen testemen.

- Ez itt neked semmit nem ér? - húztam fel a szemöldököm, majd elégedetten elmosolyodtam, ahogy láttam elsötétülni a szemeit. De egy pillanat alatt ráncba szedte arcvonásait, aztán egy másodperc múlva pár centire állt tőlem, ruháimmal a kezében.

- Öltözz, és tűnés - aztán kiment a szobából. Dühösen kaptam magamra a nadrágom, mivel a tangám széttépte, és a romok még a padlón hevertek. Felvettem kicsit viharvert melltartómat és pólómat, belebújtam a cipőmbe és kiviharzottam az ajtón. Nem érdekelt, hogy áll a hajam, megkerestem az előtérbe ledobott pulcsimat, felkaptam és a fejembe húztam a kapucnit. Elena jelent meg az egyik ajtóban.

- Hát te? - kérdezte kedves hangján. Feldühített.

- Közöd?

- Talán én is itt lakok, és tudnom illene, mit keres itt egy olyan valaki, akit senki nem hívott! - végre, kezdett valami érzelmet mutatni, ami kicsit erősebb volt, mint az érdeklődés. Elmosolyodtam.

- Jutott beléd Petrova-vér... Bár, elég satnya utánzata vagy Katherine-nek - kacsintottam, és az ajtó felé indultam. Nem érdekeltek további szavai, el sem jutottak a tudatomig, mely csak levegőre vágyott. Órákon át sétálgattam a kihalt utcákon. Tudtam, hogy hétfő délelőtt van, és nekem ma kellett volna beiratkoznom a suliba, de egyszerűen nem érdekelt. Katherine háza felé vettem az irányt. Az ajtón egy cetlit láttam: Csak akkor gyere be, ha Camille vagy. Ha nem, akkor... Jól tudtam, mi történhet. Bementem, és Katherine egyből megjelent.

- Jöttél vizitre a főbérlődhöz? - kacsintott, aztán megölelt. Visszaöleltem. - Jó reggelt... Fú! Szinte üvölt rólad, hogy istenit szexeltél az éjjel! És kilométerekről érezni rajtad Damon Salvatore illatát! Cam, ez gyors volt - nevetett. Felmordultam.

- Ne beszéljünk arról a senkiháziról. Hol van Hanna?

- Audrey! - a hang boldogsággal töltött el. Drága, édes Hanna. Gyönyörű volt, mint mindig. Látszott, hogy Katherine ruháit viseli. Fekete cicanadrág és hosszú, fekete póló volt rajta. Boldogan öleltem meg.

- Jól vagy? Katherine mindent elmondott? - kérdeztem, miközben magamhoz szorítottam. Nevetett.

- Remekül vagyok, köszönöm. Igen, Kat nagyon jó arc, sokat segített. Vadásztunk is - csillant meg a szeme. Helytelenítő tekintetemet látva, hozzátette: - Természetesen, óvatosak voltunk, és amúgy vérbankos vért iszok - vigyorgott. Nevetnem kellett.

- Vadássz, Hanna! Én is azt tenném - kacsintottam, majd Katherine krákogása szakított félbe minket. Felé fordultam. Egy hivatalosnak tűnő papírt lengetett előttem.

- Mivel Hanna gyakorlatilag halott, a házatok védtelen. Átírattuk a te nevedre. Amint aláírod ezt a papírt, nem tudunk belépni, csak, ha behívsz - mondta. Gyorsan aláírtam, amit kellett, és megnyugodva néztem fel.

- Köszönöm - mosolyogtam. Katherine megpuszilta a fejem búbját, Hanna pedig átölelt. - Gyere, Hanna, menjünk haza - mondtam, aztán megköszöntem Katherine segítségét, és máris a házunk felé sétáltunk. A bejárati ajtónál, Hanna megtorpant, én viszont már az előszobában álltam.

- Audrey, ha nem bízol meg bennem, nem kell...

- Hanna Davis, lennél szíves befáradni közös hajlékunkba? - kacsintottam, és ő máris felkapott, és megpörgetett.

- Imádlak!

- Én is téged. De, most lezuhanyzok, átöltözök, és lelépek. Nem tudom, mikor érkezem.

- Oké, de holnap iratkozz be a suliba, jó? Mert azt azért nem ártana... - motyogta.

- Persze, Hanna. Holnap mindenképp - mosolyogtam, majd puszit nyomtam az arcára, és felmentem. Ledobáltam a ruháimat, és beálltam az egész alakos tükör elé. Szörnyen néztem ki. Szemeim alatt sötét karikák, hajam egy nagy szénakazal, arcom nyúzott. Villámgyorsan bemenekültem a fürdőbe, és egy bő óra után jöttem ki, tisztán, kényelmes fehérneműben, gondosan kifésült hajjal. Felvettem egy egyszerű csőfarmert, és egy bő, fekete, ujjatlan inget. A tornacipőm vettem vissza, mivel más "normális" cipőm nem volt. Bőrszíjas táskámba raktam a telefonom, a tárcám és a cigim, amiből egy szálat gyorsan meg is gyújtottam. Ráeszméltem, hogy farkas éhes vagyok. Hmm... kell kérnem pénzt Hannától. Sminkelésre nem pazaroltam az időmet, leszaladtam, és a konyhában tévéző nénikémhez mentem.

- Hanna, tudsz adni... - még végig sem mondtam, amit akartam, öt húszdollárost csúsztatott a kezembe.

Sugarloaf - Dolce Vita

Míg elértem a Grill-hez, elszívtam a cigim. Matt és Hayley voltak a pultban, de senki nem kérdezte, hova tűntem előző este. Sajnálatos módon, a bárpultnál ott ült Damon is. Rám sem hederített, mikor pontosan mellette álltam meg, szemérmetlenül kigombolt ingemben. Kértem Matt-től egy hosszú kávét és egy zöld teát, majd mutattam, hogy leülök egy asztalhoz, és hogy hozzon étlapot. Ledobtam magam a leg eldugottabb, legkisebb asztalhoz. Ismét rágyújtottam, mire Matt kiért az étlappal és a többi dologgal, már el is nyomtam a cigim.

- Matt, kérnék még egy fekete Dunhill-t - mondtam, mivel sok pénzem volt, és a fogyasztásom eddig 2 dollárnál tartott. Bólintott, és már hozta is.

- Na, mit eszel, Dree?

- Hát, tekintettel arra, hogy délután 2 óra van... Mennyi? - visítottam, mikor újra megnéztem az időt a telefonomon. Felnevetett.

- Igen, annyi. Na, mit kérsz? - mosolygott. Miután feldolgoztam ezt a sokkot, kijevi jérce mellet kértem krokettel és fűszeres vajas mártással, amit imádtam. Elszívtam a maradék három szál cigimet, mire kiért a rendelés. Idő közben elkezdtek szálingózni az emberek. Tyler akkor dobta le magát az asztalomhoz, mikor az utolsó falatot is lenyeltem, és jóízűen ittam meg a teámat. A kávémat kezdtem kevergetni, miközben rámosolyogtam.

- Na, mi újság?

- Semmi. Úgy hallottam, a Salvatore-házban aludtál - húzta fel a szemöldökét. Kisváros!

- Dehogy. Hülyeség. Stefan nem az esetem, Damon meg egy paraszt - mondtam az őszintét. Ebben a percben megjelent Damon. Whisky-s poharat szorongatott, és sejtettem, hogy már párszor kiürítette azt.

- Tegnap éjjel még nem így gondoltad. Ha jól emlékszem, öt órán keresztül sikítoztál az élvezettől - mondta kaján, rosszindulatú vigyorral. Felvettem a kesztyűt.

- Meg ne haragudj, de én erre nem emlékszem. Ha így is volt, bizonyára nem volt túl emlékezetes a teljesítményed - mosolyogtam.

- Nem is tudom, melyikünk sértődött be, amikor reggel elküldtem - kacsintott.

- Nem is tudom, melyikünk olvadt majdnem el, amikor csak megpillantotta a melleimet - kontráztam. Damon Tyler felé fordult.

- Nagy ribanc az öreglány, jobb, ha vigyázol vele - és épp időben hajolt el az üres cigis doboz elől, amit felé hajítottam.

- Faszkalap - morogtam, mialatt elvonult. Tyler kérdőn nézett rám. - Ne foglalkozz vele. Morcos, amiért nem mentem fel hozzá tegnap este - hazudtam szemrebbenés nélkül. Úgy tűnt, elhiszi.

   Pár óra múlva nevettem. Végre, igazán. Damon többet nem zavart be, és Tyler édes volt. Kezdtem egyre jobban érezni magam a társaságában. Úgy éreztem, miért kéne nekem egy olyan valaki, aki fájdalmat okoz, mikor van olyan is, aki nem tesz ilyet? Észre se vettük, és máris este lett. A telefonom csörögni kezdett. Az apám nevét láttam meg a kijelzőn. Elnézést kértem Tylertől, és kimentem a bárból, mielőtt felvettem. Nem mertem beleszólni a telefonba elsőnek.

- Camille - hallottam meg érdes hangját.

- Apu.

- Hol vagy?

- Mystic Grill.

- Azt mondtad, megváltozol! Nem azért küldtelek oda, hogy folytasd az életviteledet! - ordította. Felsóhajtottam.

- Egy árva kortyot sem ittam - legalábbis ma, tettem hozzá magamban -, nem szívtam egy utca kokaint sem, nem szívtam spanglit, és még bajba se keveredtem.

- Ha megkérdezem a Davis-lányt, ő is ezt mondja?

- Persze. Otthon aludtam. Viselkedtem - hazudtam módszeresen.

- És jó a hely?

- Nem. De ez számít? Nem Jacksonville, ez a lényeg.

- Jogos. Eszedbe se jusson hazajönni - morogta. - Még mindig rá vannak állva az ügyre. Az összes "barátod" sitten van, téged akarnak, de nem tudnak rád bizonyítani semmit, így nem léphetik át érted az államhatárt - magyarázta.

- Oké. Na, pacsi - köszöntem el, és letettem a telefont. Istenem. Miért kell engem ennek zaklatnia? Visszamentem Tylerhez, és bejelentettem, hogy haza megyek. Katherine kísért el. Szó nélkül haladtunk, és be is jött velem, hogy elvigye Hannát vadászni valami isten háta mögötti faluba. Bezártam az ajtót.

Kényelmes tempóban vacsit csináltam magamnak, megettem, felmentem a hálómba. Nagyjából egy órán át áztattam magam a fürdőkádban, majd megnyugodva bújtam be az ágyamba és kapcsoltam be a TV-t. Körülbelül fél óra múlva, elnyomott az álom.

4. fejezet

Hát hello!

Meghoztam a 4. fejezetet. Ki várta? Hú, mennyi jelentkező... :/ Nem gáz, hogy senki nem olvas, én azért csak felrakom a részeket, mert miért is ne? :D

Ahogy ígértem, van egy 18+-os rész, ezt a "Tovább"-ra kattintva találjátok és olvashatjátok.

Jó szórakozást!

xOxO:

Kat.

4. fejezet - I'm gonna make your head burn

Rihanna - Man down

Jacksonville, 2011

  - Katherine?

- Én vagyok. Minden megvan? - hangja halk volt a telefonban. Féltem. Én sosem féltem, de most igen. Az akció, amire készültünk, rizikós volt. Nem drogról szólt. Papírokról. Fontos papírokról. Ugyanúgy kellett kijátszanom a közvetítőket, mint máskor, csak most sokkal parásabb volt a helyzet. Megismerkedésünk helyszínén, a Nico Taste-ben voltam. Fekete bőrszoknyában és és a köldökömig dekoltált, szintén fekete topban beleolvadtam a környezetembe. Tudtam, Katherine is így tesz.

- Meg - válaszoltam magabiztosan. 

- Akkor... Start, Cammie! - és letette a telefont. A táncoló tömegbe vetettem magam. A kezemben szorongatott fényképet figyeltem. Hosszú, fekete hajú pasi. Csak egyet láttam, középen volt, valami ribancokat fogdosott. Odaosontam, és rázni kezdtem magam mellette. Felismert az ő kezében lévő képről, és magához húzott. Hozzá simultam, míg ő a táskámba csúsztatta a papírokat. Megvonaglottam, kicsúsztam tapogató kezei közül, és a falhoz mentem. Elővettem az állandó kellékeimet, a tálcát, a vodkát és a poharat. A VIP asztalokhoz indultam. A szőke kislányt hamar kiszúrtam, a tálca aljához fogtam a papírköteget és odacsúsztattam elé. Ő a kis pakk helyére ragasztott egy borítékot a pénzzel, lehúzta a vodkát és távozott. A tálcával együtt a táskámba raktam a borítékot. Az ablak felé osontam. Hátra se néztem. Lendítettem a lábamat, és Katherine mellett landoltam. Átnyújtottam neki a borítékot.

- Most pedig, a papírok kellenek - jelentette ki.

- A micsodák? Most adtam oda a szöszinek - lepődtem meg. Hogy szerezzek vissza egy már átadott cuccot, egy olyan valakitől, aki simán felszívódott?

- Szerezd meg. Van köztük egy fénykép. Rólam. 1870-ből - morogta.

- Oppá. Értem. Hol a szöszi?

- Hátul várja egy kocsi. Fuss. Amíg be nem száll, sebezhető - és a kezembe nyomott egy kést. Fa kést.

- Ő is...? - hüledeztem. Bólintott.

- Persze. Minden "ügyfeled" olyan, mint én. Vámpírok a legjobb rejtőzködők - mosolygott, és eltűnt. Az épület hátulja felé iramodtam. A szőke lány ott állt, egyedül. Lépteim zajára megfordult.

- Mi kell? - hangja lágy volt, csilingelő. Mint Katherine-é.

- A cucc. Vissza.

- A másiknak meg a pénz, amit neked adtam. Hol van?

- Mit tudom én.

- Pierce-nél? - meglepődtem. Honnan tudja, kinek dolgozom?

- Ki az? - kezdtem az ál-dumát. Felnevetett.

- Idióta. Nem vagyok hülye. Bár, te egész ügyeske vagy, ember létedre. A Petrova-lány nagyon okos - szinte magának beszélt. Tudtam, hogy Katherine eredeti neve Katerina Petrova.

- Ne szórakozz. Add ide a papírokat.

- Álmodj - és felém repült. Magam elé tartottam a fa kést, ami azonnal célba talált. Utolsó szavai ezek voltak:

- Üzenet Katerinának: meg fogtok halni. Darren üdvözli. - és elsorvadt. Furcsa volt, még mindig. Pedig már öltem vámpírt. Kétszer. De újra és újra meglepetés volt. És hihetetlenül jó érzés töltött el, amikor láttam az életet kihunyni a szemeikben. Megborzongtam saját magamtól. Átkutattam a lány ruháját. Megtaláltam a paksamétát, és a táskámba süllyesztettem. Indultam volna megkeresni Katherine-t, de a hosszú hajú férfi kilépett a bárból, és felém indult.

- Hol a pénzem? - dörögte. Gondoltam, ő is vámpír. Feltartottam a fa kést. Erősen beledöftem és... ő össze esett. Nem sorvadt el. Ömlött a vére, ahogy kihúztam belőle a kést, és levegő után kapkodott.

- Te beteg... ribanc... - hörögte. Megremegtem. Utolsó pillantását a szemembe fúrta, majd kihunyt benne az élet. Tapsot hallottam.

- Ügyes - Katherine hangja elismerő volt. Megperdültem.

- Megölettél velem egy embert. El kell tűnnöm innen...

  Az emlék olyan tiszta volt előttem, mintha a minap történt volna. Valójában, két hét nem sok idő. Damon kezei a vállamon pihentek, ahogy magához húzott. Időközben előjöttek rég nem látott könnyeim. Szégyenletes bűnöm terhe egyedül az én szívemet nyomta. Damon a teher piciny részét leemelte rólam. Neki elmondhattam. Őt nem riasztja ez el. Ő is gyilkos...

- Shh, Audrey... Katherine egy álnok ribanc - morogta. Felkaptam a fejem. Nem, nem! Megmentette az életemet...

- Damon, fogalmad sincs róla, mi mindent tett ő értem! - kiabáltam, és felpattantam. Az ajtó felé siettem. Előttem termett.

- Hidegvérű vámpírgyilkos vagy. Embert öltél, illegális üzelmekben vettél részt, Katherine kedvéért! Ezt tette érted! - mondta hideg hangon. Belenéztem jeges szemeibe, és a zsebembe nyúltam. Egy kézzel letekertem a verbénás fiola kupakját, amit magamnál tartottam.

- Nem ő rántott bele ebbe. Mentem magamtól - és a nyakára öntöttem a folyadékot. Hátraugrott. A szemem előtt hólyagosodott fel a bőre. Az ajtó felé iramodtam, most, hogy szabad volt az út, de egy másodperc múlva a falnak szorítva találtam magamat.

- Verbénát iszok minden áldott nap. Kis naiv - suttogta a nyakamra hajolva. Majdnem felsírtam a félelemtől. Aztán megacéloztam magam. Egy kis Damon Salvatore nem áll az utamba!

- Szexi, mikor így morogsz - leheltem legerotikusabb hangomon. Éreztem, hogy remegés fut végig a testén. Ez az, Audrey! - És a szemeid... Damon... - végigsimítottam gerince vonalán, mire ismét megremegett. Elmosolyodtam. De a következő lépésére nem számítottam. Ajka az ajkamon volt, heves csókcsatánk tüze átjárta az egész bensőmet. Nem! Nem veszthetem el az irányítást. Visszatereltem a gondolataimat normál mederbe, újra elővettem a tervemet, mindezt úgy, hogy Damon végig vadul csókolt. Rosszul éreztem magam, amiért kezelni próbálom őt. A kék szemei rávettek engem, hogy elmondjam neki múltam legsötétebb titkait. De ezt muszáj volt. Katherine volt az egyetlen teremtmény, aki ismert engem, úgy igazán. Nem tűrhettem, hogy szidják.

- Megőrjítesz, Dree - morogta Damon a nyakamba, mialatt az ágy felé húzott. Jó, a tervem eddig fantasztikus. Csak úgy feküdjünk... Szinte kívánnom sem kellett. Lefeküdt, és magára rántott. Itt kellett volna felpattannom és elrohannom, mert ő már eléggé be volt indulva, hogy nyerjek egy kis időt. De amikor végigsimított a hátamon, aztán az oldalamon. és végül a pólóm szegélyéhez ért a keze, bekattantam. Vadul téptem le az ingjét, és csókoltam, ahol értem. Éreztem, hogy lehúzná rólam a pólót. Kelletlenül elszakadtam az ajkaitól, de csak egy pillanatra.

A következő rész tartalmából...

Hoztam egy kis előzetest, és egy - szerintem isteni - képet a mi egyetlen Damonünkről<3

Szóval... a következő rész tartalmából:

• A fejezet címe: I'm gonna make your head burn, azaz "Feltüzellek" (szép fordításban :D)
• Kiderül, Audrey miért menekült el
• Damon-központú fejezet lesz ;)
• Lesz egy 18+-os rész, hogy előre jelezzem :P
• Kicsit rövidebb fejezet lett, de eléggé... eseménydús :D

És most, jöjjön egy kis kóstoló a fejezetből:

- Nem ő rántott bele ebbe. Mentem magamtól - és a nyakára öntöttem a folyadékot. Hátraugrott. A szemem előtt hólyagosodott fel a bőre. Az ajtó felé iramodtam, most, hogy szabad volt az út, de egy másodperc múlva a falnak szorítva találtam magamat.

- Verbénát iszok minden áldott nap. Kis naív - suttogta a nyakamra hajolva. Majdnem felsírtam a félelemtől. Aztán megacéloztam magam. Egy kis Damon Salvatore nem áll az utamba!

- Szexi, mikor így morogsz - leheltem legerotikusabb hangomon. Éreztem, hogy remegés fut végig a testén. Ez az, Audrey! - És a szemeid... Damon... 

Hát, ennyi lenne, így elöljáróban. Kedden hozom a fejezetet, addig is jó szórakozást!

xOxO:
Kat.

3. fejezet

Helló!

Meghoztam a 3. fejezetet, gondolom nem sok vizet zavarok vele, de azért csak felraknám... :D Nem gáz ám, hogy senki nem olvassa... Én azért még naiv vagyok, és remélem, hogy változik a helyzet.

Csináltam egy kis montázst, így hangulat hozó-képnek és most hoztam ajánlott zenéket is, amit a szövegben a megfelelő helyeken meg is találtok.

Remélem, tetszeni fog. Írhatnátok pár biztató szót, vagy bármit, csak hogy ne érezzem magam egyedül, és legyen motivációm... ;)

xOxO:
Kat.

3. fejezet - She's maybe bad, but she's perfectly good at it

 Rihanna - S&M

  Mikor végre elengedett, még mindig remegtem. Igaza volt. A fogadalmam kötött. Belenéztem Katherine feketével kihúzott cicaszemeibe. Pajkos csillogást láttam benne, amit mindig.

- Olyan illatod van, mint a két, édes kis Salvatore-nak. Szerencsétlen flótás! Hát neked már csak a kis arrogáns Damon maradt! A hasonmásom gyorsabb volt... - vigyorgott. Felvontam a szemöldököm.

- Elena... Gilbert? Hasonmás? Hiszen ti ég és föld vagytok! - szemei elkerekedtek.

- Téged nem téveszt meg a külső hasonlóságunk?

- Persze, hogy nem! Amúgy kívülről sem hasonlítotok annyira. Róla süt a szelídség, a kedvesség. Plusz, egyenes a haja, amitől kislányos. Te non-stop feketében, vagy más sötét színekben jársz, a hajad csupa sötét lokni, az arcod sokkal kismacskásabb és csak a szemedbe kell nézni! Olyan vakok az emberek! Hogy tudnak téged összekeverni azzal a lánnyal? - tényleg hihetetlennek tartottam. Katherine elégedetten elmosolyodott.

- Már tudom, miért pont téged választottalak - kacsintott. - De most lefektetem az alap szabályokat. Ha meglátsz engem, viselkedj úgy az emberek előtt, mintha Elena lennék. És ez tényleg fontos! Plusz, emlékszel a verbénás meséimre? Na, azok igazak - mondta, és a kezembe nyomott egy kis neszesszert. Belenéztem. Rengeteg pici fiola, és egy ékszerdoboz volt benne. A dobozban egy gyönyörű ezüst nyaklánc pihent, egy különleges, kör alakú medállal, melynek hátuljába bele volt gravírozva a nevem.

- Vedd fel, és le ne vedd, míg itt vagy! Nem hiszem, hogy árthatnának neked, de azért fő az óvatosság. A fiolák tartalmát pedig minden reggel tedd a kávédba! - utasított. Még volt egy kérdésem.

- Miért pont én? Miért éppen én kellek? - nagyon régóta foglalkoztatott ez a kérdés. Katherine csak kedvesen elmosolyodott.

- Hidd el, egy nap meg fogod tudni. Úgy gondolom, most már hamarosan - aztán adott egy puszit a homlokomra, és eltűnt. 

  Némán sétáltam vissza az útra, amelyről az erdőbe szaladtam. Katherine-nek nem mondhattam ellent. Ebben teljesen igaza volt. Amikor elvesztem, megtalált, talpra állított engem, embert csinált belőlem, cserébe segítségemet várta, jogosan. Még csak  fel sem háborodhattam, amiért rám támadott, és minden piszkos munkát velem végeztetett. Miközben gondolkodtam, lábaim szinte akaratlanul is vittek előre, egyenest a házunkhoz. De ahogy beléptem, furcsa érzés kerített a hatalmába, mint mikor valami nem stimmel. Hanna szobájába rohantam. Sikítottam. A nyakán nagy seb, valószínűleg harapás, bár eltorzított, hogy ne lehessen felismerni. Formás mellei közé, a sötétbarna csipke felső masnijába kötve egy cetli lógott.

Hozd el hozzám, ha életben akarod tartani.

K.

Sikítottam, ismét. Tudtam, hogy csak egy módja van az életben tartásának, mégpedig az, ha Katherine átváltoztatja. Sírva vettem ki a zsebemből a telefonom, és kikerestem Damon Salvatore számát. Kicsengett, a harmadik sípszó után Damon unott hangját hallottam meg.

- Mondd.

- Hol találom Katherine Pierce-t? - tértem egyből a lényegre.

- Ki vagy? Audrey? - hallottam érdeklődést a hangjában.

- Kit érdekel? Hol van Katherine???? - kiabáltam a telefonba.

- Rower Head Street 3 - morogta a címet, és letette a telefont. Felnyaláboltam a vérző Hanna-t. Szerencsémre, pici és vékony nő volt - bár így is nehezebb volt mint én -, és én erős lánynak születtem, tehát nem okozott nagy gondot elvinni az ajtóig. Kiszaladtam vele a kocsihoz, és a hátsó ülésre fektettem. Gyönyörű gyűrű csillogott bal kezének középső ujján. Felismertem a fekete követ az ezüst foglalatban. Ugyanolyan, amilyen Kat nyakláncában volt. Ez védi majd a naptól.

Nem volt jogsim, de tudtam vezetni. Villámgyorsan hajtottam át a fél városon, követve a táblákat, több-kevesebb sikerrel. Végül kiderült, hogy a Rower Head Street összesen egy sarokra van a házunktól! Bosszúsan leparkoltam a 3-as számú ház előtt, és kiemeltem Hanna testét az autóból. Egyenesen besétáltam, az ajtó nyitva volt. Katherine az egyik nyitott ablakban ült, lábait kilógatta, és édes mosollyal fordult hozzám.

- Ügyes kislány. Féltem, hogy nem voltam elég érthető az erdőben - magyarázta, miközben átvette tőlem Hanna-t, és egy laza mozdulattal kitörte a nyakát. Elképedt, rémült arcomra pillantva gyorsan megnyugtatott. - Már adtam neki a véremből, ne félj. Ha felébred, majd én vigyázok rá, míg össze nem szedi magát. Kislány, ne sírj, Hanna talpraesett, jól fogja viselni. Amúgy, beszélgettem vele. Nem igéztem meg, mert verbénát itatsz vele, ami amúgy ügyes húzás. A lényeg, hogy azt mondta, ha a halálod és aközött kéne választania, hogy ő vámpírrá váljon, inkább az utóbbit választaná. Döntött - mosolygott rám "barátnőm". Ebben a pillanatban dühös voltam.

- Meg akarlak ölni.

- Tudom. De nem teszed.

- Miért?

- Mert a barátod vagyok. Megvédlek azokkal szemben, akik bánthatnak.

- Te bántasz.

- Feleannyira sem, mint mások bántanának.

- Köszönöm.

- Tudom.

Furcsa párbeszéd volt ez, és a végére egészen megnyugodtam. Katherine vigyázott rám. Az adósa voltam.

- Emlékszel az éjszakára, amikor az alkunk megköttetett? - kérdezte, szemei csillogtak.

- Persze.

  Hazafelé úton a pulcsimat a kezemben lóbáltam. Csupa vér volt. Hanna felébredt, azt megvártam, csak utána léptem le. Nem is akartam az üres házba menni. Egy helyet tudtam, ahová még mehetnék. A Salvatore kúria. Vágytam a kék szemek közelségére, egy szót sem szólni, csak nézni őket. Kopogás nélkül mentem be. Katherine szánalmas kis hasonmása a konyhában főzőcskézett. Ijedten kapta fel fejét, hosszú, jellegtelen barna haját a füle mögé tűrte. Aggódva nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte, hangja lágy volt és kedves. Feldühített.

- Elena, igaz? - bólintott, szemei tágra nyíltak, ahogy megértőn vizslatott. Egyre mérgesebb lettem rá. - Tégy egy szívességet, és fogd be a szádat.

Erre a mondatomra megjelent Stefan Salvatore a lány háta mögött.

- Audrey, jobb lenne, ha viselkednél. Miért jöttél? - kedves volt. Miért, miért kedves velem minden átkozott idióta?

- Mi a frász karika ütött belétek? Azt sem tudjátok, ki vagyok, mi okom lenne bármit elmondani nektek? - törtem ki. Stefan elgondolkodott.

- Talán Damonnel hajlandó lennél beszélni. Hasonlóak vagytok - alighogy ezt kimondta, bizseregni kezdett a tarkóm. Éreztem, hogy valaki van a hátam mögött. Megpördültem. Kék szemek. Végre! Hiszen ezért jöttem.

- Gyere - morogta, és maga után húzott a lépcső felé.

A tetőtéri szoba sötét volt, mint tulajdonosa. Leültem az ágyra, ő pedig mellém feküdt. Csak nézett rám. Istenem, ez volt a legjobb dolog, ami történt velem az utóbbi...hát, rengeteg időben.

Damon szemszöge

  Néztem a lányt. Dühös voltam rá, ahogy minden épeszű férfi dühös azokra, akik az exbarátnőjével jobb viszonyban vannak, mint vele. Ez most fokozottan igaz volt. Katherine Pierce képes volt behálózni egy védtelen, törékeny fiatal lányt, hogy elvégezze neki a piszkos munkát. Valami nagyon furcsa dolog élt Audrey Campbell-ben. Valami, ami sokkal több, mint emberi, és kitörne, de nincs lehetősége.

  Különös, arany-zöld színű szemei megbabonáztak, ahogy pillantását az enyémbe fúrta. Kicsit olyan volt, mintha kapaszkodna a tekintetembe, pedig én tettem ezt. Kétségbe esetten igyekeztem összefonni tekintetünket, úgy éreztem, csak két gyönyörű szeme tart vissza engem attól, hogy egy mélységes-mély szakadékba zuhanjak. Élveztem a csendet is, ami lényéből áradt. Nem értettem, öcsém és Elena miért faggatták. Miért akarna valaki beszédre bírni egy olyan lányt, aki csendjével és pillantásával többet mond, mint más ezer szóval? Miért nem hagyják őt békén? Úgy tűnt, céllal jött a házunkhoz. Ki akartam deríteni, milyen céllal, így kénytelen voltam megszólalni. Valahol, mélyen magamban azt reméltem, én leszek látogatásának oka.

- Miért vagy itt, Audrey? - kérdeztem. Kíváncsi voltam. Arca nem változott, hacsak a gúnyos mosolya nem számít változásnak.

- Miért érzem azt, hogy Stefan beszél hozzám, belőled? - oké, ez talált. Elvigyorodtam.

- Ouch.

- Fájt?

- Eléggé.

- Nem szereted Stefant?

- Kinevetem.

- Én is. Elenát is.

- Őt miért?

- Túl szelíd.

- És Katherine?

- Ő... Katherine - mosolya láttán valami furcsát éreztem. Annyi szeretettel gondolt Katherine-re! Valódi bizalommal.

- Miért bízol benne? - muszáj volt tudnom.

- Mert tudom, hogy bízhatok. Sosem hagyott cserben.

- Hogy találkoztatok?

***

The Pretty Reckless - Make me wanna die

Jacksonville, 2010.

  Vihar tombolt. Itt, Jacksonville-ben ritkán esett, de akkor nagyon. Nagyjából öt perce szöktem ki az ablakomon, partyszerelésben. Fekete, szakadt harisnya, kockás, rakott iskoláslány-miniszoknya, magas derékkal és egy fekete, szétszaggatott top. Tizenöt centis sarkú szandálom nem nehezítette a járásomat. Megszoktam. Fekete bőr dzsekimet összehúztam telt, és most nagyon kicsit elrejtett melleimen. A város széli temető felé siettem, ahol a "barátaim" vártak. Hatalmas zene, sírokon tomboló fiatalok. Átlagos csütörtök este. Egy magas, rövid, fekete, vörös tincsekkel tarkított, a négy égtáj felé álló hajú lány szaladt felém. Jacksonville-ben ritkán látsz lányt csizmában, rajta mégis egy combig érő, bőrből készült darab volt, bőr forrónacihoz és vörös fűzőhöz. Pamut dzsekije össze-vissza repdesett, ahogy felém tartott. Kezében vodka és cigi.

- Camille! Végre! Nehéz úgy nekiállni a dolgunknak, ha a végrehajtó nincs itt! Jackie épp tekeri a cigidet, itt a vodkád, Shane pedig vett neked fekete Dunhill-t, amit kértél - ölelt magához. Visszaöleltem.

- Oké, Gabrielle. Amúgy, hova? Azt tudom, mit és kinek, de hova? - tettem fel az alapvető kérdéseim közül az utolsót.

- A Nico Taste-be. Egy magas, kopasz férfi lesz a pultnál. Először hozzá. Kapod a cuccot, aztán a VIP asztalok közül a legeldugottabbnál ül egy szőke kislány. Neki adod, kapod a pénzt, és futsz - kacsintott. Tudtam, mit kell csinálnom. Két éve drogfutárkodtam, és kisebb összetűzéseket simítottam el, bandaháborúkat kreáltam a háttérből. Jó voltam, és hasznos, abban, amire kértek. Jackie felé tartottam, a rikító vörös hajú lányhoz, aki büszkén nyújtotta át felém a tökéletesen megtekert füves cigimet. Meló előtt egy jó joint-ot, három feles vodkát és két szál fekete Dunhill-t kértem, és mindig meg is kaptam. A jutalmam két utca kokain és egy üveg tequila volt, meg 2 g fű. Jó áron melóztam, jól jött a megbízóknak, hogy fiatal voltam, és nem volt sok igényem. Elszívtam a joint-omat, és senki nem jött a közelembe, hogy kunyeráljon, pedig tudták, a legjobb anyagot én kaptam. Miután végeztem, leültem az egyik sírkőre, és a fejfának támasztottam a hátamat, miközben bőr, szegecses táskámat az ölembe húztam. Kivettem a poharamat, és az öngyújtómat. Vodkát töltöttem magamnak, és meggyújtottam egy sima cigit. Jóízűen ittam, a cigi nagyszerűen esett a finom ital mellé. Ellenőriztem táskám tartalmát. Kés, zsineg, szigetelő szalag, eldobható mobil, a saját mobilom - kikapcsolt GPS-el -, egy üveg ásványvíz és a pénztárcám, hamis iratokkal. Plusz egy neszesszer, fésűvel, tükörrel, rúzzsal és szemceruzával. Megittam még két pohár vodkát, és felkeltem. Intettem Gabrielle-nek, hogy küldje a sofőrömet. Megjelent mellettem egy orosz srác. Szinte a homlokára volt írva.

- Mehetünk, Cam?

- Igen, Niko. Gyerünk - megiramodtam a kis, alacsony, fekete Mazda felé, mely szinte láthatatlanul vitt keresztül az éjszakán. A vihar miatt kevés ember volt az utcán, de tudtam, hogy a Nico Taste tömve lesz, mint mindig. Kiugrottam a kérdéses bár előtt a kocsiból, és a személyzeti bejáróhoz siettem. Beálltam a kis, esőtől védett dohányzó helyre, meggyújtottam egy szál cigit és elővettem a kis tükrömet. Végighúztam párszor a fésűmet a hajamon, feltettem egy kevés rúzst és gyorsan áthúztam a szemem feketével. Ahogy beslisszoltam, senkinek nem tűnt fel, hogy nem tartozom ide. Nem törődtek velem. Mikor beértem a vendégek által uralt tánctérre, az ablakba dobtam a bőrkabátomat. Tudtam, Niko azalatt az ablak alatt áll, és vigyáz majd a cuccomra. Eligazítottam szerelésemet, és átvágtam a táncoló tömegen. A pultnál ott volt a férfi, akit kerestem. Hangtalanul odaosontam, és beleböktem az oldalába. Megfordult. Megnézte a kezében lévő képet, és összehasonlította velem. Bólintott, és észrevétlenül a táskámba csúsztatott egy pici kartondobozt. Szó nélkül elfordultam. Bízott bennem a szerencsétlen flótás. Mindegy. Ő is csak egy futár, majd átrázom. A boxok felé vettem az irányt, a VIP felirat mögé. Kivettem a táskámból egy állandó kelléket: Nico Taste feliratú tálcát. A kis poharamat gyorsan megtöltöttem vodkával, ami szintén a táskámban volt, és észrevétlenül haladtam a leghátsó box felé. A kartondobozt ráraktam a tálcámra, és leraktam a boxban ülő lány elé azt. Gyorsan eltette a dobozkát, a tálca aljára ragasztott egy borítékot, és elment. Lehúztam a vodkát, és a tálcával a kezemben az ablak felé lopakodtam. Időközben a táskámba ügyeskedtem a kellékemet, és kilendültem a nyitott ablakon. Alatta Niko kapott el, és az épület hátulja felé noszogatott, míg ő elmegy a kocsiért. Sajnos, hibáztam. A nagydarab kopasz meglátta, hogy lelépek. Már várt.

- Add ide a pénzem.

- Nem adom. Jobb helyre fog kerülni - kacsintottam, és előkaptam a késem. Nem sokat értem vele, nagy taslit kaptam. Kaptam volna a másodikat is, ha egy kéz nem kapja el a férfiét. Egy sötét, göndör hajú, gyönyörű lány, fekete lakkbőr miniruhában. Láttam őt a VIP boxok között, végig figyelt engem. Elvette a késem, és az óriás bordái közé szúrt, majd ejtett egy vágást annak jobb felkarján. Aztán mélyen a szemébe nézett. Láttam arca furcsa változását, de nem akadtam ki.

- Mondd a neved - követelte az óriástól lágy hangján.

- Leonardo - mondta az elkábultan.

- Leonardo - mosolygott a nő - Visszamész a szállítódhoz, és elmondod neki, hogy a futár lány remekül dolgozott, de téged megtámadtak, mikor hazafelé igyekeztél, megkéseltek, és elvették a pénzed. Te szúrtad el, nem figyeltél - mondta neki, és meglepetésemre, a férfi pontosan elismételte a szöveget. A nő bólintott, és útjára engedte. Felém fordult.

- Elnézést az udvariatlanságért. Katherine Pierce vagyok.

- Camille Campbell - mondtam automatikusan.

- Nem mesélem el senkinek a melódat. Ha a szavadat adod nekem, hogy nekem fogsz dolgozni. Zokszó nélkül teljesíted a feladataidat, és nem hibázol. Áll az alku?

- Áll.

***

  Leesett az állam a történetét hallva. Az édes kis Audrey, mint közvetítő? Nem is, végrehajtó volt, ahogy a történetében is mondta. Merész. Már értettem, miért figyelt rá fel Katherine. Audrey kétségtelenül legalább annyira ravasz és vakmerő volt, mint Pierce kisasszony. De Audrey nem látott át a szitán. Fiatal volt még, bár, úgy tűnik, elég sok minden történt már vele.

- Ez nem magyarázat arra a kérdésre, mely már azóta foglalkoztat engem, hogy itt vagy - mondtam. Felvonta a szemöldökét.

- Mire?

- Miért vagy itt?

- Elbújtam.

- Ki elől?

- Magam elől.

- Sikerült?

- Dehogy... - nevetett fel. Édes volt, ha ajkai mosolyra húzódtak. Elképzeltem, mit tudnék velük csinálni...

- Miért hagytad ott Jacksonville-t?

Audrey szemszöge

  Feltette a kérdést, amit sosem akartam megválaszolni. Tyler is megkérdezte már ugyanezt, és nem éreztem késztetést, hogy eláruljam neki. Most viszont határozottan így éreztem. 

- Rendőrség?

- Az.

- Rajta kaptak?

- Rosszabb...

- Mit csináltál? - nagy levegőt vettem, és kinyögtem azt a mondatot, melyet még soha.

- Megöltem valakit.