3. fejezet

Helló!

Meghoztam a 3. fejezetet, gondolom nem sok vizet zavarok vele, de azért csak felraknám... :D Nem gáz ám, hogy senki nem olvassa... Én azért még naiv vagyok, és remélem, hogy változik a helyzet.

Csináltam egy kis montázst, így hangulat hozó-képnek és most hoztam ajánlott zenéket is, amit a szövegben a megfelelő helyeken meg is találtok.

Remélem, tetszeni fog. Írhatnátok pár biztató szót, vagy bármit, csak hogy ne érezzem magam egyedül, és legyen motivációm... ;)

xOxO:
Kat.

3. fejezet - She's maybe bad, but she's perfectly good at it

 Rihanna - S&M

  Mikor végre elengedett, még mindig remegtem. Igaza volt. A fogadalmam kötött. Belenéztem Katherine feketével kihúzott cicaszemeibe. Pajkos csillogást láttam benne, amit mindig.

- Olyan illatod van, mint a két, édes kis Salvatore-nak. Szerencsétlen flótás! Hát neked már csak a kis arrogáns Damon maradt! A hasonmásom gyorsabb volt... - vigyorgott. Felvontam a szemöldököm.

- Elena... Gilbert? Hasonmás? Hiszen ti ég és föld vagytok! - szemei elkerekedtek.

- Téged nem téveszt meg a külső hasonlóságunk?

- Persze, hogy nem! Amúgy kívülről sem hasonlítotok annyira. Róla süt a szelídség, a kedvesség. Plusz, egyenes a haja, amitől kislányos. Te non-stop feketében, vagy más sötét színekben jársz, a hajad csupa sötét lokni, az arcod sokkal kismacskásabb és csak a szemedbe kell nézni! Olyan vakok az emberek! Hogy tudnak téged összekeverni azzal a lánnyal? - tényleg hihetetlennek tartottam. Katherine elégedetten elmosolyodott.

- Már tudom, miért pont téged választottalak - kacsintott. - De most lefektetem az alap szabályokat. Ha meglátsz engem, viselkedj úgy az emberek előtt, mintha Elena lennék. És ez tényleg fontos! Plusz, emlékszel a verbénás meséimre? Na, azok igazak - mondta, és a kezembe nyomott egy kis neszesszert. Belenéztem. Rengeteg pici fiola, és egy ékszerdoboz volt benne. A dobozban egy gyönyörű ezüst nyaklánc pihent, egy különleges, kör alakú medállal, melynek hátuljába bele volt gravírozva a nevem.

- Vedd fel, és le ne vedd, míg itt vagy! Nem hiszem, hogy árthatnának neked, de azért fő az óvatosság. A fiolák tartalmát pedig minden reggel tedd a kávédba! - utasított. Még volt egy kérdésem.

- Miért pont én? Miért éppen én kellek? - nagyon régóta foglalkoztatott ez a kérdés. Katherine csak kedvesen elmosolyodott.

- Hidd el, egy nap meg fogod tudni. Úgy gondolom, most már hamarosan - aztán adott egy puszit a homlokomra, és eltűnt. 

  Némán sétáltam vissza az útra, amelyről az erdőbe szaladtam. Katherine-nek nem mondhattam ellent. Ebben teljesen igaza volt. Amikor elvesztem, megtalált, talpra állított engem, embert csinált belőlem, cserébe segítségemet várta, jogosan. Még csak  fel sem háborodhattam, amiért rám támadott, és minden piszkos munkát velem végeztetett. Miközben gondolkodtam, lábaim szinte akaratlanul is vittek előre, egyenest a házunkhoz. De ahogy beléptem, furcsa érzés kerített a hatalmába, mint mikor valami nem stimmel. Hanna szobájába rohantam. Sikítottam. A nyakán nagy seb, valószínűleg harapás, bár eltorzított, hogy ne lehessen felismerni. Formás mellei közé, a sötétbarna csipke felső masnijába kötve egy cetli lógott.

Hozd el hozzám, ha életben akarod tartani.

K.

Sikítottam, ismét. Tudtam, hogy csak egy módja van az életben tartásának, mégpedig az, ha Katherine átváltoztatja. Sírva vettem ki a zsebemből a telefonom, és kikerestem Damon Salvatore számát. Kicsengett, a harmadik sípszó után Damon unott hangját hallottam meg.

- Mondd.

- Hol találom Katherine Pierce-t? - tértem egyből a lényegre.

- Ki vagy? Audrey? - hallottam érdeklődést a hangjában.

- Kit érdekel? Hol van Katherine???? - kiabáltam a telefonba.

- Rower Head Street 3 - morogta a címet, és letette a telefont. Felnyaláboltam a vérző Hanna-t. Szerencsémre, pici és vékony nő volt - bár így is nehezebb volt mint én -, és én erős lánynak születtem, tehát nem okozott nagy gondot elvinni az ajtóig. Kiszaladtam vele a kocsihoz, és a hátsó ülésre fektettem. Gyönyörű gyűrű csillogott bal kezének középső ujján. Felismertem a fekete követ az ezüst foglalatban. Ugyanolyan, amilyen Kat nyakláncában volt. Ez védi majd a naptól.

Nem volt jogsim, de tudtam vezetni. Villámgyorsan hajtottam át a fél városon, követve a táblákat, több-kevesebb sikerrel. Végül kiderült, hogy a Rower Head Street összesen egy sarokra van a házunktól! Bosszúsan leparkoltam a 3-as számú ház előtt, és kiemeltem Hanna testét az autóból. Egyenesen besétáltam, az ajtó nyitva volt. Katherine az egyik nyitott ablakban ült, lábait kilógatta, és édes mosollyal fordult hozzám.

- Ügyes kislány. Féltem, hogy nem voltam elég érthető az erdőben - magyarázta, miközben átvette tőlem Hanna-t, és egy laza mozdulattal kitörte a nyakát. Elképedt, rémült arcomra pillantva gyorsan megnyugtatott. - Már adtam neki a véremből, ne félj. Ha felébred, majd én vigyázok rá, míg össze nem szedi magát. Kislány, ne sírj, Hanna talpraesett, jól fogja viselni. Amúgy, beszélgettem vele. Nem igéztem meg, mert verbénát itatsz vele, ami amúgy ügyes húzás. A lényeg, hogy azt mondta, ha a halálod és aközött kéne választania, hogy ő vámpírrá váljon, inkább az utóbbit választaná. Döntött - mosolygott rám "barátnőm". Ebben a pillanatban dühös voltam.

- Meg akarlak ölni.

- Tudom. De nem teszed.

- Miért?

- Mert a barátod vagyok. Megvédlek azokkal szemben, akik bánthatnak.

- Te bántasz.

- Feleannyira sem, mint mások bántanának.

- Köszönöm.

- Tudom.

Furcsa párbeszéd volt ez, és a végére egészen megnyugodtam. Katherine vigyázott rám. Az adósa voltam.

- Emlékszel az éjszakára, amikor az alkunk megköttetett? - kérdezte, szemei csillogtak.

- Persze.

  Hazafelé úton a pulcsimat a kezemben lóbáltam. Csupa vér volt. Hanna felébredt, azt megvártam, csak utána léptem le. Nem is akartam az üres házba menni. Egy helyet tudtam, ahová még mehetnék. A Salvatore kúria. Vágytam a kék szemek közelségére, egy szót sem szólni, csak nézni őket. Kopogás nélkül mentem be. Katherine szánalmas kis hasonmása a konyhában főzőcskézett. Ijedten kapta fel fejét, hosszú, jellegtelen barna haját a füle mögé tűrte. Aggódva nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte, hangja lágy volt és kedves. Feldühített.

- Elena, igaz? - bólintott, szemei tágra nyíltak, ahogy megértőn vizslatott. Egyre mérgesebb lettem rá. - Tégy egy szívességet, és fogd be a szádat.

Erre a mondatomra megjelent Stefan Salvatore a lány háta mögött.

- Audrey, jobb lenne, ha viselkednél. Miért jöttél? - kedves volt. Miért, miért kedves velem minden átkozott idióta?

- Mi a frász karika ütött belétek? Azt sem tudjátok, ki vagyok, mi okom lenne bármit elmondani nektek? - törtem ki. Stefan elgondolkodott.

- Talán Damonnel hajlandó lennél beszélni. Hasonlóak vagytok - alighogy ezt kimondta, bizseregni kezdett a tarkóm. Éreztem, hogy valaki van a hátam mögött. Megpördültem. Kék szemek. Végre! Hiszen ezért jöttem.

- Gyere - morogta, és maga után húzott a lépcső felé.

A tetőtéri szoba sötét volt, mint tulajdonosa. Leültem az ágyra, ő pedig mellém feküdt. Csak nézett rám. Istenem, ez volt a legjobb dolog, ami történt velem az utóbbi...hát, rengeteg időben.

Damon szemszöge

  Néztem a lányt. Dühös voltam rá, ahogy minden épeszű férfi dühös azokra, akik az exbarátnőjével jobb viszonyban vannak, mint vele. Ez most fokozottan igaz volt. Katherine Pierce képes volt behálózni egy védtelen, törékeny fiatal lányt, hogy elvégezze neki a piszkos munkát. Valami nagyon furcsa dolog élt Audrey Campbell-ben. Valami, ami sokkal több, mint emberi, és kitörne, de nincs lehetősége.

  Különös, arany-zöld színű szemei megbabonáztak, ahogy pillantását az enyémbe fúrta. Kicsit olyan volt, mintha kapaszkodna a tekintetembe, pedig én tettem ezt. Kétségbe esetten igyekeztem összefonni tekintetünket, úgy éreztem, csak két gyönyörű szeme tart vissza engem attól, hogy egy mélységes-mély szakadékba zuhanjak. Élveztem a csendet is, ami lényéből áradt. Nem értettem, öcsém és Elena miért faggatták. Miért akarna valaki beszédre bírni egy olyan lányt, aki csendjével és pillantásával többet mond, mint más ezer szóval? Miért nem hagyják őt békén? Úgy tűnt, céllal jött a házunkhoz. Ki akartam deríteni, milyen céllal, így kénytelen voltam megszólalni. Valahol, mélyen magamban azt reméltem, én leszek látogatásának oka.

- Miért vagy itt, Audrey? - kérdeztem. Kíváncsi voltam. Arca nem változott, hacsak a gúnyos mosolya nem számít változásnak.

- Miért érzem azt, hogy Stefan beszél hozzám, belőled? - oké, ez talált. Elvigyorodtam.

- Ouch.

- Fájt?

- Eléggé.

- Nem szereted Stefant?

- Kinevetem.

- Én is. Elenát is.

- Őt miért?

- Túl szelíd.

- És Katherine?

- Ő... Katherine - mosolya láttán valami furcsát éreztem. Annyi szeretettel gondolt Katherine-re! Valódi bizalommal.

- Miért bízol benne? - muszáj volt tudnom.

- Mert tudom, hogy bízhatok. Sosem hagyott cserben.

- Hogy találkoztatok?

***

The Pretty Reckless - Make me wanna die

Jacksonville, 2010.

  Vihar tombolt. Itt, Jacksonville-ben ritkán esett, de akkor nagyon. Nagyjából öt perce szöktem ki az ablakomon, partyszerelésben. Fekete, szakadt harisnya, kockás, rakott iskoláslány-miniszoknya, magas derékkal és egy fekete, szétszaggatott top. Tizenöt centis sarkú szandálom nem nehezítette a járásomat. Megszoktam. Fekete bőr dzsekimet összehúztam telt, és most nagyon kicsit elrejtett melleimen. A város széli temető felé siettem, ahol a "barátaim" vártak. Hatalmas zene, sírokon tomboló fiatalok. Átlagos csütörtök este. Egy magas, rövid, fekete, vörös tincsekkel tarkított, a négy égtáj felé álló hajú lány szaladt felém. Jacksonville-ben ritkán látsz lányt csizmában, rajta mégis egy combig érő, bőrből készült darab volt, bőr forrónacihoz és vörös fűzőhöz. Pamut dzsekije össze-vissza repdesett, ahogy felém tartott. Kezében vodka és cigi.

- Camille! Végre! Nehéz úgy nekiállni a dolgunknak, ha a végrehajtó nincs itt! Jackie épp tekeri a cigidet, itt a vodkád, Shane pedig vett neked fekete Dunhill-t, amit kértél - ölelt magához. Visszaöleltem.

- Oké, Gabrielle. Amúgy, hova? Azt tudom, mit és kinek, de hova? - tettem fel az alapvető kérdéseim közül az utolsót.

- A Nico Taste-be. Egy magas, kopasz férfi lesz a pultnál. Először hozzá. Kapod a cuccot, aztán a VIP asztalok közül a legeldugottabbnál ül egy szőke kislány. Neki adod, kapod a pénzt, és futsz - kacsintott. Tudtam, mit kell csinálnom. Két éve drogfutárkodtam, és kisebb összetűzéseket simítottam el, bandaháborúkat kreáltam a háttérből. Jó voltam, és hasznos, abban, amire kértek. Jackie felé tartottam, a rikító vörös hajú lányhoz, aki büszkén nyújtotta át felém a tökéletesen megtekert füves cigimet. Meló előtt egy jó joint-ot, három feles vodkát és két szál fekete Dunhill-t kértem, és mindig meg is kaptam. A jutalmam két utca kokain és egy üveg tequila volt, meg 2 g fű. Jó áron melóztam, jól jött a megbízóknak, hogy fiatal voltam, és nem volt sok igényem. Elszívtam a joint-omat, és senki nem jött a közelembe, hogy kunyeráljon, pedig tudták, a legjobb anyagot én kaptam. Miután végeztem, leültem az egyik sírkőre, és a fejfának támasztottam a hátamat, miközben bőr, szegecses táskámat az ölembe húztam. Kivettem a poharamat, és az öngyújtómat. Vodkát töltöttem magamnak, és meggyújtottam egy sima cigit. Jóízűen ittam, a cigi nagyszerűen esett a finom ital mellé. Ellenőriztem táskám tartalmát. Kés, zsineg, szigetelő szalag, eldobható mobil, a saját mobilom - kikapcsolt GPS-el -, egy üveg ásványvíz és a pénztárcám, hamis iratokkal. Plusz egy neszesszer, fésűvel, tükörrel, rúzzsal és szemceruzával. Megittam még két pohár vodkát, és felkeltem. Intettem Gabrielle-nek, hogy küldje a sofőrömet. Megjelent mellettem egy orosz srác. Szinte a homlokára volt írva.

- Mehetünk, Cam?

- Igen, Niko. Gyerünk - megiramodtam a kis, alacsony, fekete Mazda felé, mely szinte láthatatlanul vitt keresztül az éjszakán. A vihar miatt kevés ember volt az utcán, de tudtam, hogy a Nico Taste tömve lesz, mint mindig. Kiugrottam a kérdéses bár előtt a kocsiból, és a személyzeti bejáróhoz siettem. Beálltam a kis, esőtől védett dohányzó helyre, meggyújtottam egy szál cigit és elővettem a kis tükrömet. Végighúztam párszor a fésűmet a hajamon, feltettem egy kevés rúzst és gyorsan áthúztam a szemem feketével. Ahogy beslisszoltam, senkinek nem tűnt fel, hogy nem tartozom ide. Nem törődtek velem. Mikor beértem a vendégek által uralt tánctérre, az ablakba dobtam a bőrkabátomat. Tudtam, Niko azalatt az ablak alatt áll, és vigyáz majd a cuccomra. Eligazítottam szerelésemet, és átvágtam a táncoló tömegen. A pultnál ott volt a férfi, akit kerestem. Hangtalanul odaosontam, és beleböktem az oldalába. Megfordult. Megnézte a kezében lévő képet, és összehasonlította velem. Bólintott, és észrevétlenül a táskámba csúsztatott egy pici kartondobozt. Szó nélkül elfordultam. Bízott bennem a szerencsétlen flótás. Mindegy. Ő is csak egy futár, majd átrázom. A boxok felé vettem az irányt, a VIP felirat mögé. Kivettem a táskámból egy állandó kelléket: Nico Taste feliratú tálcát. A kis poharamat gyorsan megtöltöttem vodkával, ami szintén a táskámban volt, és észrevétlenül haladtam a leghátsó box felé. A kartondobozt ráraktam a tálcámra, és leraktam a boxban ülő lány elé azt. Gyorsan eltette a dobozkát, a tálca aljára ragasztott egy borítékot, és elment. Lehúztam a vodkát, és a tálcával a kezemben az ablak felé lopakodtam. Időközben a táskámba ügyeskedtem a kellékemet, és kilendültem a nyitott ablakon. Alatta Niko kapott el, és az épület hátulja felé noszogatott, míg ő elmegy a kocsiért. Sajnos, hibáztam. A nagydarab kopasz meglátta, hogy lelépek. Már várt.

- Add ide a pénzem.

- Nem adom. Jobb helyre fog kerülni - kacsintottam, és előkaptam a késem. Nem sokat értem vele, nagy taslit kaptam. Kaptam volna a másodikat is, ha egy kéz nem kapja el a férfiét. Egy sötét, göndör hajú, gyönyörű lány, fekete lakkbőr miniruhában. Láttam őt a VIP boxok között, végig figyelt engem. Elvette a késem, és az óriás bordái közé szúrt, majd ejtett egy vágást annak jobb felkarján. Aztán mélyen a szemébe nézett. Láttam arca furcsa változását, de nem akadtam ki.

- Mondd a neved - követelte az óriástól lágy hangján.

- Leonardo - mondta az elkábultan.

- Leonardo - mosolygott a nő - Visszamész a szállítódhoz, és elmondod neki, hogy a futár lány remekül dolgozott, de téged megtámadtak, mikor hazafelé igyekeztél, megkéseltek, és elvették a pénzed. Te szúrtad el, nem figyeltél - mondta neki, és meglepetésemre, a férfi pontosan elismételte a szöveget. A nő bólintott, és útjára engedte. Felém fordult.

- Elnézést az udvariatlanságért. Katherine Pierce vagyok.

- Camille Campbell - mondtam automatikusan.

- Nem mesélem el senkinek a melódat. Ha a szavadat adod nekem, hogy nekem fogsz dolgozni. Zokszó nélkül teljesíted a feladataidat, és nem hibázol. Áll az alku?

- Áll.

***

  Leesett az állam a történetét hallva. Az édes kis Audrey, mint közvetítő? Nem is, végrehajtó volt, ahogy a történetében is mondta. Merész. Már értettem, miért figyelt rá fel Katherine. Audrey kétségtelenül legalább annyira ravasz és vakmerő volt, mint Pierce kisasszony. De Audrey nem látott át a szitán. Fiatal volt még, bár, úgy tűnik, elég sok minden történt már vele.

- Ez nem magyarázat arra a kérdésre, mely már azóta foglalkoztat engem, hogy itt vagy - mondtam. Felvonta a szemöldökét.

- Mire?

- Miért vagy itt?

- Elbújtam.

- Ki elől?

- Magam elől.

- Sikerült?

- Dehogy... - nevetett fel. Édes volt, ha ajkai mosolyra húzódtak. Elképzeltem, mit tudnék velük csinálni...

- Miért hagytad ott Jacksonville-t?

Audrey szemszöge

  Feltette a kérdést, amit sosem akartam megválaszolni. Tyler is megkérdezte már ugyanezt, és nem éreztem késztetést, hogy eláruljam neki. Most viszont határozottan így éreztem. 

- Rendőrség?

- Az.

- Rajta kaptak?

- Rosszabb...

- Mit csináltál? - nagy levegőt vettem, és kinyögtem azt a mondatot, melyet még soha.

- Megöltem valakit.